Tegyünk kísérletet a termodinamikai törvények és a buddhista igazságok keresztmetszetének megfogalmazására! Próbálkozásunk természetesen gondolatkísérlet, nem állítjuk, hogy hibátlan. Az írás végére egy összegzést helyeztünk.

Az alaptétel:

- Energia nem vész el, de nem is keletkezik, csak átalakul. Semmi nem vész el, csak átalakul. Minden rendszer más, már elbomlott rendszerek szétsugárzott energiájából építkezett, legyen az anyag, szellem, élő vagy élettelen.
- Minden valami másból, egy korábbi létezőből keletkezett. Mikor az entrópia, a halott rendezetlenség egy helyen csökken, akkor a rend növekszik, és egy dolog megjelenik.
- Minden megjelenőnek kapcsolata van a tudattal. Érzékeli vagy sem, ködös vagy világos, de a megjelenéshez tartozik tudat.
- A spontán folyamatok csak egy irányban mehetnek végbe; a rendezetlenség (entrópia) mindig növekszik, vagyis ha nem teszünk semmit, mindig a rendezetlenség növekszik.
- Egy kép falra akasztásához munka kell, sosem fog magától a szeg beverődni, a kép ráakasztódni, de az épület, a fal elhasználódásához, a szeg kihullásához és a kép lezuhanásához már nem kell energiát bevinni, spontán is lejátszódik.
- A spontán romlás során a bevitt energiát (munkát) az entrópia felé törekvő teremtett dolog (anyag, tudati folyamat, érzelem) visszaadja a környezetének.
- Hőből nem lesz munka, viszont a munkavégzés (a különböző energiaformák közötti átalakulások) során mindig keletkezik hő is, tehát veszteség. A gondolatok, érzelmek, tudati folyamatok során is mindig keletkeznek maradványok. Ezek a törmelékek veszteségként jelentkeznek.
- A hőenergia ez esetben a veszteség, amiből nem lehetséges munkát előállítani. A veszteség növeli a rendezetlenséget, mert nem hasznosítható.
- Az entrópia ellentéte a rendezettség, ami soha nem képződik önmagától, mindig teremtett, és mindig munkavégzés során jön létre, de mint láttuk, mindig van vesztesége, ami elvész számunkra.
- A rendezettséget, az életet, a láthatót, a használhatót, összefoglalóan a tapasztalhatót csak aránytalanul sok munkával lehet előállítani. Aránytalanul, mert minden megjelenő sokkal több entrópiát teremt maga körül, más rendezettségek felbontásával, mint amennyit magában felépít.
- Az univerzum számára a folyamatok vesztesége nem vész el, hanem elfoglalja a helyét, és növeli a környezet és az univerzum entrópiáját. Végül az összes rendszer, a teljes univerzum a maximális entrópia örök állapotába kerül. Mivel nincs, ami munkát végezzen, ezért örök ez az állapot.
- Minden rendszer több entrópiát termel, mint rendet, ezért a teljes entrópia állandóan növekszik. Az univerzum határa egyben a végső határ.

A rendezettség növelése:

- Teremtett javainkat, az ételeinken keresztül a testünket, tapasztalatainkon keresztül a szellemünket kizárólag a minket körülvevő, elérhető természeti és szellemi környezetünkből tudjuk megszerezni, és már a megszerzés, majd a fogyaszthatóvá alakítás is munkát igényel, ami közben veszteség keletkezik.
- Rendezettség, vagyis csökkentett entrópia csak más rendszerek felbontásával, vagyis entrópiájuk, rendezetlenségük növelésével képződik.
- A megszerzés és átalakítás elvégzésére gazdasági, biológia, szellemi folyamatokat alkotunk, hogy az erőforrásokat képesek legyünk felhasználni, azaz elfogyasztani.
- A koncentráltabb erőforrások átalakításához kevesebb energia kell, de nem biztos, hogy könnyebb ezeket megszerezni.
- Minél kevésbé koncentrált egy erőforrás, annál több energiát (munkát) igényel az átalakítása, és annál több hulladék keletkezik az átalakítás során.
- A létrehozott, épített környezetünk, a testünk, szellemünk rendezettségéhez tehát másképpen rendezett, vagy rendezetlen halmazokat alakítunk át munkával, és így számunkra használhatóan rendezett halmazokat, továbbá anyagi, szellemi és lelki hulladékot állítunk elő.
- A létrehozott új rendezettséget csak további munkával tudjuk fenntartani, mellyel újra állítunk elő hulladékot, valamint fogyasztjuk a környezet erőforrásait, mert nem csak a fejlesztés, hanem a fenntartás is igényel erőforrásokat.
- Minél jobban tart egy rendszer ez elhasználódás, az entrópia, tehát a megsemmisülés felé, annál pazarlóbban és aránytalanabbul használja fel az elfogyasztott többi rendszer energiáit.
- A létrejött rend, legyen az bármilyen kicsiny, higgyük azt bármennyire alapvetőnek és természetesnek, állandóan a létből a nemlétbe tart, és ha fejleszteni nem, csak pusztán megőrizni szeretnénk, az idő előrehaladásával már az is egyre több energiát és munkát igényel, ami egyre többet pusztít, és egyre több hulladékot termel.
- Semmi nem vész el, csak átalakul, tehát az univerzumon belül minden megmarad, de az alkotó szempontjából végül minden maradék nélkül eltűnik vagy hulladékká válik, vagyis számára használhatatlan erőforrássá és élhetetlen környezetté változik.

