A mentális tényezőkről (csétaszikák) már többször írtunk, leginkább a 125. bejegyzésben, de a 155. bejegyzést is érdemes lehet elolvasni. A tényezők egyike a döntés (adhimokkha). Döntéseinkért akkor felelhetünk, akkor van felettük uralmunk, ha szabad akaratunkból történnek, de a szabad akarat kérdése annyira bonyolult és messzire vezetne, hogy most nem mélyedünk bele. Feltételezzük, hogy rendelkezünk szabad akarattal, ezért a karma törvénye alól, a függőségek láncolatából képesek vagyunk saját erőnkből szabadulni, sőt a Tanítás értelmében úgy vesszük, hogy mi vagyunk az egyetlenek, akik menedéket véve az igazságban, szent belátást nyerve megszabadíthatjuk magunkat. Ha nem így lenne, értelmetlenné válnának erőfeszítéseink, ezért úgy vesszük, hogy döntéseinknek súlya van. Nézzük meg, hová helyezi a döntést az Abhidharma, a Felsőbb tanítás.

A belátás tíz foltja közül az egyik tag. Szükséges a szellemi belátás eléréséhez. Meghozatala a gyakorlót erővel tölti fel, és a továbbhaladását, elért eredményeit mutatja fel, de ha az eredményhez, vagy a döntés által felfedezett igazsághoz köti magát, akkor akadállyá válik. Ezen kívül a valóságelemek közül azon csétaszikák egyike, amelyek az alkalmi, továbbá az állandó, káros vagy hasznos tudatállapotokban is megtalálhatók. Ez is mutatja, hogy a döntés a buddhista törekvő életében alkalmakkor is megjelenhet, de állandóan, minden pillanatban is jelen van, és jó vagy rossz irányba is befolyásolhatja a sorsát. Előfordul még máshol is: az elmélyedés (dzshána) felépítésekor a művelet teljes uralásának harmadik fázisa. Feladata a már folyó gyakorlás folytatása, fenntartása, tétovázás nélküli határozathozatal a döntésre váró dolgokban. A döntésre való képesség még a tíz tökéletesség (páramí) egyike.

A hagyomány szerint az ébredés, a megértés értelmes döntéseinken, korlátoltságunk meghaladásán múlik, egyedül rajtunk. A külvilágra való neheztelés, a körülmények okolása csak elterelik figyelmünket és erőnket a jó döntési lehetőségeinkről, és hamis felmentést adnak. Saját felelősségünk a múltban történt cselekedeteinkre is vonatkozik. A múltat már nem lehet kijavítani, az akkor hozott döntéseink következményeit vállalnunk kell, ha tetszik, ha nem. A felelősségvállalás a buddhista tökéletességen kívül az általános emberi tökéletesség, a felnőttség mutatója is. A gyakorlónak igyekeznie kell a jelenben tartózkodni, és ha ez sikerül, könnyen megszületik benne a felismerés, hogy minden jelen pillanatban elkövetett tette meghatározza a jövőjét. Ha kellően tudatos, a jövőt jóvá teheti. A mostani pillanatból születik a következő, újra és újra, ezért minden pillanatnak és minden döntésnek súlya van. Egy buddhista, aki már tudja, hogy teljes mértékben felel magáért, értékesnek látja idejét annak minden pillanatában. Az emberi tudat állandóan rendelkezik a jövőalakítás képességével. Olyannyira, hogy kizárólag a tudat rendelkezik ezzel a befolyással. Ezt belátva minden apró döntés súlyossá és fontossá válik. A bölcsesség végül is nem más, mint okos döntések sorozata.

Minden bölcs és teljesen világos elmével, szabadságban meghozott döntés eloszlatja a pillanat karmáját. De a legtöbb nem ilyen világos, ezért a karma, és terméke, a szamszára súlya különböző mértékben az emberre nehezedik. A súly a döntés értékén múlik. A karma kauzalitás, és nagy titka, hogy minden pillanat egyszerre ok és következmény. Minden ok mögött döntés áll. Tudatos vagy tudattalan döntés, az mindegy, de véletlen nincs; legyen egy jelenség, vagy egy dolog, egy összeállás, egy következmény, vagy egy értelmes döntés, de minden ok mögött áll valami. A szamszára egyik lényege, hogy a végtelen ok mögött a legritkább esetben áll értelmes tudat, de attól még döntés indítja el az összeset. A buddhák nagy tudománya, hogy tudatuk uralja a pillanataikat és a döntéseiket.

