37. A valóság nem örök – bármikor látszattá válhat. A látszat nem örök – bármikor valósággá válhat. A transzfiguráció folyamata örökké tart mindkét irányban, nem csak a szellemi és az anyagi, nem csak a szabad és a kötött között. Szabad és kötött – mily unalmas szavak ezek! Mennyire üressé válnak a bölcs előtt, mikor belenéz az örök változás izzó, dübörgő kohóiba!

38. Mintha a látszat leválasztaná a valóságot, szentet és tisztát alapjairól, és filléres kacatként, meghamisítva árusítaná ki az anyagvilágnak. Gondolkodók és próféták vádolják a hamis világot, mert eltakarja előlük az ég fényét. De megvédem a hamistudatot, mert nem gonosz; részben fogalma sincs a mi ködös, tiszta eget és tökéletes létezést feltételező fantáziáinkról, részben pedig, ha ismerné is azokat, akkor sem akarná eltakarni. Csak itt lent, a ködvilágban értelmezhető a nagyobb, a szent, a tisztább, a különb fogalma, csak mi vagyunk képesek különbséget látni az eltérő mértékek közé, azokat felmutatni vagy elrejteni, jobbítani vagy rossz szándékkal ártani. Mi építünk élhető rendszereket, jól funkcionáló társadalmakat vagy véres diktatúrákat, elnyomó államokat, égbe emelő vagy sárba rántó vallásokat. A hamistudat csak az életet, a kereteket, a lehetőségeket adja, az üresség teljes potenciálját, és nem rejt el semmit, sem az embernél, sem az istennél. Az a látszat, amire ilyenkor gondolnak, amit szidnak és eltörölni igyekeznek, nem a nagy, végtelen és örök nemtudás, csak embernek ember általi kijátszása, csak nyomorult manipuláció előnyökért és hatalomért. A határtalan, mindent felölelő nemtudás semleges, nem játszik velünk.

39. Az igazság jól teszi, ha kicsi marad. Kicsiként, függésben, a többihez mérten megőrizheti zsengeségét, friss makulátlanságát. De ha nem éri be a szerepével, kiterjeszkedik a kategóriák és definíciók más területeire, akkor növekedésével együtt lesz egyre bűzösebb, hamisabb és hazugabb.

40. Túlságosan egyszerű az az elgondolás, miszerint van igazság és hamisság, nemtudás és tudás, illúzióvilág és valódi világ, veritábilis vagy pszeudo-világ. Az ilyen duális szemléletben a legszomorúbb nem a kettéhasítás, a távolítás, a meghasonlás, hanem az együgyűség, a végtelenség csodájának lerombolása.

41. A látszatvilágban nem történnek meg az események, csak a látszataik. Ugyanígy nem történnek meg az érzések, a születés, a halál, az élet megannyi élménye, a történések forgataga, csak a látszatuk. Nem történik meg sem a kicsiny, sem a világfordító pillanatok, csak a látszataik. A kevésbé bölcsek azt mondják, hogy akkor ez mind meg sem történt. De a bölcsek tudják, hogy aminek a látszata megtörténik, az bizony megtörtént. A dolgoknak és a jelenségeknek mindegy, hogy a valóságuk vagy a látszatuk történt meg velük, mert így is, úgy is igaz és hamis egyszerre mindkettő.

42. Az illúzióvilágban keresni a valóságost lehetetlen. Így van ez? Ha ezt így kijelentjük, biztosan tévedünk, hiszen az illúzióban minden lehetséges, ilyen a természete, ezért akár még a valóság is megtörténhet benne. Ha ezt kizárnánk, azt feltételeznénk, hogy a szent és igaz elkülönül, a szent méltóságán alulinak találja a látszatban való elvegyülést, egy elzárt birodalomban trónol fenségesen és gőgösen. Szerencsére ez nem igaz, mert ha így lenne, akkor a szent és az igaz egy kicsinyes, pökhendi csaló lenne.

43. Az illúziónak minősége nincs, csak mennyisége. Az viszont oly mértéktelen, hogy minden résbe beszivárog, minden teret kitölt, minden éppen ki nem töltöttbe befolyik. Az érzékeket és az elmét azért végtelenül nehéz szabaddá tenni, mert a látszat felfoghatatlan mennyiségben ömlik, folyamatosan árad mindenre a nemtudás következményeként, és eltömi érzékeinket. Mintha szárazra kellene törölni egy edényt az óceán fenekén. Annyira reménytelen feladat, hogy ha valamire jutni akarunk, kénytelenek leszünk megismerni az edény és az óceán valós-létezését.

44. E mértéktelen áradással a hamistudat nem mocskolja be a szentet és igazat, csak elönti, átáztatja, és magához hasonlóan látszattá formálja, majd magába olvasztja, közénk vegyíti. Így lesz az isten, a tökéletes, a megvilágosodás mind lehozva közénk a földre, hogy aztán döbbenten lássuk legszentebb fogalmaink, önnön lehasított legjobb részeink elértéktelenedését, lealacsonyodását, nevetségessé válását. Pedig ennek semmi köze a szenthez, csak amit a hamistudat fogalmaival kezdünk körülírni, megérteni, tanulmányozni, vagy akár felemelni, isteníteni, legszebb részünkként leválasztani, azt illúzió-természetű fogalmaink elértéktelenítik, lealacsonyítják és nevetségessé teszik. Ám a mértéktelen áradás szentség és kegyelem: nélküle, csak az igazság fényében állva, korlátozott képességeinkkel semmit sem érthetnénk meg, csak elveszetten bolyonganánk az erős fényben.

45. Írtam már én is, hogy az egész világ álmodik. Tehát az illúzióvilág lenne az álom, a rossz, az ébrenlét pedig a tudás, a jó? Mintha nem történhetne meg ugyanaz álomban is, és ébrenlétben is! Mintha tényleg akkora különbség lenne a két állapot között! De mondjuk azt is: kiteljesedés; megvilágosodás. Mintha a kicsiny és a nagy között akkora különbség lenne! Mintha a sötétség és a fény között ennyire alapvető lenne az eltérés! A felébredés folyamatára, a felébredettség állapotára, a beérkezésre, és a többi botladozó, önelégült meghatározásunkra talán új közelítő fogalmakat kellene találnunk. Lehetne a lenyugodás; az ellazulás; de ne, inkább engedjük el a nevezéktant. Egyik csak olyan, mint a másik, az „én” játékszerei.