„Lángban áll a test, szerzetesek. Lángban állnak a tárgyak, lángban áll az érintés, lángban állnak az érintkezések, lángban állnak az érintkezések okozta érzések, akár kellemesek, akár fájdalmasak, akár sem kellemesek, akár sem fájdalmasak. Mi gyújtotta lángra? A szenvedély tüze, a harag tüze, a balgaság tüze gyújtotta lángra; a születés, az öregség, a halál, a bánat, a fájdalom, a szenvedés, a szomorúság, a gyötrelem gyújtotta lángra, mondom nektek.” (A Tűzbeszéd, Mahávagga I.21)

A Buddha tanította: láng gyúl, mikor a test a testhez ér. Fellobban és emészt, mikor a vágy érint és ölel, mikor az atom, a vízből származó, az anyaméhben nevelt, a tojásból előbújó először körbenéz, harap vagy menekül, mikor az ember szeret és megragad, megfog, magához von. Mikor csókol, behatol vagy magába fogad, mikor a kéz simogat, szorít, és a vágy felizzik. Lángban áll minden élő, mikor él, szeret, eszik, vagy önmagára néz. Fellobban körülötte minden élettelen, a tárgyak cinkosok lesznek, a víz, a kő, a fa mind vele lobog, míg elhamvad a külső és a belső világ. Az érintkezés kiterjed a tudat belseje felé, önmaga iránt gerjed szerelemre, majd kiterjed a tudat széle felé, és az ismert és ismeretlen felé is szerelemre gerjed. Láng nyaldossa a kezet, ami érint, a szájat, ami csókol, a testet, ami összeforr, a szellemet, ami az érzésen keresztül ismerni és érteni akar, és így örökké akar élni. Az érintés felmagasztosul, szellemmé válik, a fénybe lép, sötétbe hull, és elvész a béke. Láng lobog a békében, tűz fénylik a békétlenségben, lángban áll a szellem, az érzelem, az értelem, a tudat, és így a világok mindegyike, a teljes befogadható, és a teljes befogadhatatlan. A megvalósult, a létre születő lángban lép elő, a távozó pedig lángban állva hull ki a létezésből.

Lángban áll az érintés, mondom néktek, érintkezése az élőnek az élővel, az élettelennek az élővel, az embernek az emberrel. A szépség meghátrál, a bölcsesség lehajtja fejét, a dharma elhallgat, mert a láng felemészti és megvilágítja a végtelen világok mindegyikét.

A vágy önmagát táplálja, a szenvedély tárgyat keres, a hiány betöltekezik, és a szenvedés kielégül. A széles és magas világokban nem marad más, csak a láng lobogása, az emésztő, fényt adó, az életet teremtő tűz csendes állandósága. Minden érintés lángot teremt, örök lángot, amit oltani nem lehet, csak csodálni. És a lángokban szétoszlik a béke.

A tűz fellobban félelemből, fájdalomból, szomorúságból, szenvedésből, és örömmé válik, mert az öröm beteljesedett félelem, fájdalom, szomorúság, szenvedés. A tűz maga a boldogság, az érintkezés lángja a gyönyör, a tomboló, emésztő láng a megnyugvás. A békében nincs láng, ezért megértem kedveseim, ha a tüzet akarjátok, mert, mondom néktek, a tűz tesz emberré, az érintkezés élővé, a születés létezővé, az érintkezés tesz halottá, és minden lény élő vagy halott, azaz létező kíván lenni, mert ugyanaz a láng lobog az élőben és a halottban is. A lángokból kilépő, a békét kereső nem a létezésből lép ki, hanem mindenből, mi szavakba foglalható, életből és halálból is, ezért barátaim, születve és halva a lángok felé tartunk, mert a végtelen sötét semmiben csak ennek a tűznek a fénye a menedék.

Lángban áll a test, barátaim. Minden pillanat, minden érintkezés, látás, hallás, érzés és gondolat újabb tüzet lobbant fel a tudatban, a testben, a szívben. Végtelen tűznek kell a Középben, a szívben égnie, az embernek el kell hamvadnia, hogy a szív képessé váljon majd egyszer megpihenni a békében. Égni, születni, halni, minden pillanatban, életeken át, érintve élők és élettelenek számolatlan miriádjait, míg a szív a békét végre érteni tudja, míg az ösvényt megleli. És égni még életek végtelen során át, hogy az ösvény járható legyen, a béke érthető legyen, hogy az érintés itt, közöttünk, élők és élettelenek között ne lobbantson fel végre lángot. Hatalmas, gyönyörű, a teljes mindeneket bevilágító lobogásnak kell gyúlnia a szívben, és minden érinthetőnek el kell égnie benne, és a hamvaknak gyémánt-csillogású, fénylő szépséggé kell válniuk, hogy egyszer majd akarhassuk a békét. A szerelmet a szerelem érti meg, a csodát a csodák magyarázzák, az érintést majd a legigazabb érintés teszi szentté, és a békét a lángok emésztő, gyötrelmes lobogása teremti meg. Mondom nektek, ne féljetek égni, ne restelljetek magatokon túl szeretni, mert az születik újjá, aki egészen elégett.