A helyes megélhetési mód azt jelenti, hogy a megélhetésünkhöz szükséges javakat tisztességesen szerezzük meg. A cél ez esetben is kettős, pontosabban létezik egy világi és egy világfeletti cél. A világi cél a környezetünk, az életünk, a társadalmaink, tehát a szamszára békéjének megőrzése, a lények közötti bizalom kiépítése és fenntartása élelmünk, lakhatásunk, javaink megszerzése során is, hogy az élet élhető és szenvedésmentes legyen. A világfeletti cél ebből következik, mert csak a szenvedésmentes életben lehet több időt, lelki energiát, képességet a valódi cél, a felébredés megszerzésére fordítani. Az élet körülményeinek biztosítása nehéz, fenntartása során könnyen sodródunk harcba, az ebből következő békétlenség, gyűlölet, bizalmatlanságból eredő távolságtartás, félelem viszont erőt vesz el, deformálja a lelket, ezért ilyen állapotok között nem lehetséges a megvilágosodásra törekedni. Javainkat békésen, erőszak nélkül, a világi és az erkölcsi törvények betartásával kell megszereznünk. Közben nem szabad másoknak és a környezetünknek kárt és szenvedést okoznunk. Kevés, ha csak törekszünk rá, mert így előbb-utóbb engedményeket teszünk magunknak, magyarázatokat találunk a pusztításra.

A Buddha ötféle megélhetési módot sorolt fel, ami kerülendő, mert szenvedést okoz:

1. Fegyverkereskedelem: A halált okozó, gyilkolásra kifejlesztett fegyvereken kívül ide értendő minden, ami fegyverként árt, ami rombolja a közbizalmat, a társadalmi kohéziót, a természeti környezetet, a vizek, levegő tisztaságát oly módon, hogy a testi és lelki egészség fenntarthatatlanná váljon. Hosszú távon a nem fegyvernek minősülő ártó eszközök, eszmék, viselkedési normák, használati tárgyak nagyobb pusztítást okozhatnak, mint maguk a fegyverek.

2. Élőlényekkel folytatott kereskedés: Ide értendő a vágásra történő állattartás, a rabszolgakereskedelem, a prostitúció, valamint a lényeket bármilyen módon megalázó kereskedés, ami az élőt (az állatot is) tárgyiasítja, lealacsonyítja, méltóságától megfosztja. Mások megalázása rendkívül erős rossz karmát termel, ezért jobban árt az okozónak, mint a megalázottnak.

3. Hústermelés és húsipar: Bár a buddhisták a korai időkben sem voltak feltétlenül vegetáriánusok, nem nehéz megérteni, hogy érző lények megölése, a testrészeikkel való kereskedés, majd azok elfogyasztása nem teremt jó karmát. Semmiképpen nem szelíd módja az élet fenntartásának és a megélhetésnek, ráadásul a modern húsipar személytelen, a fogyasztó érzékeit maximálisan kényezteti, így a lelkét szennyezi, az elfogyasztott állattól pedig elidegenítő módon működik, és termékei, valamint azok marketingje bohócot csinál a leölt állatokból, és tahót a fogyasztókból.

4. Mérgek értékesítése: Ide tartozik minden, ami a lényeket, a környezetet mérgezi, ami úgy használ most, hogy nem gondol a jövőre, és nem veszi figyelembe a jelenben sem a többi élőlény érdekeit, boldogulását, szenvedését. Természetesen nem lehetséges mindig mindenre tekintettel lenni, de törekedni kell rá, mármint valódi törekvéssel, nem csak szavakkal és marketinggel.

5. Részegítő anyagok értékesítése: Az előző bejegyzésben részleteztük, hogy a részegítő anyagok kerülésének oka nem egészségügyi. A tudatot befolyásoló szerek okozhatnak révületet, és elhitethetik használójával, hogy spirituálisan emelkedett, közeledett valamiféle válaszhoz, de valójában ezek az élmények csak az ego felfröccsenései. Az „én” mélybe rejtett, tudatalattiba süllyedt részeinek felfedezése nem visz közelebb a megvilágosodáshoz, csak az „én” jobb megismeréséhez, és vágyat teremtenek az egoval való még közelebbi ismeretséghez. A gyakorló akkor jár el jól, ha tisztán tartja a tudatát.

A helytelen megélhetési módnak számtalan további formája van: csalás, árulás, jóslás, szélhámosság, uzsora, és minden, ami a helyes beszéd és a helyes cselekvés megszegését kívánja.

Helyes megélhetési módról beszélhetünk az alábbi három vonatkozásban:

1. Helyesség a cselekedetek vonatkozásában: A munkánkat, feladatunkat a közösség érdekében szorgalmasan végezzük. Azt a fizetséget vegyük át, amiért megdolgoztunk, ne csaljunk az elszámolásokkal, ne tulajdonítsuk el a vállalat, a közösség, a nép javait, ne lopjunk a közösből. Ne lopjunk nagyban, de kicsiben sem, kerüljük a korrupciót állami szinten, de magánemberként, a saját köreinkben is, és magunknak se bocsássuk meg azt, amit a vezetőknek sem nézünk el. A cselekedet korrupciója korrumpálja a lelket is.

2. Helyesség a személyek vonatkozásában: Kellő tiszteletet tanúsítunk a vezetők, a beosztottak, a kollégák, a vevők, az üzletfelek irányában. Nem csalunk, nem csapunk be senkit, mindig becsületesen és igazan járunk el, és legalább annyira figyelünk mások érdekeire, mint a sajátunkra. Mindenkit munkája szerint ismerjünk el, de mindenkinek adjunk lehetőséget a fejlődésre. A feladatok optimálisan kerüljenek kiosztásra, és mindenki tisztességes bért kapjon. Örülünk mások sikereinek. Együttműködünk másokkal, mert tudjuk, hogy ahogyan mi figyelünk másokra, úgy figyelnek ránk is. Képességek alapján nem teszünk különbséget az emberek között, nem ítélkezünk, mindig megadjuk a tiszteletet.

3. Helyesség a tárgyak vonatkozásában: Az árukat, termékeket helyesen mutatjuk be, nem hazudunk róluk. Nem csapjuk be üzletfeleinket, senkit, akivel a javak megszerzése során kapcsolatba kerülünk. Nem alkalmazunk tisztességtelen fogásokat, és vállaljuk az általunk előállított javak hibáinak következményeit.

Az egyén lehetőségei a modern társadalmakban vitathatóak, korlátozottak, de a Buddha nem volt társadalomtudós: csak közölte, hogy ahol nincs tisztesség a kicsiben és a nagyban is, ott a társadalom korrumpálódik és elrohad. A társadalmak, a kapcsolatok szétzilálódásának, bomlásának a következményei nem csak a szamszárára vonatkoznak: ahogyan a létezés szövedékei elbomlanak, nehezen lesz járható a világi Ösvény, de ennél nagyobb gond, hogy a meghasonlott ember számára lehetetlenné válik a világfeletti Ösvényen való tartózkodás.

Ezzel átbeszéltük a második csoportot is, az erkölcsi fegyelem csoportját. Legközelebb belevágunk az elmélyedés csoportjának (helyes erőfeszítés, helyes éberség, helyes elmélyedés) áttekintésébe.