Akik a személyes fejlődés útján készülnek elindulni, először általában számba veszik gyengeségeiket, erősségeiket. Pozitívnak ítélt tulajdonságaikat fejleszteni kívánják, korlátaiktól, negatív tulajdonságaiktól pedig igyekeznek megszabadulni, hogy könnyedén haladhassanak. Ha erősségeik között negatív tulajdonságot találnak, elkeserednek, leértékelik magukat, és rejtegetni kezdik szégyenüket. Úgy vélik, csak a jó tulajdonság ereje segíthet fejlődésükben. Emellett ki akarják iktatni haragjukat, fájdalmaikat, félelmeiket, mert ezeket is a haladás gátjának tekintik. De meg kell érteni, hogy mindez szinte lehetetlen és sokszor felesleges is. A rossznak ítélt személyiségrészek is a mieink, olyan erősen hozzánk nőttek, hogy kiiktatásuk vagy reménytelen, vagy túl nagy darabot szakítana ki belőlünk, és eltávolításukkal gyengék leszünk elérni bármit is, míg jónak ítélt részeink sokszor nem bizonyulnak elég erősnek vagy nemesnek egy élethelyzetben. Aktuális korlátaink, jó és rossz képességeink mindig adott pillanatban együtt a kereteink és lehetőségeink, és a hátunkra kell vennünk őket, mint egy batyut, velük kell haladnunk, mert nincs más választásunk, ráadásul hajlamosak vagyunk értéküket és erejüket tévesen megítélni. Kevesebbet törődjünk tulajdonságainkkal és magunkkal, és többet törődjünk az úttal, amin haladunk, a nálunk nagyobb és nemesebb céllal, ami felé törekszünk. Tulajdonságaink lehetőségek, de még ha ezzel nem is tudunk élni, akkor is korlátok itt és most. Ez van, ebből tudunk kiindulni. Lehetőségek, de nagyon fontos: nem azért, mert egy helyzetben majd fegyverként vagy eszközként előkaphatóak, mert ellenségeink ellen és céljaink érdekében használhatóak, dehogy, hanem azért, mert az egész világon ezek azok, amik annyira közel állnak tudatunkhoz, hogy valóban és igazán képesek vagyunk megfigyelni őket, ezért rajtuk keresztül ismerhetjük meg igazán a járt utat és a vágyott célt. Velük megyünk, ők az egyetlen társaink, saját tudatunk alkotórészei.

Az úton járó el akarja kerülni a zűrzavart és vágyja a rendet, hogy semmi ne vonja el a figyelmét céljától és terveitől. De a világban sosem lesz rend, főleg nem az általunk elképzelt viszonyok közepette, ezért legyen célunk a változatlan, kimozdíthatatlan, nyugodt tudatosság az élet zűrzavara közepette. Minden mulandó, ezért ne várjuk el a számunkra megfelelő változatlanságot, mert csalódni fogunk, és ez a csalódás lesz az igazi, a legnagyobb akadályunk. Tudatunk maradjon a zavarral, ússzon félelmei és tévedései tengerén, üljön bele boldogan gusztustalan gondolatai mocsarába, és ugyanígy élvezze indulatait, szép érzéseit, szerelmeit, táncolja körül vágyait. Mindnek engedje meg a létezést, mindet üdvözölje, és hagyja végre működni őket a saját szamszárikus törvényeiknek alapján. Hagyja ennek a Létkeréknek, ennek a nyomorult világnak végre, hogy sorsa szerint éljen, csak egyet ne tegyen: ne ragaszkodjon egyikhez sem, bármilyen szépen ragyognak vagy izgatóan bűzlenek. Csak figyelje őket és tanuljon, figyeljen, tanuljon, abból, ami elé kerül, abból, amit elér.

