A nirvána a buddhizmus legismertebb fogalma. Szinte mindenkinek van elképzelése róla. Egyesek a buddhizmus végső céljának, a legfejlettebb meditációs állapotnak tekintik, amit összpontosítással, gyakorlással lehet elérni, de talán nem fogalmazzák meg magukban a kérdést: miért kellene elérni, mi az oka a törekvésnek? Mások végső tudásnak gondolják, melyben minden spirituális és transzcendens kérdésre választ kaphatnak, és univerzális vagy akár isteni ismeretek birtokába kerülnek, de nem fogalmazzák meg magukban azokat a végső kérdéseket, amik választ érdemelnek. Megint mások természetfeletti, csodás képességek megszerzését várják a nirvánába érkezéstől, ám lehet, hogy csak az ember által még elképzelhető képességek felfokozott minőségét szeretnék magukénak tudni, és a nirvána mesterét afféle szuperhősnek látják. Aztán sokan, és talán ők vannak a legtöbben, a földi élet megváltásának ígéretét keresik, amolyan mennyországot, ahol egy felsőbb hatalom leveszi róluk a halál iszonyatának terhét.

Sokat írtunk már e hasábokon a nirvána buddhista elképzeléséről. Ezeket nem fogjuk most megismételni, de felidézzük a nirvána öt ismérvét. Persze mindez vitatható, mert sok ismérvet fel lehetne sorolni, majd mindet megcáfolni, de ez az az öt, amit mi most jellemzőnek és ide valónak gondolunk:

1. Nincsenek ismérvei. A nirvánának nincsenek tulajdonságai, nincs meghatározottsága vagy jellemzője. Minden tulajdonság megkötné, minősítené, valamilyenné tenné. „ A forma üresség és az üresség forma”, mondja a Szív szútra. A nirvána nem a forma ellentéte, nem a valamilyenség ellentéte, hanem egyszerre forma és nem forma, üresség és nem üresség, semmilyen és nem semmilyen. Úgy tűnhet, ez csak játék a szavakkal, de mély bölcsesség rejtőzik mögöttük, és egy életen át lehet tanulmányozni őket.

2. Előzőekből következik, hogy a szavak, melyek kötött, stabil, ám mégis megfoghatatlan, konszenzuális, töredékes és káprázat-alapú jelek, nem tudják leírni, ezért csak negatív módon lehetséges beszélni róla. Meg lehet határozni, hogy mi az, ami nem nirvána, pl. a nirvána nem szabadság, nem élmény, nem végső válasz, nem örök menedék, nem tökéletes, nem tökéletlen és így tovább a végtelenségig.

3. A szamszára és a nirvána ugyanaz. Ha különböznének, akkor lenne két birodalom, és az egyikből, elhagyva határait, egy ismeretlen területen áthaladva el lehetne érkezni a másik birodalom határáig, ahol egy kapun keresztül be lehetne lépni. Létezne egy pont, ami rossz, elhagyandó, és egy másik, ami jó és vágyott. Így működik a karmikus gondolkodás, ez a szamszára működése, és ennek elhagyásával, a szemlélet megváltoztatásával, a gondolkodás dharmikussá tételével lehetséges meglátni magunk körül a nirvánát.

4. Tehát a nirvána nem elérhető, mert nincs mit elérni. Sőt, az elérése érdekében megfeszített akarat paradox módon akadály, szemben az ellazulással, ami nem törekszik, mégis megvalósít. Akarat nélkül törekedni, vágy nélkül tevékenykedni, öröm nélkül elfogadni, mozgás nélkül haladni, üresen beteljesedni; ezek a módjai a nirvána megvalósításának.

5. A nirvána nem állapot, ezért biztosan nem örök állapot. Aki elérte, nem lelt örök menedéket, nem végzett, mivel el sem kezdett semmit. Nincs ott, nincs sehol, nem tud eljönni onnan, és nem tud visszamenni, mivel a nirvána nincs külön és nincs egyben semmivel. A nirvána csak nirvána, semmi más.

A nirvána tehát birtokol minden ismérvet; ugyanakkor egy ismérvet sem birtokol; illetve mindet birtokolja is, meg nem is. Ebből úgy tűnik, mintha a nirvánával kapcsolatban nem tudnánk téves megállapításokat tenni, hiszen bármit állítunk vagy tagadunk vele kapcsolatban, a nirvánáról beszélünk, ám ez a módszer megint csak fogalomalkotáshoz, ítélkezéshez és meghatározáshoz vezetne, ezért a helyzetünk bonyolultabb: mikor azt hisszük, értjük a nirvánát, akkor vagyunk tőle a legtávolabb (170. bejegyzés).

