Az „Összefoglalás” sorozatot ezzel a bejegyzéssel zárjuk. Remélem, hogy jól használható majd egyfajta kézikönyvként.

A Nemes Nyolcrétű Ösvényt, a Négy Nemes Igazság negyedik tagját már alaposan tárgyaltuk (171-230. bejegyzések egy része, továbbá számos egyéb helyen). Ha a Négy Nemes Igazság harmadik tagja, a megszüntetés igazsága a nirvánáról, akkor az Ösvény a nirvána elérésének módjáról beszél. A nirvánát a Buddha „boldogságnak” is nevezte, a dukkha ellentétének, mert a megszabadulás az ember számára nem egy filozófia igazság megvalósítása, egy elméleti eredmény, hanem maga a boldogság. A 303. bejegyzésben ezt írtuk:

„A buddhizmus nem ontológiai alapú, vagyis nem a létezés okait, módját, lényegét igyekszik megismerni. Akkor már inkább hermeneutika, vagyis az értelmezés módját vizsgálja, amennyiben elmondja, hogy a szenvek miként tévesztik meg a létezőket a valóság felismerésében. De sokkal inkább episztemológia, tehát inkább foglalkozik a megismerés feltételeivel, határaival, a megismerés módszereivel, és kevéssé foglalkoztatja a megismerhető.

Ám még az előzőeknél is sokkal inkább a buddhizmus egy tanítási módszer, ráadásul nem egy, hanem összetett, alapos és bárki számára elsajátítható módszer-gyűjtemény, metódus, sőt, inkább metodika.”

Tehát a Négy Nemes Igazság, és benne az Ösvény egy módszer, amivel elérhető a boldogság, a nirvána. Eszköz, miként az emberi intelligencia és a psziché is azok, melyeknek használatával azt az embert váltjuk meg, aki mindezeken túl, a hamis-én káprázata mögött lakozik. A Harmadik Nemes Igazság annak a belátása, hogy a megszabadulás elérhető, és kapcsolódik, sőt összefonódik az Ösvény első tagjával, a helyes nézettel vagy szemlélettel. Az Ösvényen való első lépés a szenvedés tényének, okának és megszüntetése lehetőségének az elfogadása és teljes megértése. Aki ezen az úton haladni akar, annak tisztában kell lennie a három laksanával (28-30. bejegyzések), vagyis létezése, személye mulandóságával, ürességével és tökéletlenségével; fogalma kell, hogy legyen e kizökkentség okáról, valamint az ok megszüntetésének módjáról. Ez a módszer, ami az első három Nemes Igazságból fakadó cselekvés irányát meghatározza.

A Buddha szerint semmi értelme az Ösvényre tudatlanul lépni, az ő vagy bárki előírásait vakon követni, dogmákat és hiteket magolni és majmolni. Csak a megértett igazságokból, a tiszta tudatokból, a nemes felismerésekből születhet valódi eredmény. Az haladhatja meg a dukkhát, akit feszít és kínoz; az engedheti el vágyait, aki el akar fordulni a káprázattól, miként a purusa a prakrititől (239. és 241. bejegyzések). Az indíték, a tiszta késztetés annak a sajátja, aki a helyes szemléletnek birtokában, helyesen látva indul el. Ez az első lépés, az alapfeltétel; rossz nézetekkel már eleve rossz irányban indulunk. Oly gyakran látjuk ezt a hétköznapok kisebb-nagyobb döntéseiben, de itt a tét mindennél nagyobb, ezért tette a Buddha meg első tagnak a nemes szemléletet. Fontos még, hogy a követő a maga elhatározásából induljon el, vagyis ne irányítsa félelemből, tévedésből, hamis reményből sarjadt vágy, de még az istenkeresés sem, hanem kizárólag az igazság megismerése mozgassa, függetlenül annak következményeitől. Hiszen a következmények úgyis sújtanak minket, melyeket elkerülni csak akkor van esélyünk, ha ismerjük a valóságot. A Buddha nem várta, hogy higgyenek neki, csak egyet várt el, a követőnek az önmaga belső erejébe vetett hitét. Ez hideg racionalizmusnak tűnhet, de valójában a legtisztább emberség: az ember legmélyebb, legigazabb valóságának felismerését tanította, mint egyetlen méltó és értelmes célt.