A nem tudatosan meghozott döntés következményében az ember nem szabad. Ezért mielőtt a buddhai műveletre törekednénk, a karma ürességének belátására, és így a folyamat megszakítására, először is igyekezzünk olyan döntéseket hozni, melyek következményeiben szabadok leszünk mi, és az a környezet, amelyre hatással vagyunk. A múltunkban mindig felfedezhetjük azokat a döntéseket, melyek életünket végül kialakították. Attól, hogy döntéseinkben javarészt nem vagyunk szabadok, hogy általában sem erőnk, sem képességünk nincs a helyzetek megváltoztatására, mert a világ végtelen, hatalmas és túl erős, attól még minden döntésünk következménye minket sújt, akkor is, ha tehetetlenek voltunk. A karmával nem lehet alkudozni.

A nyugati ember a világot, történelmét és saját történetét is objektív okok sorozatának látja, sorsnak, fátumnak, melyet külső szemlélőként figyeltünk. Egy buddhista tudja, hogy a kegyetlen igazság szerint mind a közös, mint a saját történetünk szubjektív döntések sora, akkor is, ha ennek nem voltunk tudatában, vagy ha elménk még nem volt elég világos mindennek belátására. A buddhizmus odáig megy, hogy a jelen életben nem igazolható sorsot a korábbi életekben elkövetett tettek következményének is rendeli. Ez már hitkérdés, az olvasóimra bízom, elfogadja-e. Mind a jelen, mind az előző életek tetteinek következményét karmikus gyümölcsnek nevezik. Gyümölcs, mert megtermi a következményt az egyén, a társadalom, sőt az univerzum teljes közösségére nézve.

Döntést természetesen nem csak az elme hoz. Dönt az ösztön, az indulat, a vágy, a ragaszkodás, a szomj, a szeretet, minden szenv, legyen jó vagy rossz, de még a semleges, észre sem vett viszonyulásaink és alkalmazkodásaink is mind karmát fogadnak, és karmát adnak tovább állandóan. A tisztulás, a tudat világosulása a ködös elmével továbblökött okok számát is csökkenti, és egyre több fényes, nemes döntést, majd következményt okoz. A jó gyakorlók ezért olyan hasznosak a világnak vallástól és világnézettől függetlenül. A kegyelem nem az égből, nem egy felsőbb, elkülönült hatalomból ered, hanem a belénk helyezett tudat megtisztulásából.

A döntési képességünk a legbecsesebb tulajdonunk. Tulajdonképpen az egyetlen tulajdonunk, az egyetlen hatalmunk. A döntéseink vagyunk, azokból eredtünk, azok építettek fel minket. A világról minden ismeretünk a döntéseinken keresztül, azok meghozatala után tárul fel. Nem láthatunk túl a döntéseinken sem a múlt, sem a jövő irányába, azonban a döntés után lehetőségünk van a belátásra. A Mátrix harmadik részének végén Smith ügynök döbbenten kérdezi Neot, hogy miért harcol még mindig. Harcuk kozmikusan értelmetlen. Számtalanszor lezajlott már, végtelenszer ismétlődik majd az örök jövőben, ráadásul ugyanazzal a végkimenetellel: Neo, az ember, az egyén állandóan elbukik és meghal, miközben egy ügyért küzd. Ha egyszer nyerne, az sem változtatna a harc értelmetlenségén, mert a világ, amiért az életét áldozza, nem létezik, az eredmény tünékeny és viszonylagos. Smith tudja, hogy ez Neo számára is nyilvánvaló, és nem érti az ember makacsságát. Senki sem hisz a végső győzelemben, sem az örök igazságban. Smith őrjöngve kérdezi: miért harcolsz? Neo válasza megvilágító erejű. Ezt mondja: „Mert így döntöttem.”

