Valamikor úgy hittem, majd meggondolom magam
változtatok, újrakezdem, ha az egészet megfejtettem;
azt hittem, tudom, mit akarok,
azt hittem, ismerem igazságaim, de csak hazudtam
és jaj, már nem tudok többé elrejtőzni.
Semmi baj, egy kicsit mindannyian elvesztünk.
Mindig a végét koronázza fény
a látszatban és a valóság világában is.
A szétfoszlóban nyomot hagyott a történetünk
és múló darabjai magukkal viszik illékony árnyaink
csak a teljesen felépített tud maradék nélkül leomlani.
Hiába választ el minket az űr kietlen végtelenje
visszanézve a drága élet összes percében éreztük
hogy semmi baj, egy kicsit mindannyian megmaradunk.

70. A látszatban minden és mindenki látszat. Látszat az „én”, mint oly sokszor mondta a Buddha, és mondtunk utána mi is. De látszat, ami meghaladná, látszat a meghaladó, látszat a meghaladás, és látszat a Buddha. Látszat, aki mondja, aki hallja a szót, aki elfogadja, aki szabadul belőle. Aki a látszatból szabadul, az is látszat. Látszat a szabaduló és a szabadság. A gondolkodás, a Nemes Nyolcrétű Ösvény, a Négy Nemes Igazság mind csupán látszat, mert megneveztük és műveljük mi, látszatemberek. Értitek? Nem szabadultok, amíg értitek a szabadulás fogalmát, látszat maradtok, amíg tudtok róla, és akkor is, ha már nem! Tovább, makacsul, most már nem hagyhatjuk abba!

71. Mivel az illúzióvilág szereplői végérvényesen magukba záródtak, kapcsolatokat mérték és valóságosság híján nem köthetnek, magukra hagyottak, ezért szükségszerűen idegenek. Meghatározhatatlanságuk okán idegenek egymásnak, nem-létezésük okán idegenek önmaguknak. Egyetlen lényegiségük maradt: valamely okok következményei, és valamely következmények okai. Amúgy múlnak és keletkeznek szüntelen, cél és értelem nélkül.

72. Úgy tűnhet, az illúzióvilág élni akar, célja önmaga fenntartása, és mi ennek a tervnek vagyunk az eszközei. De ez koránt sincs így. Mi építjük, mozgatjuk figyelmünkkel, vágyainkkal, alakítjuk, működtetjük, ő pedig akaratunk nyomán létre-jön vagy elmúlik. Nincs szándékában élni vagy megszűnni sem, mert nincsenek szándékai. Felkínálja a kereteket, az időt és a teret, ahol vágyainkat megélhetjük, de maga nem avatkozik közbe, és nem korlátoz. Milyen furcsa: mintha az illúzióvilág öntermészete olyan lenne, amilyenné szereplői válni akarnak! Mintha a meghaladni kívánt illúzióvilág olyan lenne, mint az a cél és a csoda, amit annyira keresünk. Vigyáz ránk, hogy amíg nem értjük a lényeget, biztonságban játszhassunk. Ez a kegyelem. Nem vagyunk képesek nagyobbra törni, mint amit elbírunk. Ez az irgalom. Ránk bízza önmagunkat. Mint egy bódhiszattva.

73. Az illúzióvilág javíthatatlan, ezért romolhatatlan is; minőség-nélküli, ezért romlatlan. Nem tart egyik pontból a másikba, de még csak körbe-körbe sem jár; mindez csak az élők elképzelése. Nem csinál semmit, ezért vádolni és dicsérni is felesleges. Mi a részei vagyunk, tehát romlatlanok, nem tartunk sehová, nem lehet vádolni vagy dicsérni minket. Ha így érted, hogy a lelkünk alapvető természete romlatlan és tiszta, akkor jól ismerted fel. Ha eredendő jóságot és rendet feltételezel a lelkünkben, és abból eredezteted romlatlanságunkat, akkor szentimentális zsarnok vagy. Mindegy, hogy jóra vagy rosszra akarod kényszeríteni az üres, sorsba-vetett létezőket, zsarnok leszel, leginkább önmagadé. Hagyd egy kicsit végre pihenni a lelkedet, ahelyett, hogy állandóan magasztalnád vagy megítélnéd. Csak illúzió úgyis.

74. Szokás panasszal illetni azt a tényt, hogy a világ eldologiasodik, mintha régebbi korokban nem az anyag és az iránta táplált vágy irányított volna. Mit vétettek nekünk szegény dolgok, mik a kereteit és anyagát adják létezésünknek! De az illúzióvilág értőjét egyéb okból sem érdekli ez a romlásnak ható változás. Hiszen ha a lélek uralkodna a társadalmakban, családokban, közösségekben, akkor a világ ellelkiesedne, ha az anyag és a haszon uralkodik, akkor eldologiasodik, ha a tudás és a tudomány diadalmaskodik az ég alatt, akkor a világ elszellemiesedik. A végső lényeg szempontjából annyira mindegy! Vezetett bármelyik eddig bárhová, haladta meg akármelyik a dukkhát vagy a halált? Üres látszat mind, nincs tartásuk, nincs lényegük, ráadásul még itt, a látszatban is válhat bármelyik erő nemessé és gonosszá is. Vigyázat: ez nem pesszimizmus vagy hideg realizmus! A valóság és az igazság mind az ember által alkotott, maga képére formált, önmagát mértékké hazudó látszat-kategóriákon kívül található, ezért a legjobb, amit magunkkal tehetünk, ha felfuvalkodott gőgünkben nem formálunk bálványt saját lelkünkből és szellemünkből.

75. Szokás még azon is keseregni, hogy a természetfelettit korunk lerántja a földre, az emberen-túlit kiárusítják, a nemes szellemet az anyag sarába hempergetik. Egyfelől ez sosem volt másként, ráadásul az emberen-túlin és a nemesen mindenki mást ért, de nem ez a fő gond ezzel a szemlélettel. A legfontosabb hiányossága az ilyen fennköltnek és különlegesnek tűnő gondolatoknak, hogy hirdetői nem veszik észre a folyamat kétirányúságát, miszerint minden természetfeletti állandóan az anyagba, a megnyilvánultba tart, de ezzel együtt a megnyilvánult, az anyag is a maga lényegében, szubsztanciájában, minden részletében folyamatosan természetfeletti. Az anyag nem természetes, energia, valamiség, esszenciájában megfoghatatlan, csodálatos és természetfeletti, tehát, mivel a túlvilág is evilág, teljesen természetes. Az emberen-túli megállás nélkül süllyed az emberbe, de mivel a létezés nem ismeri a stagnálást, ezért az ember is megállás nélkül emelkedik az emberen-túliba. Az anyag szünet nélkül lényegül át a nemesbe, és a nemes szünet nélkül transszubsztanciációt végez az anyag sarába. És ha ez a csodás, szent, gyönyörű kavarodás nem lenne elégséges megnyugtatni a félelmeket, még ráadásul megállapíthatjuk, hogy nincs is különbség az illúzióvilágban a két végletes állapot között, hiszen csak látszat mindkét megnyilvánulás.