A matematikai játékelmélet zseniális felfedezés volt. Meghódította a matematikán kívül szinte az összes gyakorlati tudományt. Forradalmasította a közgazdaságtant, a hadászatot, de a filozófiát és a társadalomtudományokat is. Beépült a közbeszédbe, a vezetéselméletbe, ahol az emberek már win-win és zéró összegű kapcsolatokra törekednek. Nyugodtan mondhatjuk, hogy átalakította a modern világot. A számítástechnika és a mesterséges intelligencia kutatása sokat merít a játékelméleti modellből. A vállalatok és a kormányok gazdasági és politikai döntéseik során tudva és akaratlanul is alkalmazzák, ezáltal alapjaiban határozzák meg társadalmaink felépítését, a modern államok működését, a hétköznapok jólétét és a fogyasztói társadalom struktúráját. A modern harcászat stratégiáiban, az országok egymással való viselkedésében, védekezésében és agressziójában megtaláljuk az elmélet gyakorlati alkalmazását. Sőt, a hidegháború feszült, egymásban csak ellenséget látó gondolkodása nagyban köszönhető az elmélet sikerének. A ma társadalmainak teljes megosztottsága részben a hasonló elméletek következménye, amik bár igazak, de az ember tulajdonságainak mégis csak az egyik, a gyanakvó, erőből védekező oldalát erősítették. Kiszorították az ember másik, kooperatív, önfeláldozó hajlamait, és ezzel eleve meghatározták a történelmet. A játékelmélet a XX. század hasonló méretű tudományos felfedezéseihez hasonlóan átformálta világunkat, és azon keresztül a gondolkodásunkat, az elménket, a viszonyainkat. A tudós gondolatainak óriási következménye lett. Gondolatai viszont személyes múltjának, gyermekkorának, érzéseinek, mentális állapotának és világlátásának voltak a következményei. A világ az elméletek kidolgozóinak és alkalmazóinak mentális állapotát is tükrözi.

A játékelmélet kidolgozói pesszimista emberek voltak. Ateisták, és az embert egy oldaláról ismerték, vélhetően jól: a versengő, hatalomra vágyó, terjeszkedni akaró és egocentrikus oldaláról. Mit tagadjuk, ilyen a fajunk, nem tehetünk szemrehányást a tudósoknak, akik ebből indultak ki, és az elmélet működőképessége is bizonyítja igazukat. Persze ők nem számíthattak tételük ilyen széles körű felhasználására, és nem is járt eszükben a következmény munkájuk során, ez nem a tudós dolga. A valóság majd alakítja magát, és használja, amit tud és akar. Abban az időben az államok közötti békét amúgy is csak a kölcsönös atomfenyegetettség tudta biztosítani, egymás elrettentése egy végső megoldás bevetésétől. A két matematikus ebből, és az emberi alaptermészetből indult ki: elméletük semleges volt, tiszta és éteri. Racionális, okos és pesszimista, mint ők, és mint az ember valósága. Komor és cinikus, ahogyan mondják, mint alkotói, akik ezzel akaratlanul is rányomták személyiségük bélyegét teremtményükre, és közvetve a belőle fakadó tudományokra, és ezeken keresztül az elkövetkező idők hétköznapjaira.

Az elmélet azt feltételezi, hogy minden résztvevő minden helyzetben nyerni akar, és ennek érdekében racionálisan dönt és cselekszik. Azt is feltételezi, hogy mindig létezik racionális lehetőség, és még azt is, hogy a részvevők érdekei pontosan ellentétesek, ezért egymással maximálisan versengőek. Vannak, akik utólag a tétel hibájaként róják fel, hogy rettenetes részvevőket feltételez; olyanokat, akik logikusak, számítóak, énközpontúak, és csak a győzelmet fogadják el lehetséges kimenetelként. Sőt, számolnak ellenfelük tetteinek következményével, és azokra tekintet nélkül igyekeznek akadályozni a másikat. De a tudósokat ismerők szerint csak ők voltak ilyenek: mi többiek nem. Mi csalunk, hazudunk, rosszul döntünk, ostobán cselekszünk, de néha vállalunk áldozatot, önzők vagyunk, és az érzelmeink rángatnak. Nem vagyunk jók, szeretnénk nyerni és szeretjük a hatalmat, visszaélünk képességeinkkel, de szerencsére nem vagyunk elég tehetségesek. Ám az elmélet eluralkodott a világban, és irányít, meghatározza sok másik tudományos, filozófiai, vallásos elmélettel együtt az életünket. Átformál minket, ahol pedig nem tud, ott lelkifurdalást gerjeszt, és mi igyekszünk megfelelni nekik a munkahelyünkön, a családunkban, vásárlás közben, a médiát fogyasztva és hitünkben. De ez rólunk is szól, nem a tudomány és nem a papok formálnak minket ilyenné. Az élet bonyolult, és nem képesek leírni sem egyenletek, sem vallások, sem elméletek, de ha nem kapunk ilyeneket, hát gyártunk magunknak. Ugyanis nézeteink vannak, csak a mieink nem az egész világot formálják, csak a magunkét és a környezetünkét. Az értelem őrült álmaitól megvéd minket tökéletlenségünk, de a saját mégannyira őrült álmainktól nem véd meg semmi.

