Folytatjuk a Négy mérhetetlen ismertetését a további két taggal, de előtte ejtsünk néhány szót általánosságban a módszerről. A gyakorlás általában meditáció során történik, ám fontos, hogy eredménye, a bennünk végbemenő változások megjelenjenek a hétköznapjainkban. Annyi értelme van ezt az utat követni, amennyire átformál, amennyire realizálódik kapcsolatainkban, látásmódunkban. Az eredmény nem csak az, ami bennünk előidéződik, hanem az is, amit a világ ebből hasznosítani tud, ami megjelenik cselekedeteinkben. Az elméleti tudás fontos, de a jó buddhista gyakorlón a környezete tapasztalja a változást, és embertársai is élvezik gyümölcseit.

A mérhetetlen gyakorlatokat végezhetjük önmagunkért, magunk és környezetünk életének jobbá tételéért is, ez a cél sem lebecsülendő. De végezheti őket egy bódhiszattva is, aki túl a szentté váláson (arhat) a végső cél felé haladva így tetőzi be gyakorlását.

A Négy mérhetetlen művelése közben egy nemes tudatállapotot keresünk. Nem a technika pontos végrehajtása a cél, hanem egy állapot, egy látásmód elérése. Ez az állapot természetesen békés és éber, de ami fontos, hogy nem érzelmeken alapul! Nem érzelmi reakció a külvilágra, nem a lelkünk megnyilvánulása. Ezt nehéz megérteni. Ezoterikus tévtanítót már minden sarkon és minden hagyományos és internetes médiában számolatlanul találhatunk, akiktől bőségben kaphatunk „tanításokat” szeretetről, lelkünk kicsi titkairól, fényről, energiáról, szellemi szférákról, kristályokról, csakrákról, angyalokról stb. Kerüljük el őket, mert még a jóindulatúak közül is alig van néhány, aki legalább sejtené, hogy miről merészel beszélni. A legtöbb pedig szót sem érdemel. A Négy mérhetetlen nem a lelkedhez és főleg nem a személyiségedhez beszél. Gyakorlás közben felejtsd el az isteneket, a jóságot és a tündérvirág pici szíved minden édes érzeményét. Ez munka, gyakorlás, alázat és valóság. Senkit nem érdekel, mit érzel közben. Az a fontos, hogy mit teszel, hogyan hatsz, mit tanulsz, és mi nyilvánul meg gyakorlásod által. A feladat valódi embert kíván, aki elkötelezett és nemes.

A legrosszabb, ha gyakorlás közben érzelmi elragadtatást érzel. Amint angyalokat látsz, a lelkedet simogatod, meghatódsz, ölelni és kitárulkozni vágysz, amint közel érzed magadhoz embertársaidat és békéről ábrándozol, inkább hagyd abba a meditációt, és akkor próbáld meg újra, ha tiszta a fejed, és képes vagy őszintén megnyilvánulni. A Négy mérhetetlen útja végtelenül tökéletesebb és nemesebb annál, minthogy elviselje, ha az ösvényén járó lába nyomorult személyisége érzelmi ingoványába ragad, és lelkecskéje cukros nyálával összekeni. Ha elragadtatottságot érzel, biztosan elvesztetted éberségedet, és eltévedtél. Ne szidd magad ilyenkor, ne bánkódj: ezt a hibát mindenki elköveti, és sok éber gyakorlás kell, hogy ne ess az éned csapdájába. Természetes, hogy az ego saját hamis útjaira terel, hiszen nem ismer mást, és túl akar élni, nem szeretné, hogy felébredj, és átlásd ürességét. Kezd kicsiben. Legyél barátságos, akarj jót. A Buddha így fogalmazta meg tanítása lényegét egy mondatban: „Ne tégy rosszat, gyakorold a jót, tisztítsd meg elmédet – ez a Buddhák tanítása.”. Fontos, hogy maradj nyugodt, próbáld megőrizni kiegyensúlyozottságod. Nincs kudarc. A szamszára ideje végtelen, túlmutat az életidőnkön. Becsülettel gyakorolj.

Idővel majd együtt tudod művelni a Négy mérhetetlen mind a négy tagját, mert beléd ívódnak, de addig arra figyelj, annyit vállalj, amennyit elbírsz. Jó és rossz érzelmek fognak támadni benned, néha elkeseredsz, máskor bizakodsz, de ne tulajdoníts ezeknek jelentőséget: minden elmúlik, majd ezek is. Csak gyakorolj.

Most pedig vizsgáljuk meg az együtt érző öröm és az egykedvűség ösvényét.

