Nagyon szeretem a természettudományokat, bár csak „tudomány” létezik, és minden elkülönítés mesterséges. A természettudományok alázatosak, nem hazugok, ellentétben időnként a bölcsészettel. Csodálattal, az ént félretéve a valóságot fürkészik, és meghajolnak előtte. A valóság pedig, szintén alázatosan, szolgálja az élőket. A tudomány attól a ponttól a legérdekesebb, ahonnan az istenivel foglalkozik, mert addig csak az anyagot méricskéli, és nem több, mint egy okos mérnök. Hiszen nem érdemes mással foglalkozni, mint a legvégső kérdésekkel, a létezés és a tudat eredetével, ahogyan a Buddha is megállapította. Aki komolyan foglalkozik a valódi spiritualitással, annak idővel találkoznia kell a tudományokkal. Aki komolyan foglalkozik a tudományokkal, annak idővel találkoznia kell a valódi spiritualitással. A tudomány, kutassa a természetet vagy a tudatot, bölccsé és így jóvá teszi az embert és az emberiséget. Ugyanis a bölcsesség és a jóság kéz a kézben járnak.

Csak a bölcs lehet jó. A megszerzett, megszenvedett bölcs tudás a belátás módszerével felismeri szánandó, nyomorult küszködésünk, és megesik rajtunk a szíve. Ebből következik a jóság, az empátia, majd a kegyelem. Az evangélium. Egy bölcs embert elképzelni sem vagyunk képesek aljasnak, számítónak, rosszindulatúnak. Ahogyan egy ember, úgy az egész emberiség is végigment ezen az úton. Fejlődött az értelme, belátásokat szerzett történelme során, tudása gyarapodásának segítségével rálátott a lélek olyan területeire, amire korábban nem. Egy idő után az emberi faj annyit nemesedett, hogy igénye támadt a jóra és az erkölcsre, és ekkor, 2500 majd 2000 éve, két ember jókor volt jó helyen. Rettenetes, hogy miután ismertették a bölcsességüket, megváltókat faragtunk belőlük. Jézus és a Buddha is ránk mutatott, és biztosított afelől, hogy csak magunkat válthatjuk meg. Ismertették a világ működését, mire mi angyalokkal és bódhiszattvákkal népesítettük be az eget, hogy felemeljenek és megmentsenek minket. Miért? Mert nem vagyunk elég bölcsek, és ezért elég jók sem, hogy megértsük a Tanítást.

Mindkét vallásalapító születéséről és életéről csodás történeteket találtunk ki, aztán félrenézve átsiklottunk emberi, korlátolt fiatalságuk felett, mert úgy gondoljuk, hogy egy megváltó nem lehet ostoba, nem tévedhet, nem követhet el bűnt. De korlátoltak voltak, és nem képességeikben, hanem állapotukban, ahogyan ez velünk is előfordul, de aztán bölcsességet szerezve, ahogyan azt gyakran mi is tesszük, eljutottak képességeik határaihoz. Ennél több sem az emberrel, sem az emberiséggel nem történhet. A Buddha hedonista volt, aztán megcsömörlött, ezután kétszer rossz utat választott még nem tökéletes tanítókat követve. A Buddha bizony tévedett, mikor fiatalon azt hitte, jó úton jár. De tanulnia kellett, mert a világ buddhája, bármilyen szentségtörés kijelenteni, nem tudott még eleget, utána hét évig gyakorolni, gondolkodni kényszerült, mire levethette korlátoltságát.

Nekünk viszont még szükségünk van a mesékre, a Tanítás és az igazság megrémiszt minket. A Buddha egy polihisztor tudós, de transzcendens ígéreteket kellett megfogalmaznia, mint Jézusnak, hogy komolyan vegyék, és szavai vallássá, mozgalommá érhessenek. Ám szavait később a természet és a tudományok igazolják, nem a szent szövegek. Az ember tudományai bizonyítják, amik a viselkedéssel, az anyaggal, az elmével, az élőlényekkel, a gondolkodással foglalkoznak.

De semmi és senki nem tökéletes, mindig van feljebb. A végtelen valóban és teljesen végtelen. Az állatok intelligenciája felmérhetetlenül alacsonyabb képességű a miénknél. Próbáljuk meg elképzelni, hogy milyen képességekkel rendelkezhet egy, a miénknél ugyanilyen arányban magasabb rendű intelligencia. Vagy egy közel végtelen…

Kedves Buddha, kedves bódhiszattvák! Kedves Jézus és kedves Isten! Kedves felismert és ismeretlen szellemek! Kedves miattam megölt vagy mások kedvéért meghalt állati és növényi lelkek! Kérlek benneteket, hogy vigyázzátok álmom és életem, és én is vigyázom a ti álmaitok és életetek! Segítsetek bölcsebbé, és ezáltal jobbá lennem!