„Nincs szenvedés, nincs annak oka, nincs annak megszűnése, és nincs útja a megszüntetésnek.”

Ez a megállapítás megvilágítja a legnagyobb buddhista tanítás, a Négy Nemes Igazság ürességét. Kiüríti a szenvedést, a felhalmozást, a megszüntetést és az utat. Megérthetik azok is, akik a kis járművön (hinajána) utaznak, és az oksági kapcsolatok felszámolásán keresztül akarják elérni a szabadulást, és azok is, akik a nagy jármű (mahájána) utasaiként az ürességet közvetlenül megértve számolják fel kötődéseiket. Ez a Dharma hatalmas, csodálatos, felmérhetetlen áldást sugároz. Minél jobban nézzük, annál homályosabb, minél közelebb lépünk, annál messzebbre távolodik. Ez a tanítás nem tanulható, csak tökéletes és azonnali megértéssel válik láthatóvá; aki keresi, elveszíti. Annyira mély, hogy a tanítványok eldobták volna értetlenségükben, ezért a Négy Nemes Igazság érthető tanítása mögé kellett rejteni, hogy feltárulva el ne vesszen.

A Buddha háromszor forgatta meg a Dharma kerekét, mikor a négy igazságot kihirdette. Először a megjelenéssel való megforgatás során azt mondta: Ez a szenvedés, ez az elnyomás. Ez a felhalmozás, ez hívogat és szomjat okoz. Ez a megszüntetés, ez járható út. Ez az Út, ami követhető. Aztán a jóra serkentéssel forgatta meg, és ezt mondta: A szenvedésről tudnod kell. A felhalmozást abba kell hagynod. A megszüntetésbe bele kell vágnod. Az Utat kell gyakorolnod. A beigazolással való megforgatás során ugyanezt mondta, de minden igazsághoz hozzátette, hogy ő már igazolta és bizonyította saját példáján keresztül, hogy mindez lehetséges. A megvalósítottnak nem kell érvelnie.

A szenvedésről (dukkha) már olyan sokat írtunk a blogon, hogy most nem térek ki újra a fajtáira és a természetére. A felhalmozás a szenvedés halmozódása is, mert mind újabbat szül, egymást szaporítják, de a szenvedés okának, a vágynak, szomjnak a halmozódását is jelenti. A megszüntetésen a szenvedés megszüntetését is értjük, de az ok felszámolását is. Az Út a Nemes Nyolcrétű Ösvény, ha az okság (karma) természetének belátásán keresztül igyekszünk szabadulni, vagy az üresség belátása, ha a hirtelen megértés ösvényét választjuk.

Az okság útján, a kis szekéren haladva így látjuk az igazságokat: a szenvedés nyomást gyakorol, befolyásol és rabbá tesz. A Második Nemes Igazság a felhalmozás, érzéseket, én-élményt, ragaszkodást teremt és megkötöz. Végtelen számú felhalmozás van, és mind nyomorúság. A felhalmozás természete a hívogatás, csalogatás. Nyomorúságokat hív oda, de boldogságokat is, örömöt és elégedettséget is, ám ha jó, ha rossz, mind szomjat okoz és a szamszárához láncol. A szamszára pedig, bár időtlen, és a benne forgók számára öröknek tűnik, valójában múlttalan, jövőtlen, és a jelene megfoghatatlan. A felhalmozás során elvész a jelen, és gyötrelmes minden igyekezet. Nem elég az első igazságot, a dukkhát megérteni, látni kell a dukkha megjelenésének okát is, különben nem tudunk győzelmet aratni. A harmadik igazság a megszüntetés, a kioltás. Fontos, hogy nem a szenvedést oltjuk ki, nem akarunk megsemmisíteni semmit sem odakint, sem önmagunkban. A harc értelmetlen. A bennünk tomboló szomjat, a vágyat szüntetjük meg, a vágy lángját oltjuk el, ezáltal semmi nem sérül, csak a kapcsolódás oldódik fel. A kioltás egyben mozdulatlanság. A teljes és maximális entrópia, melyet buddhává válva már nem megsemmisülésnek tapasztalunk, ezért nem félünk tőle. Bátran a sötétbe ugrunk a legkisebb remény nélkül. Elérjük a kioltás igazságát, ezáltal elérjük a boldogságot, majd a szenvedélytelenséget, majd az ilyen-olyan, sem ilyen-sem olyan állapotát, végül a felülemelkedett egykedvűséget. Beérik a gyümölcs. Az útra lépünk, a negyedik igazságban megjelölt ösvényre, és arhatként élvezzük a kis szekér igazságának gyümölcsét. A Nemes Nyolcrétű Ösvényről korábban egy hosszú sorozatban beszéltünk.