A hulladék:

- A rendezett, teremtett dolog és jelenség fenntartása egyre több és több erőforrást emészt el, továbbá egyre több és több hulladékot termel, idővel jóval többet, mint önmaga mérete.
- A hulladék egy idő után nem tüntethető el, csak a terület hátrahagyásával lehetséges megszabadulni tőle, mert különben ellepi és megfojtja az alkotót.
- A hulladék felhasználására, hasznosítására, legyen anyagi, szellemi vagy érzelmi, az előbbiek ugyanúgy vonatkoznak, mert a művelet egyre kevesebb hasznos eredményt, és még több, csak másmilyen hulladékot termel.
- A hulladék a fizikában hő, a hétköznapokban ipari és háztartási szemét, a szellemi szférában ellentétek, vágyak, érzelem-foszlányok, gondolat-törmelékek, nemtudás, eszmék roncsai.
- A hulladék entrópiája magasabb, mint a teremtett javaké és élőké. Egyre rendezetlenebb, kevésbé értékes, egyre gazdaságtalanabb a felhasználása. Minden hulladék lesz idővel, tehát mindennek folyamatosan a nulla felé közelít a használhatósága.
- A hulladék, és az entrópia különböző fokozataiban lévő, az alkotót körülvevő, számára semleges környezet egyre nagyobb lesz, és mérete idővel mindig meghaladja a munkával létrehozott és fenntartott rendezettséget, míg el nem lehetetleníti a rendezettség fenntartását, és az új rendezettség létrehozását.

A korlátok:

- Azért létezhet egyáltalán az univerzumban rendezettség, mert minden rendszer nyitott.
- A zárt rendszerek gyorsan elérik a teljes entrópiát, ahol minden megáll, nyugvópontra jut, halott lesz.
- A nyitott rendszerek, ameddig el nem érik a rendezettség fenntartásának gazdaságossági határait, képesek külső erőforrásokat bevonni, ezért az entrópia elleni állandó harcuk végső értelemben vett reménytelensége egy darabig nem válik nyilvánvalóvá.
- A gazdaságosság a végső korlát. Ez igaz az anyagi, lelki, szellemi folyamatokra is, ugyanis szinte minden esetben van még annyi elérhető erőforrás, amivel lenne lehetőség a rendezettséget fenntartani, ám mivel kevesebb eredmény érhető el, mint a ráfordított energia, a folyamatok leállnak.
- Elméletben az univerzum végső határáig, a teljes entrópia eléréséig lehetne a határokat tágítania minden nyitott rendszernek, de a valóságban elfogy az alkotók energiája, a hulladék elzárja a rendszert, a kreativitás elfárad, belső ellenmondásokba keveredik, vágyai és indulatai összezavarják, és korlátai rázáródnak.
- Ekkor, az ebben az állapotában elért határai válnak a korlátaivá.
- Ezért a korlátok sem eleve meghatározottak, hanem mindig a munka végén, a működés leállásakor, a rendezettség végső összedőlésekor, az alkotó halálával mutatkozik meg, meddig tartott a fejlődés, hol találta meg határait.
- Minél gyorsabb egy fejlődés, annál közelibb az összeomlás, kivéve, ha egy külső erő nem dönti be előbb a rendszert.
- Ám a leglassabb fejlődés is biztosan eléri egyszer pályája végét, amikor entrópiája hirtelen növekedni kezd, és halottá válik.
- A rendezettség csak a benne élők számára vész el, a valóságban a rendszer visszaadja erejét a közösnek.

