Felgyúlt, igézett és szeretett. Jól van, akkor kezdjük ezzel. Elérte szívem, elért engem, nézzük meg közelről. Alig csírázó, alig élő, kicsiny kezdemény. Igen, most nem vagyok önmagam. Úgy látom, ahogyan előlép, ősi ösztönökből, és a rárakódott, szennyes idők törmelékeiből összeállt, és magammá formálódott. Mintha szeretet lenne. Persze, ha a szívben, a lélekben egy végtelen mély, betölthetetlen, feneketlen üres kút van, akkor hiába öntöd bele az emberek, a mindenség, az isten összes szeretetét, a vég nélküli szeretetet, a mélységes, feneketlen űr nem telik meg.

Ez most művészet, mondtam, de ezt nem értheti meg, aki nem visel a lelkén örökre-mély, gyógyíthatatlan sebet. Nem szülő, nem teremtő, nem a mindenség betölthetetlen vágya ütötte rajtam, hanem valami mélyebb, ősibb, alapvetőbb, meghatározóbb megnevezhetetlen. A csodák egy ilyen szívben hétköznapiak, az őrjöngés a nyugalom jele, a szerelem a természetes állapota. Elvesznék, ha lenne miben, beleolvadnék a folyamba, ha folyna. Bármit odaadnék, ha behegedne a szív örökre, mélyen lüktető sebe. Értem az okát, beláttam természetét, többet tudok róla, mint az isten, mert az enyém, nem az ő fájdalma. De nem forr be soha. Az enyém, nekem fáj, engem kínoz ősi szerelemmel, kéjjel és mámorral, és nem adnám semmiért, mert minden, amit értek, belőle fakad, öléből növekszik, kiáltásából sarjad.

Felzabálom, amiből kinőttem, felélem világom és magamévá teszem. Ez most az enyém, nem engedem, mert képtelen vagyok elbocsájtani. Bekebelezem, de szabadon hagyom, magamat zabálom és adom fel, magam adom, nem hazudok, mert már odaadhatom önmagam félelem nélkül. Akkor is vágyaimmal, kínjaimmal maradok, ha teljesen elengedtem magam, mert értem a titkot; nem magam vagyok, nem veletek vagyok, nem vagyok! Szabad vagyok, istentelen, és ez rettenetes, de sosem akartam mást.

Érthető a vonzódásom egy superior életforma iránt, persze, naná. Ki a fasz ne kapaszkodna és szeretne, ha ekkora bajban van, ha a halál, elesettség és kicsinység ilyen mértékű belátására tett szert. Választhattam volna a szebbik utat, ja, emelkedni, fejlődni, szarrá meditálni magam, meg olvasni kibaszott szentekről, mert azok annyira szerettek és megvalósítottak, de hát ez a genetika, az alkat sötét titka, a hozott anyag, én lefelé mentem, a sötétbe, szenvedésbe. Mindenki azt érti, amire rendeltetett. Végtelen szabadság, érted, korlátok között. De elfogadtam, mert élveztem magam is, mert végül csak magadat élvezed, és a többiek csak segítők, kellékek, beleértve a kibaszott istent is. Itt jegyzem meg, amíg az istent, vagy az éppen leginkább tisztelt szentségedet nem tudod kibaszottnak nevezni, el sem indultál.

Ettől még nem szűnik feléd a szerelmem, te kurva isten, és feláldoznám magam érted. És mielőtt megkérdezed, hogy teljesen, vagy csak úgy mértékkel, hát azt mondom, hogy amíg az áldozat nem visz pokolra, még azelőtt vigyél el, mert még a végén válaszolni fogok. Nem biztos, hogy teremtményeid valódi természetét ismerni és tapasztalni akarod. Előbb kellett volna átgondolnod a teremtést, most már rábasztál. Vagyunk mi, és vagy te, ebből tudsz kiindulni.