Aranyat mostam a folyó partján. Soká jutottam ide széles völgyeken és keskeny hágókon át. A folyó nem volt széles, kavicsos partját délutáni lágy meleg borította, hűs vize lassan csordogált. Partján ritkás, nagy fák álltak, melyeken átszűrődött a napfény. Nem kellett sietnem. Az időm örök volt, az örökkévalóságig kitartott, a tér is végtelen, de ezt választottam, ezt a partot. Halott voltam, annyira halott, hogy már választhattam terek és idők között. Még univerzumot is, pusztulót vagy maradót, rám bízták. Nekem ez a völgy tetszett meg, a lassú patakkal, itt vertem tábort, és kerestem az aranyat.

Angyal, angyal, tudom, gondolkoznom és dolgoznom kellene, ha már a pokol képzetét legyőzve elkerültem a szenvedést. Mivégre szabadultam, és jutottam ide, az örök változatlanba, ha nem élek vele, nem igaz? Kavicsok közt ülni, kövön melegíteni a vacsorát a lebukó nap utolsó sugaraiban, árnyékos reggelen kelni a fénnyel, a csobogásba feledkezni nem visz előrébb, nem oldja meg a rejtélyt, tudom, de most pihenek. Magam sem hittem, hogy ennyire élvezni fogom a változatlanságot. És hát te is itt vagy.

Angyal, angyal, legyél őszinte, te sem értél még a végére, feladatod lett engem őrizni. Ha már társak lettünk, akár segíthetnél is, itt, ebben a végtelen térben és időben, a beszűkített emlékek és boldogságok között, a szándékosan lekicsinyített világban, ebben a kis folyókanyarulatban, tarthatnád a szitát, amibe a kavicsot átmerem. Keressünk aranyat, együtt vidámabb, persze állhatsz őrt tudatom életté csomósodott maradványa felett, de ha feladod szigorúságod, még jól is szórakozhatunk.

Angyal, angyal, hát mit vigyázol, ha velem végeztél? Feladatod ez, vagy végzeted, lazulj kicsit, lásd, ketten maradtunk. Nem figyelik, jól végzed-e a munkád, én őrizlek téged, te pedig engem. Ülj mellém, itt ez az örökké árnyékos kő, készítünk vacsorát, együtt elfogyasztjuk, aztán végre beszélgethetnék is. A víz álmosan csordogál, az este kellemes, és bármi, bárki is hozott ide, tartott meg, ügyeli sorsomat most, halálom után is, az figyel rád is, és nem várja el, hogy csodát tégy. Minden örök. Ami megtörtént, magammal cipelem, ami ezután történik, az is csomagomban rejtezik. Te is a csoda része vagy, a nagy történet szereplője, és minden, akár a legkisebb pillanatod is életet teremt.

Angyal, angyal, most ne vedd magad komolyan. Nem is folyó ez, inkább széles patak, mi a kanyarulatában, a nagy fák árnyékában ülünk a kövön, és a létezés legfontosabb dolga most a vacsoránk. Lassan eszünk, emésztjük az ételt, a világ emészt minket, és az anyag, a fény, az értelem, a mindenség, szó, szellem, lélek, isten átömlik egymásba. Most egy pillanatra figyelned kell, karolj belém angyal, újra átlépünk.

Angyal, angyal, tedd le a tálat, nemsokára visszatérünk, folytatjuk a vacsorát. Most menjünk, át kell lépnünk, itt az idő. Ne félj, nem lesz baj. Utána megbeszéljük.

Most gyere velem.