1. Aki keres, az szenved, ezért a nyugalom feltétele a keresés feladása. A keresés a kötődés egy formája, a vágy egyik megnyilvánulása. Ha felismered, hogy minden dolog üres, többé nem törekszel, nem vágyódsz, és megérted, hogy nincs mit keresned. Ha nem keresel, akkor végre esélyed lesz találni, megérteni és tapasztalni a Dharmát. A Dharma nem megtalálható, tehát a keresése csak eltávolíthat tőle. Ráadásul a Dharmát keresni felesleges, hiszen ott van mindenhol. Ez volt a Buddha hatalmas felfedezése, a vallások sorában az egyetlen olyan tanítás, ami nem reformálni, megváltoztatni jött korábbi vallásokat, nem hivatkozik isteni vagy égi, halálon és a valóságon túli tekintélyekre, és ami olyan alapvető igazságokat fogalmazott meg a világról, amikre azóta is újra és újra rácsodálkozunk, amivel kapcsolatban sokan érzik, hogy ezt ők is mondhatták volna. Mindezt dogmák és hittételek nélkül, a létezésből kiindulva, a nyilvánvalóig eljutva. A Dharma a „vanság”, a létezés maga, ami körülvesz. Ha eleget élsz és okosan figyelsz, magad is rájöhetsz. Amint tapasztalod a Dharmát, többé nem kell értened semmit, eldobhatod szent szövegeidet, intellektuális és érzelmi mankóidat, mert hazaérsz. Annyira magától értetődő, hogy keresésed csak eltávolít tőle, és a tévedések erdejébe kerget.
2. Nem válhatsz buddhává, mert az nem lehetséges. Eleve buddha vagy. Nincs érző lény, aki ne lenne buddha.

Létezik egy zen hasonlat: mindenki víz. De mivel félünk, védekezni szeretnénk, megmaradni szeretnénk, rettegünk a feloldódástól, ezért keményre fagyunk, és jégtömbként úszunk a vízben. Igyekszünk keményebbre fagyni a többieknél, hogy az ütközések során ne mi törjünk. De sérülni és félni fogunk így is, mert a keményre fagyás nem ment meg. Aki fel mer olvadni, visszatér a vízbe, és többé nem sérül meg.

Ne félj, hogy a felolvadással elveszel, mert buddha-természeted nem tűnhet el. Szerezz ebben meditációs tapasztalatot, hogy oldódjon rettegésed.

Amire szükséged van, már eleve megtalálható benned. Ha jól figyelsz befelé, nem lesz szükséged elvekre, nézetekre, szent könyvekre, tanítókra, hitekre. Végül úgyis mindenképpen vízzé leszel, nem kerülheted el: tőled függ, hogy szenvedve és remegve élsz és halsz, vagy békében hazatalálsz.

3. Az akadályok mindig karmikus akadályok. A dharmában élő szabad, nincsen számára akadály, a karmában élő kötött, és akadályok veszik körül. Ennyire egyszerű. A szabadság a dolgok valóságának észlelése, a kötöttség a káprázat látomása. Ez a lényeg, ennyire egyszerű. (24. bejegyzés)

Az akadályok természetének jellemzőit egyszerű összefoglalni: a karmikus akadályok egész tengere a fogalomalkotásból származik. A fogalomalkotás hamis minőségeket rendel az ártatlan, önazonos dolgokhoz, ez ítélkezést szül, az pedig ellenségeskedést és nyugtalanságot, ami végül megtermi az akadályokat, az pedig a karmát, ami végül felépíti a szamszárát, a káprázat honát. Így történik, ennyire egyszerű.

A szabadulni vágyó felhagy a fogalomalkotással, ezért nem rendelődnek a dolgok mellé hamis minőségek, nem lesz talaja az ítélkezésnek, nem lesz értelme az ellenségeskedésnek és nyugtalanságnak, nem teremnek meg az akadályok, nem képződik karma, nem épül fel a szamszára, és a gyakorló a nirvánában találja magát úgy, hogy el sem mozdult a helyéről. Mivel nincsenek fogalmak és nincs szamszára, nem alakul ki a hamis „én” sem, ezért szabadulásra sincs szükség, hiszen nincs rabság és nincs rab. A gyakorló a dolgok természetének tudatosságában időzik a teljes szabadságban, mert nincs gyakorló, nincsenek dolgok, melyeknek nincs természetük és nincs tudatosságuk, és ezért nincs szabadság sem.

A beérkezett gyakorló azért időzik a teljes tudatosságban, mert nincs benne teljesség és tudatosság, és azért létezik a szabadságban, mert nincs benne sem kötöttség, sem szabadság, és így buddha lesz.