A világról fogalmakat alkotunk, hogy értelmezni tudjuk, és megtaláljuk benne a helyünket. De ezzel a művelettel legalább ennyire vissza is hatunk a világra, és alakítjuk azt. Legalábbis így hisszük. Ám valójában a világot vajmi kevéssé tudjuk módosítani, de a világról való képünket, elképzeléseinket hatékonyan kialakítjuk, és befolyásoljuk egymás tudatát. Nézeteink a tudatokon belül teremtenek, az illúzió hatalmas, konzisztens rendszereit hozzák létre, melyhez aztán alkalmazkodnunk kell. Nagyobb elmék jobban, a kisebbek kevésbé befolyásolják közös látszatvilágunkat. Nézeteink megváltoztatásával világunk is megváltozik, sokkal nagyobb mértékben, mint azt el tudnánk képzelni. Nézeteink, megrögzöttségeink, tanult reflexeink sokkal erősebben határozzák meg szellemi, spirituális környezetünket, mint az egyébként természetesen létező objektív valóság. Mert a fizikai valóság adott, de a tudat valósága érzékelésünk tanult reflexeitől és szintén automatikus reakcióinktól függ.

A Buddha a nézetek alapjaiban meghatározó rendszerével való megismerkedést kiemelten fontosnak tartotta. A buddhista szövegek átfogó és hatalmas gyűjteményének, a Tripitakának az első szúttájává emelték be a Brahmajála szúttát, amivel már mi is többször foglalkoztunk (többek között 61, 84, 94, 95, 113 bejegyzések). A Buddha ebben 62 módon megközelítve vezet végig minket a spekulatív gondolkodás módjain és megmutatja, hogy a világ megismerésének ez a formája lehet hasznos, de az önmagába épített, áthághatatlan korlátok miatt mégis mind zsákutca, és alkalmatlanok a valódi tudás megszerzésére. A spekulatív gondolkodással az ember képes felépíteni működő világokat, ideig-óráig fenn is tarthatja őket, de állandó és egyre kétségbeesettebb javítgatásra szorulnak, majd menthetetlenül összeomlanak. A Buddha nem ajánlja, hogy emiatt a világot vessük meg vagy romboljuk, éppen ellenkezőleg. Fogadjuk el, csökkentsük benne a szenvedés mértékét lehetőségeink és képességeink szerint, de lássuk, hogy a megismerés végső és teljes útja nem a fogalmi gondolkodás.

A 62 megközelítés teljes körűen felöleli a spekuláció lehetőségeit. Természetesen nem gyakorlati problémákkal foglalkozik, hanem a végső és egyetemes kérdésekkel, a világ és az „én” természetére irányuló megfogalmazási kísérletekkel. A szútta célja nem az elrettentés, és nem is a világ megismerésébe vetett hit megingatása, hanem a tökéletes szemlélet, a Nemes Nyolcrétű Ösvény egy fontos tagjának a megalapozása (174-176. bejegyzés). A cél a helyes szemlélet kialakításával annak az útnak a megmutatása, ami elvezet a végső célhoz, a szenvedés megszüntetéséhez. A szöveg összeveti a világi útmutatásokat a Dharmával, a Tanítással, és megállapítja, hogy a bölcsesség fényében miért hamisak.

A szútta segítségével a nézetek erdejében tett alapos kirándulásunk során a bölcsesség lámpájával végre megvilágíthatjuk a rengeteg összes lényét és részletét, kikeveredhetünk a fogalmak és vélemények, ítéletek és késztetések szúrós bokrai közül, a lehúzó sárból, befejezhetjük tévelygéseinket a sűrű és sötét fák között, és elkezdhetjük igazán tanulmányainkat. Amíg nézeteink fogva tartanak minket, amíg nem bontottuk le elménk talmi építményeit, amíg ragaszkodunk tévedéseinkhez és nemtudásunkhoz, és azokon átszűrve értelmezzük a létezést, semmi esélyünk sincs felépíteni a bölcsességünket; és még a bölcsesség sem a végcél, de elengedhetetlen mérföldkő a szabadulás, a megvilágosodás felé vezető úton.

A Buddha az akkor létező és uralkodó, és a célhoz nem vezető ideológiákat vette sorra a szúttában, de az ember ebben a tekintetben nem változik. Behelyettesíthetőek a jelenlegi tévképzeteink, hiedelmeink az akkoriak helyett, legyen az ateista, istenhívő, filozofikus vagy gyakorlatias elképzelés. A szúttát olvasva az az érzésünk támad, mintha az emberiség az értelme kifejlődése óta csak csűrné-csavarná a szót, és beleszeretett volna saját szavaiba és gondolataiba. A Buddha lebontja a feleslegest, és megmutatja a szükségest: a feje tetejéről a talpára állítja a dolgokat, ahogyan már kortársai is fogalmaztak.

A bejegyzés elején láttuk, hogy a nézetek a kicsi és a nagy világot, a körülményeinket, gondolatainkat és érzéseinket, a teljes életünket meghatározzák. Nem csak befolyásolják, mert a nézetből gondolat és érzelem születik, abból tett, abból következmény, a következményekből pedig felépül a teljes életünk. Nézeteink mindent irányítanak: nem csak a világra és az egymásra tekintés minőségét, hanem magát a világot is, amire rátekintünk. Kívánom, hogy a szútta tanulmányozásával, nemes elmélkedéssel és meditációval szabaduljunk ki a nézetek sűrű erdejéből a fényre, hogy ne legyünk többé elveszett lelkek.