Vizsgáljuk meg, milyen megéléseket, eredményeket társíthatunk a nirvána eléréséhez, megvalósításához (továbbra is konszenzuális fogalmakat vagyok kénytelen használni, jobb híján). A fordításokban, szútrákban sok néven említik a buddhista út eredményét, a cél elérését. Gyakorta ez csak a fordítói kreativitást dicséri, de néha mögöttes tartalma is van. Most azt az öt meghatározást értelmezzük, szintén csak a magunk feje után haladva, amikkel a leggyakrabban találkozhatunk, és állítjuk, hogy a nirvána természetét egyik sem írhatja le pontosan. Megvizsgáljuk, hogy mik lehetnek az alapvető tévedések velük kapcsolatban, melyek azok az tulajdonságok, melyeket a leggyakrabban tulajdonítanak a következő fogalmakhoz:

1. Megvilágosodás: A lényeg, az igazság megértését sugallja ez az állapot. A megvilágosodottnak fényes az elméje, végtelen az intellektusa, és minden igaz kérdésre tudja a választ. Érti a világot részleteiben, és érti egyben, tudja, hogy honnan hová tart, és hogy hol található a végleges és az örök. Nem maradtak előtte sötét, feltáratlan területek, az univerzális igazságokat átlátja. Mindenkinél és mindennél okosabb, mert fényben fürdenek előtte az addig elrejtett, csak a beavatottak szemei előtt feltáruló titkok.

De ez az elgondolás tévedés, mert a nirvána embere nem tud semmit, mert meghaladta a tudást és a nemtudást, ezért nem adhat nem létező válaszokat nem létező kérdésekre. Hiába faggatnánk, nem segíthet saját megváltásunkban, mert ő sem megváltott. Mindegy neki, hogy a dolgok fényesek vagy sötétek. Látja, hogy nincsenek örök igazságok, ezért nem adhat örök kapaszkodókat mulandó jelenségekhez. A megvilágosodott nem világosodott meg.

2. Felébredés: A káprázatból való kilábalást sugallja ez az állapot. A felébredett átlát a káoszon, a dharmák zűrzavarán, a karmikus tébolyon, nem borítja köd az elméjét, nem fedi többé por a szemét. Nem gabalyodik a nézetek hálójába, felébred a körben forgó, a maga törvényei alapján örök karmikus álomból, és kívülállóként tekint a húskerékben tovább őrlődő szerencsétlenekre. Lehull a szeméről Mája fátyla, és a valóságot érzékeli.

De ez az elgondolás tévedés, mert nincs valóság, amit érzékelni lehetne. Nem bomlik a valóság kétfelé, álomra és ébrenlétre, ezért a felébredett nem jut ki sehonnan, hiszen addig sem volt sehol. A valóság természete nem álomszerű, még a szamszára lakói számára sem, mert a valóságnak nincs természete, ezért azt nem lehet meghaladni, elhagyni. Nincs álom, amiből felébredhetnénk, ezért ha az álmodó úgy érzi, felébredt, akkor tudhatja, hogy egy másik álomba került. Lehet élesen látni álomban is, káprázatban is, ezért a felébredett csak egy olyan ködbéli vándor, aki éppen nem alszik. A felébredett nem ébredt fel.

3. Megszabadulás: A kötöttségektől való eloldódást sugallja ez az állapot. A megszabadult elengedett minden kapaszkodót, többé nem béklyózza semmi, szelleme, ereje, természete szabadon szárnyal. Korlátlan és csodálatos, hatalmas, akarata elé már nem állhat a karmikus világ. Uralja a valóságot, mert ismeri a természetét, ezért segíthet bárkin, érdemes hozzá fordulni. A tiszta földeken, mennyekben tartózkodik, másvilági, érzékelésen túli, tökéletes tartományokban, de látja a szamszára rabjait, és megesik rajtuk a szíve.