Együtt érző öröm

Örülni más örömének. Ellentéte az irigység. Milyen egyszerűen hangzik! Mindenkivel előfordult már, hogy örült, ha másnak sikere volt, vagy másokat valami boldogsággal töltött el. Sajnos azonban megfigyelhető, hogy teljes szívvel azokkal tudunk együtt örülni, akiket közel érzünk magunkhoz. Idegenekkel kapcsolatban esetleg kellemes érzéseink támadnak, ám ellenségeink örömét látva, még ha el is tudjuk engedni önzésünket, rossz érzések is ébrednek bennünk. Ez még nem akkora baj, ez csak a személyiség általános működése, ezért viszonylag egyszerűen szabályozható. Ha biztonságban vagyunk, kialakítható egy önzetlenebb hozzáállás, működés, és felül tudunk emelkedni kicsinyességünkön, ahogyan ezt jó emberek esetében látjuk is. Viszont ha bizonytalan a helyzetünk, támadás alatt állunk, szűkösek a körülményeink, fenyegetnek minket, akkor a szocializáció vékony máza könnyen lemállik rólunk.

De a legnagyobb baj nem ez. A probléma és a félreértés most is a személyiségben keresendő. A mások sikere, boldogsága felett való öröm, vagy annak hiánya pszichénk gyökereiben keresendő; neveltetésünk, mentális állapotunk, a minket ért hatások alakítják ki, mint általában jellemünk többi tényezőjét. Spirituális, dharmikus értelemben nem sok következménye van aktuális állapotunknak, ha az nem a dharmikus rétegből, hanem csak a felszínes személyiségből ered. Az irigységet önneveléssel, jellemformálással le lehet győzni, de ez nem jelenti, hogy bármit is megértünk a nem-szennyezett, nem-múló buddhai boldogságból. Az csak a buddhák boldogsága, csak az képes arra, hogy mindennek, önmagunknak, a létezésnek, az örömnek, legyen az a miénk vagy másoké, és legfőképp a látásnak, a nirvánának örülni tudjunk.

Természetesen ez nem keseríthet el minket. Itt is haladjunk kis lépésekkel, és először gyakoroljuk az örömöt önmagunkkal szemben, aztán kiterjeszthetjük a szeretett, majd semleges személyeken keresztül ellenségeinkre. Járjuk be ezt az utat, és remélhetőleg menet közben kifejlődik bennünk a látás, ami az örömöt transzcendensé és végtelenné tágítja. A hétköznapi tapasztalat lehet forrása és alapja majdan a végtelen, belső örömnek, az örömön túli örök elégedettségnek, ami már magától értetődően, magából adódóan vonatkozik mindenre és mindenkire.

Felülemelkedett egykedvűség

Az eddigi bejegyzések hangulatából talán kiviláglott, hogy a Buddha mit értett ez alatt, így nektek, kedves Olvasóim, már nem ismeretlen ez a fogalom, még ha így szó szerint nem is taglaltuk. A magyar fordítás félreérthető, mert ez az állapot a legmesszebb áll a hétköznapi értelemben vett egykedvűségtől, közönytől, nemtörődömségtől. A felülemelkedett egykedvűség a bölcs lény tudati hozzáállása és viselkedése az élet zűrzavarában. Az ilyen lény érti, és kedvesen, bölcsen, megértően elfogadja a szamszárát, a létezést olyannak, amilyen. Nem ítél, nem sebez, nem tesz különbséget nyereség és veszteség között, hanem mindent egyenrangúnak tekint, és ápolja a létet, enyhíti a szenvedést. A Buddha ezért jött közénk. Más, kevésbé fejlett állapotban, tehát a káosz zűrzavarába bármilyen módon belegabalyodva nem lehetséges csökkenteni a szenvedést, mert bárhová nyúlunk, bármit javítunk ki, csak újabb bajt okozunk. A felülemelkedett tudat teljesen tiszta és kizökkenthetetlenül nyugodt. Fontos, hogy kizökkenthetetlenül, mert életünk során hosszabb-rövidebb ideig mind kerülünk ilyen állapotba, de aztán külső vagy belső hatások, a szamszára ereje elmossa átmeneti tisztaságunk. Még a legelvetemültebb lény is meglátja életében legalább egy pillanatra a nirvánát (vagy istent, kinek-kinek hite szerint). De egy megvilágosodott lény helyzete stabil, és szemlélődése az örök jelenben felülemelkedett a hétköznapokon, a világ illúzióin, és tekintete előtt a jelenségek levetik álarcukat.

Az egykedvűségben időző szent tudata nem tartalmaz szennyeződést, vágyai, indulatai megszűntek, késztetései elnyugodtak, a szélsőségek nem vonzzák többé. Örökké középen tartózkodik, megszüntette a dukkhát, és hallatta a győzedelmes oroszlán üvöltését. Alkalmassá vált arra, hogy elinduljon a buddhaság felé. Megingathatatlan és semleges marad az élet nyolc megpróbáltatásával szemben: nyereség és veszteség, jó és rossz hírnév, dicsőítés és szidalom, szomorúság és boldogság. Megkoronázta és betetőzte gyakorlását, bár még nem érte el a célt. A felülemelkedett egykedvűség a hét megvilágosodási tényezőnek és a tíz tökéletességnek (páramitá) is az utolsó tagja, jelezve, hogy az ezt megvalósító lény egy fejlődési szakasznak a végére ért.