A kötöttségben létező test és elme bármerre megy, mindenhol kötöttséget lát és kötöttséget teremt. A szabadságban időző test és elme bármit tesz, bármerre megy, szabadságban él, abban létezik, ezért nincs benne „én”, és mivel nincs benne „én”, nincs kötöttsége és nincs szabadsága sem.

4. Csak azt fogod megérteni, amiben te vagy a megismerő és megismerendő is. Csak azt értheted meg, amit már eleve tudsz.
5. Mikor a Hat kapun keresztül érzel, úgy hiszed, hogy képeket látsz, hangokat hallasz, illatokat, ízeket érzel, tárgyakat tapintasz, jelenségeket értelmezel. De te csak az érzettel érintkezel, a képet nem látod, mert az csak a forma megtestesülése, a hangot nem hallod, mert az csak a hang megtestesülése, és így tovább. Közénk és a valóság közé a karmikus világban kikerülhetetlenül beékelődik a látszat, ami a világ valóságát lefordítja, megtestesíti számunkra. Más vallás harcot indít e csalás ellen, én azonban hálásan köszönöm a valóságnak, hogy kegyelemben részesíti korlátolt értelmünket, és ragyogó csodáját számunkra is megsejthetővé teszi káprázatán keresztül, a számunkra felfogható hamis képeken keresztül, ráadásul utakat és lehetőségeket kínál fel, hogy ha végre felnővünk, elengedhessük a közvetítő segítő kezét, és a maga tisztaságában láthassuk a létezést.
6. Nem igaz, hogy minden látszat. Valami azért szép, mert valaki annak látja. Valami kijelenthető, mert valaki kijelenti. Az utak attól azok, mert valaki kijárta őket. Az érzést valaki érzi, attól érzés. Valami attól lesz igazság, hogy valaki hisz benne. Az Isten létezik, mert valakit megmentett. A halál létezik, mert sokan átélték. Az Ösvény létezik, mert valaki jár rajta. A dolgok léteznek, mert elneveztük és használjuk őket, mert megteremtettük az „ezt” és a „nem-ezt”, az „innent” és az „onnant”. Semmit sem akarunk megszüntetni, megteremteni vagy megváltoztatni. Megérteni, és a tiszta alapot meglátni indultunk.
7. Amiről azt állítod, hogy létező, miért nem találod sehol, bármennyire keresed? Amiről azt állítod, hogy nemlétező, miért találod mindenhol, bármennyire elkerülnéd?
8. Ha a szellemi zavar elül, megtalálod a stabilitást. Ha megtaláltad a stabilitást, nem fogsz többé szorongva a tárgyakkal törődni. Ha elült a szorongás, végre felszabadultan törődhetsz a zavarral, a stabilitással, a szorongással és a tárgyakkal.
9. A Középút a dharmában a szélek és a közép látszatának feloldását, a tévedésből adódó elnevezések elhagyását jelenti. De a Közép itt, a szamszárában sem a szélektől való egyenletes távolságtartást jelenti, mert az csak gyávaság, megalkuvás és szolgaság. A középen levés a közepestől, a semmilyentől való tartózkodás, azaz minden lehetőség, akár a szélsőségek ismeretét és megfelelő használatát jelenti, az összes lehetőség okos keverékét, és a képességet az ezek megfelelő helyen és időben való alkalmazására. A bölcs kezében a dolgok kisebb-nagyobb kilengésekkel, de középen, optimálisan működnek.
10. Van a formának formája? Van a névnek neve? Van az elmének elméje? Hol a forrás eredete? Felismeri önmagát a megvilágosult tudat? Mennyi ideig tart az időtlen pillanat? Mi foglalja magába a teret? Hová tart az Ösvény? Mi az út eredménye, ha az út nem létezik? Hová tűnik a gong hangja? Milyen gyorsan forog a dharma kereke? A középre jutott kívül van vagy belül? Van a kettészakadt dolgok között átmenet? Ott leszek, ahová eljutok? A szellemi útnak van széle? A tiszta tudat már nem lehet többé szennyezett? A nirvánát elveszíthetem? A gyakorlásomnak lesz eredménye? A nirvánában majd létezem? Az örök béke nem unalmas? A megszabadulásom végleges?

Mennyi felesleges kérdés van?