De ez az elgondolás tévedés, mert a megszabadult sosem volt kötve semmihez. Függései, rabsága, gyötrelme mind saját nemtudásából fakadt. Nem volt rögzített, mert nincs mihez rögzülni; nem volt fogoly, mert nincs hová beszorulni; nem volt kötve, mert nincs állandó, amihez kötődni lehetne, és a következő pillanatban már ne múlna el, és nincs kötél, és nincs senki, aki létezne, ezért nem lehetséges senkit megkötni. A megszabadult akarata előtt sosem állt akadály, a lényt sosem korlátozta semmi, még önmaga sem, mert sosem volt olyan, amit önmagának hívhatna. Nem segíthet senkin, mert amelyik bódhiszattva azt hiszi, hogy segíthet a lényeken, az nem bódhiszattva, mert nincsenek lények, és nincs nirvána, ahová átsegíthetné őket. A megszabadult nem szabadult meg.

4. Beérkezettség: A cél elérését sugallja ez az állapot. A beérkezett végigment az úton, végigjárta a szent és hibátlan Ösvényt, és megvalósította annak minden elvárását. Az Út összes akadályát legyőzte, a démonokat leigázta, az angyaloknak reményt adott. Rá néznek bizalommal, akiknek a szemét már csak kevés por fedi, akik keresik az Ösvényt, a szűk csapást, ami kivezet a szamszára erdejéből. Eljutott oda, ahová csak kevesek, csak a kiválasztottak, ezért érdemes megfigyelni és hasonlóvá válni.

De ez az elgondolás tévedés, mert a beérkezettnek nem volt honnan elindulnia, és nem volt hová megérkeznie. Az Út nem létezett, az Ösvény a maga valóságában sosem volt. Aki egyik helyről a másikra tart, aki egyik állapotból a másikba vágyik, aki egyik helyzetből a másikba igyekszik, az nem érti a világot, félrevezeti a lényeket, és csak össze-vissza bolyong. Aki el akar jutni a rosszból a jóba, az rosszra és jóra osztja a világot, ítél, véleményeket alkot, emiatt harcokat szít, szétszakítja a létezést apró darabokra, és csak növeli a zűrzavart.

5. Ellobbanás: A minden karmikus és dharmikus kapcsolatból való örök kilépést sugallja ez az állapot. Az ellobbant eltűnt, de nem a világokból vagy a világon túliakból tűnt el, hanem a létezésből és a nemlétezésből is. Eltűnése a múltra és a jövőre is vonatkozik. Minden, ami már nincs, az is volt, és a végtelen könyvben, ahol az idő és a tér minden pillanatát megőrzik mindörökre, az ellobbantat már nem találod; ő az egyetlen, aki az örök könyvből mindenestől törlődik, akinek a múltja is nyomtalanul elvész, és a jövőben sem bukkanhat fel többé sehol. A halál csak átmeneti, az ellobbanás a tökéletes, mindenre kiterjedő és végtelen eltűnés. Az ellobbant a nirvánában és a nem-nirvánában sem bukkan fel soha, soha nem is volt, sem az isten, sem az idő és a tér végtelen hatalmú szellemei nem bukkannak a nyomára. Nincs sehol, de annyira tökéletesen lobbant el minden birodalomban, hogy ő az, aki valóban van és létezik.

A legfejlettebb körülírás. De ez az elgondolás is tévedés, mert minden szó, minden megértés, minden fogalom, minden elképzelés tévedés. Ez van. Tévedés, mert nincs múlt, nincs jövő, és nem létezik a tökéletes könyv sem, ezért nincs honnan kitörlődni. Ami nem volt, ami nem lesz, az nem bukkanhat fel, és nem tűnhet el, sem részben, sem teljesen.

A Buddha nem lehetett herceg, nem lehetett remete, nem lehetett tanító, ezért nem lehetett megvilágosodott, felébredett, megszabadult, beérkezett vagy ellobbant. A Buddha csak buddha lehet, aki nem volt, ezért nem tartott sehová, nincs, ezért nem tudunk hozzá hasonlítani, nem lesz, ezért nem tudjuk követni. A Buddha egy buddha, aki azért birtokolja a tökéletesség ismertetőjegyeit, mert nem birtokolja azokat; aki azért lett hibátlan, mert elhagyta minden hibátlan tulajdonságát; aki azért érte el a nirvánát, mert nem érte el a nirvánát. Ha buddha akarsz lenni, ne akarj buddha lenni. Ha meg akarsz világosodni, felejtsd el a fényt és a sötétet. Ha fel akarsz ébredni, felejtsd el az álmot és az ébrenlétet. Ha meg akarsz szabadulni, felejtsd el a rabságot és a szabadságot. Ha be akarsz érkezni, felejtsd el az utat és a célt. Ha el akarsz lobbanni, felejtsd el a létezést és a nemlétezést. Csak legyél buddha, mással ne törődj, másra ne figyelj.