A Dharma mibenléte néhány szanszkrit szóval körülírható. Ezek a szavak, amint a dharma mint szó múltkori elemzésénél láttuk, többjelentésűek, ezért szerencsésebb ezeket használni, és nem a magyar megfelelőjüket. A gazdag jelentéstartalomra jó példa a dukkha is, melynek a jelentéséről már többször írtunk. A most következő hat bejegyzésen keresztül röviden leírjuk a Dharma fő jellemzőit. Álljon itt az első:

A Dharma szvákkhátó: „jól tanított”, „jól közölt”, „megmutatott”. A Buddhának, sok egyéb erénye mellett, volt öt olyan tulajdonsága, amit az őt nem ismerők is azonnal láthattak és megérezhettek, ha találkoztak vele: kiváló magatartás és erkölcsösség, magasrendű nézőpont, tiszta, fényes intelligenciából eredő helyes látásmód, tökéletes bölcsesség, kiváló pedagógiai erények, melyek ösztönözték a hallgatókat a Tan követésére. Egy megvilágosodott személyen már azelőtt világosan tapasztalhatóak ezek az erények, mielőtt megszólalna: felismerhetőek a mozgásából, a tartásából, a tekintetéből. Egy felébredett lény állandóan, minden pillanatban az egész lényével jelen van a világban, a tudatában, a cselekedeteiben. Gyorsan nagyszámú tanítvány szegődött a Tathágata köré, és a buddhizmus rendkívül gyorsan terjedt, már életében is. A Buddha kiváló pedagógiai képességekkel rendelkezett, ami nagy szerencse számunkra, mert így a megvilágosodott személy képes volt át is adni a Tanítást, sőt és még inkább, ezen felül képes volt mindenkivel személyre szabottan megéreztetni, sejtetni, hogy mi az ő számára a megfelelő út, és meddig terjednek a lehetőségei. Képes volt úgy megszólítani az érdeklődőket, hogy azok mind megtalálják, ha akarják, az a tutajt a folyón, és képesek legyenek átkelni rajta. A maguk nyelvén beszélt a papokkal, a királyokkal és a kereskedőkkel, a munkásokkal és a számkivetettekkel is. Nem törődött a kasztrendszerrel, nem tett különbséget az emberek között nemek, vagyoni viszonyok, értelmi képességek szerint. Nem vizsgálta, hogy a hozzá forduló mit ért meg az elmondottakból, soha, egyetlen szútrában sem található arra utalás, hogy valakit megalázott volna, vagy elfordult volna tőle. Nem érdekelte, hogy a kérdezőnek van-e esélye a megvilágosodásra, vagy akár csak az elmondottak megértésre: aki kérdezett, az választ kapott, és mindig úgy, ahogyan akkor és ott arra szüksége volt. Ez kivételes, emberfeletti képesség, és tökéletes bölcsességet és tisztaságot, az éntől való teljes mentességet feltételez. A Buddha tudta, hogy a kérdezőnek mire van szüksége, és megadta neki. Így csak megvilágosodott lény taníthat. Erre példa minden szútra, amiben a Buddha szól. És ami még fontos: így tanítani csak az képes, akiben végtelen, szó szerint határtalan az együttérzés. Annyira fontos tulajdonság ez, hogy az együttérzésről a későbbiekben még beszélnünk kell. A Buddha hol röviden beszélt, hol hosszan, hol csak ült és hallgatott, a témái változatosak, hol emelkedettek, hol hétköznapiak, ami nekünk furcsa lehet, mégsem találunk a szútrákban egyetlen csalódott tanítványt sem. Fontosnak tartotta, hogy a Tanításnak ne legyen szent nyelve, mindenkihez a maga nyelvén szóljon, szó szerint, és átvitt értelemben is.

A buddhizmusban nincsenek titkos tanítások. A Buddha úgy halt meg, hogy nyitott volt a tenyere, nem tartott meg a markában semmit. Minden tanítványa megkapta az összes választ, és a közöttük lévő különbségek nem a tanító részrehajlásából, hanem személyes ambícióikból és képességeikből adódtak.