Folytassuk, járjuk körbe a témánkat újra és újra, a végtelenségig, mindig egy kicsit közelebb jutva, minden lépéssel egyre beljebb, mint egy fekete lyuk vonzásába került anyag, haladjunk a megérkezés reménye nélkül. Minden gondolat, ami az igazsághoz közelít, lenyes egy kicsiny darabot a nemtudás fátylából, de hamis ábrándjaitok ne legyenek: sosem érkezünk meg, mert amit lehetséges megtalálni, az nem lehet az igazság.

46. Az illúzióvilágban könnyű rendet és rendszert találni, amihez képest fellelhető a rendetlenség is, mint ellentét. De ugyanennyire lehetséges, hogy csak véletlen és esetleges az egész működés. Feltűnne nekünk, ha így lenne? Nem hiszem, mert az illúzióvilágot nem tudatosan, megfontolt döntéssel választottuk, nem valódi értelmünkkel építjük, még ha ezzel is hitegetjük magunkat, hanem belékerültünk, beléájultunk, és ködös elmével verődünk, rohanunk, téblábolunk benne alig értve bármit is. Rendet azért látunk bele, hogy ne szégyelljük magunkat annyira rabságunkért és kiszolgáltatottságunkért. Ugyanígy van talán az isten is. Neki különösen zavarba ejtő lenne szembesülnie korlátaival.

47. Az illúzióvilág meghatározottnak tűnik, de nem határozza meg senki. Rendben lévőnek tűnik, de senki nem rendezi. Mintha egy pontból egy másikba tartana egyben és részleteiben is, de ha jobban megnézzük, látjuk, hogy nem is mozog. Mi álmodjuk szabályait és mozgását. Sőt, még csak nem is együtt, hanem mindenki a saját álmának foglya. Ám ettől még meghatározott és rendben lévő, szabályozott, de nincs sem belül, sem kívül, aki szabályozná. Ezek szerint el kell engednünk azt a képzetet, hogy akarat szükséges a világ működéséhez. De ha a hamis álom-működéshez nem szükséges az akarat, akkor nem kell akarat az illúzió elhagyásához és a valóság működéséhez sem. Sem isten, sem akarat, sem törekvés, sem késztetéssel bíró tudat nem feltétele sem az illúzió-világ, sem a valóság-világ működésének, sem a bennük való létezésnek, sem az elhagyásuknak.

48. De ha nem feltétele az elszánás, az éberség, a helyes szemlélet és a kitartás az illúzióból a valóságba való átlépésnek, akkor hogyan kerülhetünk át oda? Hát úgy, ahogyan idekerültünk. Szándék nélkül megtörtént velünk, az okoknak következményeiként. Ne törekedjünk? Ne. Sőt, még jobb, ha elfelejtjük már végre az illúzió és a valóság görcsös, kényszeres megkülönböztetését, és akkor nem ragadunk bele a magunk szőtt fogalmi hálóba.

49. A látszatban tökéletes békében fér meg egymás mellett egy tényező, alkotóelem rendje és rendetlensége. Bármi lehet benne teljes rendben és végtelen káoszban egyszerre, hiszen nincs külső vagy belső kontrollja, csak önmaga többi tényezőjéhez és alkotóelemeihez viszonyul, azokhoz képest bír paraméterekkel. A ködvilág minden eleme pont olyan, amilyennek látni szeretnéd. Egyéni látásmódnak és egyéniségnek hívjuk, de ez nem pontosan igaz, mert azt feltételezi, hogy létezik egy valóság, egy mérték, amihez képest mindenki a maga módján téved. Azonban nem létezik mérték: a látszatvilág elemeit azért lehetséges bármilyennek látni, mert valójában bármilyenek és semmilyenek. Nincs sem benne, sem rajta kívül állandó, örök és változatlan viszonyítási alap. Amíg állandóságot feltételezünk, nem értjük a lényegét.

50. Mivel sem az illúzión belül, sem azon kívül nincs örök és tökéletes mérték, ezért nincs hová megtérnünk, és nincs hová hazatalálnunk. Ez félelmetes, megrendítő, elkeserítő. De felfoghatjuk jó hírnek is: ha nincs hová megérkeznünk, ha nincs mit elérnünk, ha nem vár sehol a valóság menedéke, akkor nem is vesztünk el, nem kallódunk, nem kell semmitől megszabadulnunk, semmit elhagynunk vagy meghaladnunk.

51. A látszatvilágnak nincsenek tulajdonságai, nincs személyisége, ezért nincs önmagáról alkotott képe. Nem akar és nem is tudna megfelelni semminek. Minden tulajdonságot, érvényt, eszmét, értelmet mi, az öntudatra ébredt lények helyezünk el benne, mindennel mi ruházzuk fel, mi etetjük, mi éltetjük, és mi ölünk benne. De nem tudunk ártani neki, sem hasznára lenni, ám ennek oka nem kicsinységünk, hanem a látszatvilág üressége: ami nem él, ami látszat, annak hasznára és kárára sem lehet lenni. Mivel üres, és mivel mindent az öntudat értelme helyezett el benne, ezért mikor meghaladni akarod, magaddal harcolsz, mikor szereted, magadat imádod, mikor utálod, magadra haragszol, élete és halála a te életed és halálod. Nem mi teremtjük, mert van és létezik értelem és tudat nélkül is, de tulajdonságot, élményt és érvényt mi álmodunk belé. Ezért a felébredés nem az illúzióvilágban történik, hanem magunkban; a felébredés nem az illúzióvilágtól szabadít meg, hanem önmagunktól. Nem mi halunk meg, hanem az „én”.

52. Sok bölcs egy életen át keresi az illúzióvilágon túli nemes valóságot, amit a hamistudat eltakart, összekoszolt. Keresik alatta, felette, mellette, rajta kívül, azon belül, néha önmagukban is, de ez olyan, mint a felhőn belül a ködöt keresni. Talán már meg is találták néhányszor, de nem vették észre, mert nem különbözött semmiben. Mint a hagyma: lehántod a héját, alatta ugyanazt leled, majd sok héj után eljutsz a közepén lévő semmihez. Ha lenne az illúzióvilágon túl egy stabil, örök világ, hol lenne az eleje? És a vége? Hol helyezkedne el? Hány fogalom írná le, hány attribútuma lenne, mennyi a súlya, mik a mértékei? Hány négyzetméter a menyország?