A vaisésika bölcselet feltételezi a nyája ismeretét, bár szerzője másik személy, neve Kánada. A két irányzat szemléletmódja annyira hasonló, hogy később összeolvadtak, és közös iskolaként folytatták. A Vaisésika-Szútra tíz könyvből áll, és összesen 370 aforizmát tartalmaz.

A nyájától való legfontosabb különbsége, hogy nem annyira logikai, mint inkább ismeretelméleti megközelítésű. Főleg nem azzal foglalkozik, hogy a tudás milyen módon szerezhető meg, hanem azzal, hogy a szerzett tudás mire vonatkozik: a nyáját inkább a tudás forrásai, a vaisésikát inkább a tudás tárgyai érdeklik.

Kánada szerint minden megismerhetőt be lehet sorolni hat padárthába, ami általában kiegészült egy hetedikkel. Egyes követők ezt a hetediket elvetették, és helyette két új padárthát vezettek be, a potenciát (erő, hatalom, lehetőség) és a hasonlóságot (analógia), de mi most a hét eredetit soroljuk majd fel. Kánada szerint ezekről tapasztalással és következtetéssel lehetséges csak ismereteket szerezni, a Véda szava másra vonatkozik, tovább az analógiás következtetést is elvetette.

A nyájában és a vaisésikában is megjelenik az anu, vagy atom fogalma. Mindkettő szerint léteznie kell az anyagi világban egy tovább már nem osztható, legkisebb dolognak, mely örökkévaló, míg a belőlük felépülő képződmények már mulandók. Ebben ellentétesek a többi bölcselet felfogásával, akik azt tartották, hogy bármilyen kicsinyt vizsgálunk meg alaposan, rájövünk, hogy az mindig tovább bontható. E két bölcselet abból indult ki, hogy ha a szellemi világban létezik az átman, a tovább nem bontható lényegiség, az egységes és örök létező, akkor annak van megfelelője az anyagi világban is.

Mindkét bölcselet foglalkozik az ákásával. Azért a szanszkrit nevét írom, mert lefordíthatatlan: űr, üresség, tér a jelentése. Ez az a dolog, amit sok irányzat végül az egyetlen valóságos létezőnek hagyott meg vizsgálódásai során. Az ákása az, ami mindent magába foglal, mindennek teret ad, és bármi is akar létezni, a befogadó tér, tehát a hely, a megjelenés lehetősége szükséges a létrejöttéhez. Az idő, az anyag, a lét és a nemlét mind lehet akár semmi is, de a tér nélkül nincs megnyilvánulás. A térről úgy gondolták, hogy még az atom belsejében is jelen van, mert az annyira finom, hogy jelenlétével nem foglalja el más dolgok helyét.

A hat padártha röviden:

1. Szubsztanciák:

- föld-elem: tömör, szilárd és tehetetlen, ezért sötét súlyos és passzív
- víz-elem: folyékony, ezért formaalkotó és átfogó
- tűz-elem: hő, fény, ezért energia és láthatóság
- levegő-elem: szél, könnyűség, ezért áramló energia és mozgás

E fenti négy lehet örökkévaló, ha atomiak, ekkor Istentől valók, vagy lehetnek mulandók, ha összetett képződményeket alkotnak. A további szubsztanciák abszolút értelemben is örökkévalók:

- ákása, az éter: kitölt mindent kívül és belül, még az oszthatatlan atomokban is jelen van, mindent magába foglal
- idő: bár örök és végtelen, felosztható múltra, jelenre és jövőre
- tér: ez nem az ákása, ez a konkrét hely, amiben a dolgok elfoglalnak egy pontot
- elme: nem az intelligencia, csak a szervek irányítója; közvetít a test (szervek) és az átman között, hogy az átman használni tudja őket
- átman: a „lélek”, az ember elpusztíthatatlan szellemi egysége, a karmikus következmények hordozója

2. Minőségek – A szubsztanciák minőségekkel rendelkeznek, és viszont. A világban tapasztalt képződmények a szubsztanciák minőségeiből tevődnek össze, így a minőségek teszik tapasztalhatóvá a szubsztanciákat. Ezek nem minőségi összetevők, mint majd a számkhjában, hanem minőségi jellemzők:

- szag
- íz
- forma, szín
- érinthetőség
- hang
- számosság, mennyiség
- méret, kiterjedés
- egyediség
- kapcsolat, egyesítés
- függetlenség, szétválás
- elsőbbség, közelség
- későbbiség, távolság
- értelem, érthetőség
- öröm
- szenvedés
- vágykeltés, vonzás
- ellenszenvesség, taszítás
- akarat, serkentés
- erkölcsösség, tisztaság
- erkölcstelenség
- összetettség, bonyolultság, képesség
- nehézkesség, súlyosság
- nedvesség, képlékenység
- képzelet, szemlélődés
- megnyilvánulatlanság, rejtett potencialitás

3. Karma: mozgás vagy működés, bármely irányban, tehát fejlődés, emelkedés, vagy hanyatlás, leépülés, összehúzódás, kiterjedés, helyváltoztatás.
4. Általános, fajta-jelleg: közösség, fajta, nem, valami, ami a csoport minden tagjában közös; legmagasabb szintű fajta-jelleg a puszta létezés.
5. Specifikus, egyedi-jelleg: ami az általánoson belül megkülönböztet és elkülönít; ez is benne van mindenben öröktől fogva, mint az általános jelleg.
6. Szétválaszthatatlanság vagy összetartozás: olyan szoros kapcsolat, ami feltételezi a másik létezését. Ezek az ellentétpárok, amik a szamszárát létrehozzák, és az átmant belerögzítik. Egyik sem létezhet a másik nélkül, mert mind a másikhoz viszonyítva értelmezhető kizárólag, pl. hosszú-rövid, kicsi-nagy, jó-rossz, lét-nemlét.
7. Nemlét, és annak ellentettje, a nemlét-nélküli, ami még létezni sem tud: nem manifesztálódott potencialitás, ami akár még létezhetne is; így valaminek a hiánya, távolléte.