A tagok előtt szereplő „helyes” vagy „nemes” jelző nem minősítés, tehát nem a helytelentől, a nemtelentől való elkülönülést, a magasabb-rendűséget jelöli, hanem az állapot tökéletes egész-ségét, teljességét, tovább már nem javíthatóságát jelenti. Szemben áll azzal az állapottal, ami még nem kész, nem teljes, nem fokozhatatlanul kidolgozott.

Az első tag tehát a helyes szemlélet (a tagok sorrendje a 173. bejegyzésben). Nem dogmák, hittételek és tanok elfogadását jelenti, hanem az elfogulatlan bepillantást a dolgok és jelenségek valós természetébe, azok meglátása úgy, ahogyan vannak. Ez a cél: lefejtve nézetet, személyiséget, viszonylatot, vágyat, ábrándot, félelmet, úgy látni mindent, ahogyan azok vannak. A hamis látással, a nemtudással a fő probléma nem az erkölcsi, értelmi alacsonyrendűsége, hanem az a tény, hogy nem vezet sehová, nem ér semmit. Még rossz eredményre sem vezet, mert a jó és rossz elkülönítése szintén tévedés-alapú; sehová, egy hamis, látszatba, egy üres káprázatba csal. A helyes szemlélet elsajátítása persze még nem a megvilágosodás, hanem a további haladás, tanulás alapja. A helyes szemlélet a dolgok tökéletes, nem egyoldalú szemléletét jelenti. Többé nem bújunk el az igazság, a valóság elől, hanem elfogadjuk úgy, ahogyan az van. Belelátunk lelkünk legmélyébe, és ott is meglátjuk a valóságot, ott is elfogadjuk az okot, hogy a dukkha bennünk van, ahogyan mi tartalmazzuk a megoldást is. Az első tag, a helyes szemlélet tehát nem csak a Négy Nemes Igazság elfogadása, hanem az egész átélése.

Egyedül ebből a szellemi hozzáállásból születhet meg a második tag, a helyes szándék, vagyis az egész embert átható döntés. A teljes ember összes szellemi, lelki, értelmi és érzelmi arzenálját megköveteli az Ösvényen haladás. Amit hátrahagy, az visszahúzza, eltéríti, megakadályozza a cél elérését. Csak egy ilyen tökéletes és teljesen megalapozott döntés teremheti meg az igaz tetteket, szavakat, életvitelt, és a tökéletes befelé fordulást, elmélyedést és megvilágosodást, vagyis a többi ösvénytag felragyogását.

Az úton le kell győzni a vágy (mohóság) ellenszenv (rosszakarat) erejét, és helyettesíteni az adással és a felebaráti szeretettel, tehát a Négy Mérhetetlennel (78-80. bejegyzés). Általánosságban igaz, hogy a teljes megvilágosodás előtt, melyben majd a vonatkozások és nézetek megszűnnek, a legjobb módszer, ha a rosszat jóval helyettesítjük, a negatívat pozitívra cseréljük. A harmadik tag ezért a helyes beszéd, amit a sértő, hazug beszédtől és a fecsegéstől való tartózkodásként szokás meghatározni. Igyekezzünk, hogy az elhagyott rossz beszéd helyett jól kommunikáljunk: az igazságot mondjuk, szavainkkal hűtsük a békétlenség tüzét, keressük az egyetértést. A szeretet élményét terjesszük köreinkben, az igaz tényeket fedjük fel, és vigasztaljuk a kétségbeesetteket. Szavaink adjanak örömöt és hirdessék a valóságot. A negyedik tag a helyes cselekvés, ami az öléstől, lopástól, kicsapongástól való tartózkodásra figyelmeztet, de ugyanennyire a pozitív oldalt is hangsúlyozza, a helyes cselekvést: az erőszak kerülését, a fájdalom enyhítését, a segítő hozzáállást. Az ötödik tag a helyes életvitel, ami szintén nem csak az ártó foglalkozások kerülését jelenti, hanem a jó, hasznos, a világot jobbá tevő tevékenység, munka végzését is. A nemes életvezetés tiszta, igaz és hasznos életet jelent, ami jobbá teszi a környezetünkben élő érző lények mindennapjait.

A hatodik tag a helyes erőfeszítés, vagyis az addig felhalmozott nemes erőink teljeskörű használatát jelenti, mely négy törekvésben nyilvánul meg:

- megsemmisíteni minden rosszat, ami már felmerült a tudatunkban
- a még fel nem merült rossz megnyilvánulásának megakadályozása
- a még meg nem nyilvánult jó megszületésének elősegítése
- a már felmerült jó megtartása

Az itt kifejlesztendő és ápolandó képességeket hívjuk a megvilágosodás hét tényezőjének (359-361. bejegyzések).

