Három részletben, három egymást követő napon tárgyaljuk a hét megvilágosodási tényezőt. Álljon itt az első rész.

Korábban már más témák kapcsán írtunk (211. bejegyzés) a hét megvilágosodási tényezőről (boddzshanga). A Buddha szerint az ezekben való elmélyedés közelebb visz, a tökéletes kifejlesztésük pedig elvezet a megvilágosodáshoz. Azt is már többször megállapítottuk, hogy a megvilágosodás nem végcél (a „végcél” a buddhizmusban általában értelmezhetetlen), hanem egy alapvetően szükséges állapot, eszköz az Ösvény megértéséhez, a jelenségek pontos értelmezéséhez. A Buddha Tanítása szerint tehát ezeket a tényezőket kell elfogadni, gyakorolni majd magunkban létrehozni. A hét megvilágosodást (bódhi) elősegítő tényező a következő:

1. éberség (szati)
2. a valóság tanulmányozása (dhammavicsaja)
3. tetterő (viríja)
4. öröm (píti)
5. megnyugvás (passzaddhi)
6. összpontosítás (szamádhi)
7. felülemelkedett egykedvűség (upékkhá)

A 2-4.-ig terjedő tényezők aktívak, az 5-7.-ig terjedők passzívak. Előbbieket a tunyaság, restség állapotában kell inkább gyakorolni, mikor a kedv, a haladás iránti vágy lanyhul, utóbbiakat pedig akkor, amikor szorongás, aggodalom, nyugtalanság vesz erőt rajtunk. A két csoport között az 1. tag, az éberség egyensúlyoz, ami figyeli a test és az elme állapotát, és a megfelelő helyen, a kellő mértékben beavatkozik. A hét tényező ellentettje az öt akadály (24. bejegyzés).

A megvilágosodás tényezőinek gyakorlása a három tudást (teviddzsá) teszi elérhetővé, azt a három felsőbb tudást (abhinnyá), amivel a Buddha rendelkezett:

- visszaemlékezés a korábbi életeire
- más lények tetteire való rálátás
- a káros befolyások elpusztítása

Ezzel elutasította azt a feltételezést, hogy ő mindenható lenne, tovább szembeállította a megszerezhető igaz tudást az ortodox bráhmanák tanításával, akik szintén három tudásnak nevezték az akkor létező három Véda ismeretét.

Nézzük meg a megvilágosodási tényezőket sorban:

1. Éberség

Több esetben volt már szó erről és a satipatthána gyakorlatáról (leginkább a 194., 197-198., 202., 208-212. bejegyzések). A szó éberségen kívül emlékezést is jelent. Az emlékezés az egyik tudattényező (csétaszika). A emlékezettel idézzük fel az elmúlt dolgokat, nem a tudattal, hiszen idővel az emlékezet vész el, nem a tudat. Fő jelentése azonban az „éberség”, az eszmélet, jelenlevés, koncentrált figyelem, ami világosan látja a jelenségek valóságát, azokat képes felismerni és értelmezni. Nem-lankadó ittlét, jelenlét, a tudat folyamatos világossága. Tulajdonképpen maga az élet, hiszen amíg éberen észlelünk, addig vagyunk tudatában létezésünknek, ezekben a világos pillanatokban észleljük a külvilágot és magunkat is. A nem éber pillanatokban nem csak ottlétünk veszik el, de a reflexió és ebből következően az önreflexió hiánya miatt a magunkra való rálátás képessége is. A nem éber időszakok halottak, hiába él közben a test és a tudat. Az éberséget négy módon is értelmezhetjük:

- Az éppen jelenlévő dolgok és jelenségek figyelemmel követése, emlékezetbe vésése és ott tartása. Amíg a dolgok az emlékezetben vannak, addig azokban éberek vagyunk, utána elveszítjük őket és az elveszített dolgokkal együtt a beléjük helyezett korábbi figyelmünket is. Amit elhagyunk, abban elveszünk, és az elvész bennünk. A figyelem nem homogén minőségű: az egészen lanyha, alig érzékelő figyelemtől a magas fokú teljes koncentrációig terjed, melyben a figyelem tárgya és a figyelő egybeolvad. Utóbbi buddhista meditációs gyakorlat is, lásd szatipatthána. Természetesen a figyelem tökéletes kifejlesztése nem végcél, hanem egy eszköz, mely az Ösvényen való előrejutás egy szintje után akadállyá is válhat, hiszen az erős figyelem a dolgokon és jelenségeken való tapadássá, függéssé válhat.

- Mint láttuk a figyelemnek kiegyensúlyozó szerepe is van, mikor tapasztalatait, a koncentráció, belehelyezkedés, tanulmányozás során szerzett bölcsességét felhasználva dönteni, szabályozni és egyensúlyozni képes a lényt rángató, részben öntudatlan késztetések között. Az éberség fokozása a bölcsesség növekedésével jár.

- Az éberség az öt képesség (indrija), az öt erő (bala) és a hét megvilágosodási tényező egyike, vagyis a gyakorló alapvető eszköze. A teljes összpontosítottság eléréséhez szükség van a figyelem kiegyenlítő képességére.

- Az üdvös (kuszala) tudattényezők (csétaszika) egyike.

Holnap folytatjuk az aktív csoport leírásával.