A kis kocsi igazsága még nem a teljes tudás. Elég a test és a lélek megszabadítására, de az összes folyamatot még nem vágjuk el így. Minden ok meghal, és okozat születik; minden okozat meghal, és ok születik. A karma születés és halál örök körforgása. A szent ebből kilépett, a szamszára nirvánává változott, a szabadság teljes, de nem üres. Az arhatoknak még buddhává kell válniuk, hogy a kialvás megvalósítása után a kialvás és a megvalósítás fogalmait is hátrahagyhassák. Mert az Ösvényen haladó szent még úgy látja, hogy az Ösvényen halad, és azt mondja: van az Ösvény, és van, ami nem Ösvény. A megvalósított szent még úgy látja, hogy rabságát hátrahagyva szabad lett, és azt mondja: van a megvalósítás, és van, ami nem megvalósítás. A szenvedélyeiben kialudt szent még úgy látja, hogy vágyainak és szomjának tüzét eloltotta, és azt mondja: van a szenvedélyek és a szenvedés kialvása, és van, ami nem kialvás. Látja az Utat, és gyakorolja, mert az Út mire való, ha nem gyakorolják? Ám aki az Utat látja, az a Nem-Utat is látja. Az Ösvényen végighaladt, de az ürességet még nem érti, ezért vannak eszméi; és akinek eszméi vannak, annak kizárólag téveszméi vannak. Aki az úton halad, az biztosan tévúton halad. A nézetek és gondolatok téveszméit az szüntette meg, aki nem szüntette meg azokat. Még a szentben és a bódhiszattvában is van tudatlanság, mert tudás van bennük.

Akiben még van kicsi, abban a határtalanul nagy is megtalálható teljesen, hatalmasan. Akiben kicsi szenvedés van, abban még a szenvedés végtelen óceánja hömpölyög. Akiben kicsi vágy van, az még mindent szorítani akar erős öleléssel. Akiben kicsi harag van, az még mindent el akar pusztítani. A kis mélység a végtelen pokol, a kis magasság a tető nélküli menny. A kis káprázat még az illúzió teljes világa. A legkisebb remény sem enged szabadulni.

A szent teste és lelke megszabadult, de még úgy látja, hogy a világ rabságban van, ő pedig tudása és megvalósítottsága révén végre szabad. Egy buddha viszont látja, hogy sosem volt rab, és most sem szabad; a világ sem rab, sem szabad; ő és a világ létezik is, meg nem is, egy-ugyanaz és nem is. Az Út sosem volt kívül, mert nincs kívül és belül. A buddhákban megállnak a folyamatok, megáll a karma, mert soha nem is volt ok és okozat, illúzió és valóság. Ábránd volt, álom, pattanó buborék.

A jó gyakorlással a szent ráébred a dharmák ürességére: „Nincs szenvedés, nincs annak oka, nincs annak megszűnése, és nincs útja a megszüntetésnek.”

A Gyémánt-szútra így mondja:

„Mert a múló világban minden lételem olyan:
akár egy csillag a derengő hajnalban, vagy
egy buborék a folyó felszínén, olyan:
mint a villámfény a nyári felhők között, olyan:
mint az ellobbanó lámpafény,
a futó jelenés, vagy a röpke álom.”

vagy máshogyan:

„Csillag, káprázat és mécsláng
Délibáb, harmatcsepp és buborék
Álomkép, villámlás és felhő;
Ilyennek láss mindent, ami összetett!”