A lebomlás:

- Más rendszerek entrópiájának növelése lebontás, megsemmisítés, elpusztítás. Ezt az árat az új rendszer entrópiájának csökkentéséért meg kell fizetni. A semmiből nem építhető rendszer, csak a már létezőkből. Csak más rendszerek kárára, az ő entrópiájuk növelésével lehet a sajátunkat csökkenteni.
- Ami létezik, szükségszerűen már pusztított, hogy létrejöhessen, és folyamatosan pusztít fennállása során, hogy fennmaradhasson.
- A lebomlás elkerülhetetlen, minden élő és élettelen, anyagi és anyagtalan, létező és nemlétező a maximális entrópia felé tart.
- Bármit felépíteni, teremteni, létrehozni munkát, időt, energiát igényel; tönkremenni, szétoszlani, összedőlni már minden képes magától is, vagyis a rendezettség létrehozása rengeteg hulladékot termelő és munkát igénylő tevékenység, ami a természetes létezés ellen hat, míg az entrópia növekedése spontán és természetes jelenség.
- Az entrópia ellen hatni örökös feladat, a teremtett mindig elveszik a létrehozó számára, az életben maradás, a testi-szellemi fejlődés a természetes folyamatok ellen hat, és mindig ideiglenes. Még a menyország békéje sem lehet ártatlan és örök, fenntartása munkát igényel.
- Ami éppen nem fejlődik, az romlik.
- Minden spontán folyamat, ami magától végbemegy, megbontja, rombolja a rendezett állapot, mert minden anyagi, lelki, szellemi folyamat az entrópia irányába tart, és csak egy már magas szinten rendezett dolog, lény, tudat képes ezen a helyzeten átmenetileg változtatni.
- A létrehozott rend minősége, értéke nem objektív semmilyen értelemben, tehát sem külső, sem belső, sem akár isteni értelemben, hanem kizárólag szubjektív, tehát csak a létrehozó erő (lény, tudat) részére számít előnyösnek az átmenetileg kialakuló rendezettség.
- Ugyanígy az entrópia sem objektíven negatív erő, mert csak annak a szubjektumnak a számára káros, amelyiknek a rendjét erodálja.
- Végül minden rend addig erodálódik, amíg megszűnik, és felveszi a maximális, vagyis tökéletes entrópia állapotát.
- A megszűnés a rendezettségre vonatkozik, alkotó energiái megmaradnak, és más rendszerek, élőlények, anyagok, tudatok építésében vesznek részt.
- Ez a körforgás örök, hívhatjuk szamszárának.
- Szabadulni nem lehetséges belőle a körforgás megállítására való törekvéssel, mivel végtelen, és aki benne tartózkodik, annak öröknek tűnik, mert időbe és térbe záródott a tudata.

Konklúzió:

Világunk a végső törvényeknek megfelelően az entrópia felé gravitáló rendszerek élet-halál harca azért, hogy a homogén, mozdulatlan nyugalom, a semmi, az üresség vonzásának egy darabig ellenálljanak. E cél érdekében mások rendjét elveszik, azokat az entrópiába, a halálba lökik. Az élet az entrópia elől való menekülés, a törvények ellen való cselekvés, teremtett, állandóan szétomló rendszerekbe való kapaszkodás a végső, teljes csend szükségszerű beállta előtt. Nincs külön fizika, és nincs külön vallás, anyag és lélek testvérek. Az univerzumban az anyag, a tudatban az érzelmek, gondolatok, a lélek-tapasztalat, az ego mind ugyanazon törvényeknek engedelmeskedve tart a rendezettségből, vagyis a létezésből a rendezetlenségbe, a maximális entrópiába, vagyis a nemlétezésbe. Ami az anyagnak a teljes entrópiába, a homogén, energia-mentes, nyugvópontra jutott állapotba kerülés, az a tudatnak a halál. A létező mindkét állapotot nemlétnek érzékeli, mivel energiája, én-észlelése van, ezért helyzeténél fogva lehetetlen tapasztalatot szereznie a nemlét kapuján túljutott jelenségekről. Bármennyire közelíti meg elméje a nemlét kapuját, a nullát, elérni sosem lesz képes. Ehhez az állapotán kell változtatnia, vagyis buddhává kell válnia. Meghalni nem elég: a nemlétbe felkészületlenül hullott élő csak öntudatlan halott lesz, mert tudatának állapota nem változott meg, csak az energiája fogyott el, és az entrópiája lett maximális. Ezért nincs semmilyen ráhatása az esetleges újraszületésére; csak a karmától függ, mi történik szétoszlott energiájával. A maximális entrópia, a nyugvópontra kerülés, a halál tapasztalatán csak a megvilágosodottak, a buddhák látnak túl, ezért csak nekik van esélyük szabadon dönteni és cselekedni. A többiek rabok: az anyag a természet törvényeinek, az élő tudatok a szamszárának és a karmának a rabjai.