A döntés lehetősége és szabadsága az egyik legnehezebben megérthető tanítás. A tiszta, nemes választáshoz, mint a megvilágosodás egyik tényezőjéhez való ragaszkodás nem makacsság, nem az erő bizonyítéka, nem a szabadság mérőszáma, hanem maga az élet. Ami dönt, az él, és viseli döntése következményeit, vagyis ami él, az viseli az összes pillanatának következményeit. Ha már nem dönt, ha már nem sújtja a karma, akkor a két kimenetel közül az egyik megtörtént vele: vagy halott, vagy buddha.

Mindennapi döntéseink mögött vágyak dübörögnek. A szabadságra, befolyásra, sorsunk saját kezünkbe helyezésére törekszünk, ezért igyekszünk a legtöbb helyzetben dönteni a jövőnk alakulásáról. Szeretjük magunkat sorsunk alakítójának látni, de ez általában illúzió. Döntéseink mögött nem erő áll, hanem félelem, remény, szomj, a legmélyén pedig az alapvető mozgató, az elmúlástól való félelem. Végül mindent a halálfélelem mozgat. Még a legkisebb döntésünket is az a vágy motiválja, hogy talán képesek leszünk elkerülni a halált. Még a nirvána és a megvilágosodás melletti választást is tévedésből eredő okok szülték, mert a nirvána, elképzeléseink szerint, gyönyörteli, örök, tiszta és fényes, ott halhatatlanok leszünk, ezért elérendő. A karmikus elhatározásaink okba és következményekbe ragadtak, a dharmikusak nélkülözik azokat, ezért olyan nehéz a karmikus világban megérteni a nemes döntés nagyszerű igazságát. Csak a megvilágosodáshoz nélkülözhetetlen bátor sötétbe ugrás (3., 14., 32., 49. bejegyzések) után alkalmas a lélek hősies, reménytelen, üres döntések meghozatalára, ami oktalan, értelmetlen, mert nélkülöz minden okot és nemtudásból szőtt értelmet. A reményt mindenki vinné magával a nirvánába, de a nirvánával sem lehetséges alkudni.

De hétköznapi példát is tudunk hozni arra, hogy csak a döntésnek van valósága. Vegyük pl. a veganizmust. Dönthetünk mellette azért, mert egészséges. Ez nem teljesen igaz, hiszen mindenevő faj vagyunk, és szükségünk lehet az állati fehérjére. Azért is választhatjuk, mert megmenti a bolygót. Igaz, hogy az állattenyésztés erőforrás-pazarló, de a fenntartható emberi életteret már a veganizmus sem állítja helyre. Azért is folytathatunk vegán életvitelt, hogy védjük az állatok jogait, és ne vegyünk részt az ipari mértékű, embertelen szadizmusban, amit állattenyésztésnek hívnak. De van, akik szerint ez az embernek joga, és ha ez nem is igaz, képessége tagadhatatlanul van az állatok uralására. Bármit hozunk fel érvként, lesz rá ellenérv. De tehetünk mást is; egyszerűen csak úgy döntünk, hogy nem ölünk meg másokat az élelmünkért, főleg, ha könnyen kiváltható a szenvedés a veganizmussal. Hozunk egy döntést, mert úgy akarjuk. Ilyen döntéseket hozhatunk a párkapcsolatunkban, a társadalmi kapcsolatainkban, a politikában, a gazdaságban, a fogyasztási szokásainkban, és az élet bármely területén. Meglepően sok területen csak rajtunk áll, merre halad tovább a közös történetünk.

Most, mint a „saját buddhizmus” sorozatban már megszokott, nézzük meg néhány példán keresztül, mit írnak minderről a szentiratok.

1. Először és legfőképpen a döntésről szóló buddhista tanítások közül a Nemes Nyolcrétű Ösvény második tagjáról írtakat ajánlom. Részletesen tárgyaltuk a 178-180. bejegyzésekben.

2. DN 1 Brahmajála Sutta – A nézetek mindent felölelő hálója

A döntés lehet látszólag kicsiny vagy óriási, de végül mindegy. Nem a döntés nagysága a lényeg, nem a hatóköre vagy a következmény súlya. Bármekkora is legyen, csak az számít, hogy karmikus vagy dharmikus. Ha karmikus, akkor méretétől és hatásától függetlenül igaz rá a három szabály: múlandó, dukkhát teremt és nincs önvalója. Erre jó példa, amit a Buddha mond. Brahmá megteremti a világot és minden más halandót, nagyobb és szebb mindenkinél, ám léte hiába szebb és hosszabb a többiekénél, rajta is betöltekezik a törvény.

