A tökéletes párhuzamos megalkotása lehetetlen. A vasúti sínek mégis használhatóak. A tökéletes gömb megalkotása lehetetlen, de a csapágygolyók a maguk tökéletlenségében is ellátják feladatukat. Képtelenség megalkotni a tökéletes függőlegest, ami a Föld középpontjából az alaphoz húzott egyenes folytatása, de a házak falai mégsem dőlnek el. A Föld középpontját amúgy is lehetetlen meghatározni, mint egy pontot, mert a bolygó sem tökéletes gömb. Sőt: a pont, mint fogalom is meghatározhatatlan. Mégis, ezek mind működnek. Nem kell tökéletesnek lenni. Nem is lehetséges. A dolgok nem a maximális, hanem a középső, optimális állapotukban működnek és szolgálnak a legjobban.

A buddhizmus két dolgot ígér: örömöt és belső szabadságot. Ha gyémánt-sűrűségűre akarom tömöríteni a lényegét, akkor csak egy ígéretet emelek ki: a buddhizmus szabadságot ad! Ebből következik aztán minden, ami jó, örömteli és termékeny. És mit nem ígér? Nem biztos, hogy megvalósítjuk a szabadságot a szamszárában, vagy a jólétet, a probléma-mentességet, a testi egészséget, a külső békét, környezetünk nyugalmát, új lehetőségeket, könnyű életet vagy könnyű halált. Adhatja ezeket is, hozzásegíthet a megvalósításukhoz, de nem garantálja elérésüket. Ha ezért foglalkozol vele, csak ezért, csalódhatsz. De ha jól gyakorolsz, akkor valódi, belső szabadságot ad, hogy a javíthatatlan szamszárában és a tökéletes nirvánában te független, működőképes és szabad lehess. Ez mindennek az alapja.

A világ nem lesz tökéletes. Te nem leszel tökéletes. A világ nem lehet szabad. De te lehetsz szabad, és itt, a megvalósultban működhetsz jól tökéletlenül is. Nincsen különbség a világi és a spirituális problémák között. Minden problémád, gondod és fájdalmad dukkha, spirituális szenvedés. Mind. Kizökkent vagy, ahogyan a világod is, és nem a tökéletesedésre való törekvés ment meg, hanem a tudás. Nem azt mondom neked, hogy csendben viseld el a világban elkerülhetetlenül rád jutó szenvedést, hogy alkalmazkodj, és tűrj, mint egy birka. Nem azt mondom, hogy hajtsd le a fejed, és viseld a csapásokat alázatosan. Ezt sem isten, sem ember nem kérheti tőled. Dolgozz, enyhítsd a szenvedést, a magadét és másokét is. De azt mondom, hogy közben láss, légy belül szabad, láss át a fátylakon, a szamszára káprázatán, és a tökéletességre, a világ megjavítására való törekvés helyett lásd: minden mulandó, a dolgok, lények, emberek és jelenségek mentesek az éntől, ezért az ezekhez való ragaszkodás örök szenvedést okoz. E három igazság belátása az alapja szabadságodnak, és ezek nem látása tart rabságban.

A világ nem tökéletes, nem is lesz az soha. Te nem vagy tökéletes, nem is leszel az soha. A világ ugyanis állandóságában nem létezik, ahogyan te sem. A világnak nincsen egy mindent összetartó központi lelke. Neked sincs. Szenvedésedet és rabságodat ragaszkodásod teremti meg, mely e káprázat-tárgyakhoz láncol. A szenvedés a nemtudás terméke. Illúzió, mint a személyiséged. Hogyan lehetne megjavítani valamit, ami el sem romolhat? Hogyan lehetne javítani a viszonyulások halmazán?

„Ó, nemes születésű! Ne feledd ragyogó igaz természeted, a tudat leglényegét! Bízz benne, térj vissza hozzá! Ez az otthonod.”

És mit kezdj magaddal, ha elengedted a személyiséged, elfogadtad az elmúlás tényét és már nem ragaszkodsz? Megtalálhatod-e a belső szabadságod a korábbi, elhagyott világod helyén támadt űrben? Létezik-e a megszabadulás?

A Buddha azt mondta: „Ha nem lenne lehetséges megszabadítani a szívet az egészségtelen állapotoktól, akkor nem tanítanám azt, hogy tegyetek így. De mivel a szívet meg lehet szabadítani az egészségtelen állapotoktól, ezt tanítom.”

A Buddha szerint lehet szabadabban, fejlettebben, emberhez méltóbban élni. Meg lehet valósítani emberi küldetésünk.

Váljék e tudás minden lény javára!