A hetedik tag a helyes tudatosság, ami az életben, a tudatunkban, a világban való, a dolgok valóságát látó és elfogadó jelenlétet jelenti, vagyis a test, az érzetek, a szellem és a tudattárgyak tudatosságát. Ám ez nem csak a pillanatnyi tiszta tudatosságot, statikus tudati világosságot jelöli, hanem a folyamatos, az időben és a folyamatokban azok áramlása során is megmaradó, ragyogó, mindenre kiterjedő tágasságot, tehát egyfajta meta-tudatosságot, ami már a nyolcadik tag, a helyes összpontosítás. Nem koncentráció, mert arra még egy állat is képes. A tökéletes egyhegyűség a tovább már nem fokozható éberség és kiterjedtség mind a pontszerű, pillanatnyi (egydimenziós), mind a mozgásban lévő (kétdimenziós), mind a teres, körülvevő és mindenütt jelenlévő (háromdimenziós), és a folyamatos változásba, folyamatba ágyazott (négydimenziós) jelenségekben. A teljes összpontosítás a tökéletes ott-levés, eggyé válás, jelen-levés, túl a viszonylatok, a tér, az idő és az önvaló kötöttségein. Folyamatos mozgás a jelenben, és a pillanatban tartózkodás a mozgásban. Itt a tudat már nem egy tárgyra összpontosít, hanem a tudat maga a tárgytalan összpontosítás. Megszűnik a szubjektum és az objektum különbsége; amíg a szamádhi nem tökéletes, addig az „én” jelen van és akadályozza a megvilágosodást, addig minden eredmény csak kisebb vagy nagyobb megértés, de még nem a fénnyel való betöltekezettség. A tökéletes figyelem feloldja a szétválasztottságot, de nem teremt összeolvadást; nem hoz létre újat, de nem pusztít el semmi régit, hanem belehelyezkedik az igazságba, ahogyan az van. Nem színezi semmi, megszünteti a káros okokat és hajlamokat, de megszünteti az eddig helyettük használt kedvező okokat és hajlamokat is. Elválik minden látszattól, és a valóságba merül; nem a mennyekbe, hanem a valóságba. Az Ösvényen való haladás ennek a különbségtételnek a megértése. A teljes megértés a megvilágosodás, de még a kicsiny megértés is boldogság, ezért ne csüggedjünk, mert minden lépés a helyes irányban a hasznunkra válik: csökkenti az előítéleteinket, jobb emberré tesz, oldja a félelmeinket, kitágítja a szellemi horizontunkat, boldogabbá teszi a környezetünket.

A megismerés legmagasabb formája a megvilágosodás. Ennek kiindulópontja a becsületes, teljes mértékben őszinte igazságkutatás, majd a talált igazságok maradéktalan elfogadása és átélése, az ezeknek megfelelő életvitel. Ennek első lépése a helyes szemlélet kialakítása. Jellemző a buddhista hozzáállásra, hogy első tagnak, a megszabadulás első lépésének a megismerést tekinti, és nem a hagyománynak vagy az erkölcsi parancsoknak a követését. Az erkölcsösség ugyanis a buddhisták számára a már elért megismerési szint gyakorlati kifejeződése. Egy buddhista azért erkölcsös, mert megismerte az igazságot, és nem azért, hogy eredményt érjen el. Ha valaki azért erkölcsös, mert fél a büntetéstől, vagy mert előnyöket remél, akkor az erkölcsösségének nincs etikai tartalma. Az erkölcs, a megvilágosodás, a megszabadulás, a boldogság, a dukkha igájának lerázása mind következménye annak, hogy hajlandóak vagyunk elfogadni az igazságot, vagyis a valóságot: a dolgokat úgy, ahogyan vannak! Így lesz a hozzáállásunk és a külső cselekedeteink között összhang, így alakul ki a belső hitelességünk, ami szintén következmény, tehát nem lehetséges önmagában elérni, ha nincsenek meg a valóság talaján álló szilárd alapjai. Összefoglalva:

- a Pannyá (1-2. tag) a szellemünk és a valóság közötti összhang
- a Síla (3-5. tag) a meggyőződésünk és a cselekedeteink közötti összhang
- a Szamádhi tudatunk, erőink, tapasztalataink összhangja a legmagasabb valóság átélésében