„Erre föl az a lény, aki elsőként létesült ott újra, így gondolkodik magában: ‘Én vagyok Brahmā, a nagy Brahmā, a Győzedelmes, a Legyőzhetetlen, a Mindent Látó, a Hatalom Letéteményese, az Úr, az Alkotó és Teremtő, a Legfőbb Lény, az Elrendelő, a Mindenható, Atyja mindazoknak, akik vannak és lesznek. Ezeket a lényeket pedig én teremtettem. Milyen alapon? Mert először én óhajtottam: ,,Ó, bárcsak más lények is lennének ezen a helyen!” És miután e döntést meghoztam, e lények most íme, megjelentek.’ A lények pedig, akik őutána létesültek ott újjá, a következőképpen gondolkodnak: ‘Ez kell, hogy legyen Brahmā, a nagy Brahmā, a Győzedelmes, a Legyőzhetetlen, a Mindent Látó, a Hatalom Letéteményese, az Úr, az Alkotó és Teremtő, a Legfőbb Lény, az Elrendelő, a Mindenható, Atyja mindazoknak, akik vannak és lesznek. Minket pedig ő teremtett. Mi ennek az alapja? Mert látjuk, hogy ő volt itt előbb, és mi őutána jelentünk meg itt.’ Persze, bhikkhuk, az a lény, aki először létesült ott újra, hosszabb élettel, nagyobb szépséggel és nagyobb hatalommal rendelkezik, mint azok a lények, akik őutána létesültek ott”

3. Thag 8.1 Mahákaccána – Mahá Kaccsána

A karmánk a döntéseinken alapul. Akkor is, ha nem vagyunk tudatában, és akkor is, ha nincs hatalmunk megváltoztatni. Akkor is, ha áldozatai vagyunk másoknak vagy a körülményeknek. Kegyetlenségnek hangzik. De ha elfelejtjük a fogalmakhoz, a jóhoz, rosszhoz, igazhoz, hamishoz való ragaszkodást, és pusztán a valóságot nézzük, látni fogjuk, hogy a karma nem a mi erkölcsi nézeteink alapján működik. Látni fogjuk azt is, hogy a döntés nem csak a tudatosan meghozott értelmi döntés, hanem a létezés maga, a létezés ténye. Aki létezik, az dönt, pusztán azzal, hogy létezik, és viseli a következményeket, akkor is, ha még öntudatlan, akkor is, ha a világ követ el rajta erőszakot. A létezés a döntés oka és következménye! A létezés döntés! A valóság nem igyekszik megfelelni az elvárásainknak.

„Nem lehet mást okolni,
Ha a halandó karmája rossz.
Saját döntésén múlik, ha a rosszat választja,
Hiszen a halandónak a karma a családja.

4. MN 36 Mahá-saccaka Sutta – Szaccsaka

A döntés meghatározza a jövőnket. Bármilyen boldogság, bármelyik út mellett jogunk van dönteni. A következményeket úgyis mi viseljük.

„Ekkor, Aggivesszana, felidéződött bennem, amikor egyszer apám, Szakka dolgozott, én pedig egy dzsambuszilvafa hűs árnyékában ültem, távol a vágyaktól, távol a nem üdvös minőségektől – és elértem az elemzéssel és fontolgatással kísért, az eltávolodásból eredő, örömtől boldog első elmélyedést, és abban időztem. Nem lehet, hogy ez az út vezet a felébredéshez? Ezt az emléket követve felismertem, hogy éppen ez az út vezet a felébredéshez. Ekkor elgondolkodtam, miért féljek az olyan boldogságtól, ami nem kapcsolódik a vágyakhoz és a nem üdvös minőségekhez, és eldöntöttem, hogy nem félek az olyan boldogságtól, ami nem kapcsolódik a vágyakhoz és a nem üdvös minőségekhez.”