A buddhizmus sokrétű, kimeríthetetlen mély kút, végtelen lehetőség. Az élet minden területén használható módszer, ezért gyakran felmerül a kérdés: vallás, filozófia, erkölcsi tanítás vagy tudomány?

Vallás, amennyiben gyakorlatban megvalósuló spiritualizmus; filozófia, mint a vallásos és tudati élmény gondolati megfogalmazása; erkölcsi tanítás, hiszen gyakorlóit ösztönzi egy etikus magatartási norma kialakítására, és tudomány, amennyiben az ember és a világ megismerésére törekszik.

Ám felesleges, és nem is lehetséges választani, mert a buddhizmus egyszerre mindegyik. Egyik arcát, megnyilvánulását sem tekinthetjük elsődlegesnek, kiindulási pontnak, sem célnak, és formái között sorrendet sem állíthatunk fel. Tulajdonképpen mindegyik következmény, a másik három aspektus folyománya. Például aki elmélyülten gyakorol, és megéli spirituális élményeit, az egyre inkább etikus életszemléletet fog kialakítani, többet tud meg önmagáról és a környezetéről, továbbá élményeit tudatosabban lesz képes megfogalmazni. Bármelyik úton indulunk el a buddhizmus gyakorlása során, minden területen fejlődni fogunk.

A Buddha pontosan ezért nem a helyes beszéd vagy helyes cselekvés tagját helyezi a Nemes Nyolcrétű Ösvény elejére, mint a továbbhaladás követelményét, hanem a helyes felismerést, a létezés és a világ természetének előítéletektől mentes megértését. Az Ösvény minden tagja előtt a „szammá” jelzi a helyest, de fordíthatjuk nemesnek is. Elkülöníti a helyes gyakorlatot minden mástól. A „szammá” ellentéte nem a helytelen, a bűnös vagy a téves, és semmiképpen nem vár el dogmatikus igazodást. A helyes vagy nemes gondolkodás, szemlélet és cselekvés olyan, ami túl van a valóság ellentétpárokra bontásától, kiszabadult az illúzió fogságából, és mentes az éntől függő egyoldalú állásponttól. Általánosságban, és ez most nem paradoxon, annyira helyes gondolkodás, hogy nem osztja a világot helyesre és helytelenre, jóra és rosszra saját nézetei alapján. A „szammá” nem tökéletes, hanem teljes, mindig megfelelő. Pl. a „szammá szambuddha” tökéletesen, teljesen, és nem jól megvilágosodottat jelent.

Már egy bölcs ember is pártatlan, ezért érti és méltányolja a mások álláspontját, de még nézetei és értékrendje alapján dönt és mérlegel. A „szammá” értelmében gondolkodó ember azonban az összes álláspontot radikálisan elfogadja, és túllép mindegyiken. Ennek alapja a tiszta, nyílt tudattal végzett megismerés. Annyira, hogy a buddhizmus könnyen tekinthető csak filozófiának, pszichológiának, vagy az erkölcsi fejlődést, békés társadalomépítést elősegítő tangyűjteménynek. Ám a buddhista megismerés közvetlen tapasztalás eredménye. A buddhizmusban ez a tapasztalat a szenvedés felismerésének igazsága, majd az egyéni szenvedésen túl a többi lény szenvedésének megértése, majd ezen is túl a „dukkha”, a kizökkentség, a nem helyénvalóság egyetemes elfogadása.

A buddhista megismerés túlmutat a tanuláson, az értelmi percepción, a könyvekből megszerezhető, vagy mások példájának megértésén alapuló belátáson. Hangoztatja, hogy csak a megélt élménynek van relevanciája. Az élményt nem szükséges fizikai úton megszerezni; lehet pusztán szellemi, lelki, érzelmi, még akár pusztán mások példája is, ha az átélt, a tudatba bekerül, ott nyomot hagy és a tudattartalmakkal reagálva fejlődést indukál. Így a buddhizmus már vallás, bár több a puszta énközpontú, rettegő, reményekbe kapaszkodó hitnél: ez már belátáson, helyes szemléleten alapuló hit. Több, mint amit az ész elérhet, mert az értelmet felhasználva a tudat képességeire is támaszkodik; több, mint tudomány, mert a logikán és a kísérleteken kívül a lélek módszertanait is alkalmazza a megismerésre; több, mint erkölcs, mert az etikus magatartást nem célszerűségből alkalmazza, hanem a helyes megismerésből adódó természetes nemesedés okán. Túlmutat a jó és rossz dialektikáján, osztályozásokon és a nézetek kategóriáin, a kettősségeken, és az ezek felett álló tiszta felismerésekre és a tökéletes belső szemléletre alapoz.

A filozófia, a tudomány, a célszerű társadalmi erkölcs sosem volt képes tartósan nemessé alakítani az emberek gondolkodását, lelkét, mert, ha igazságtartalmuk jelen is volt, elméletek maradtak, és hiányzott belőlük a lélek tapasztalata, boldog és gyötrelmes élményei. Hiányoztak a történetek, melyek akár velünk is megeshettek volna, melyek aztán felépítik a lélekben az azonosulást. Az igazság, a szépség, a valóság, a tökéletesség, a szeretet hiába a legnemesebb fogalmaink, önmagukban nem alkalmasak tömegek megváltására, egyéni üdvözülésre, a megvilágosodás elérésére, akár csak maradandó hatás elérésére sem. Élet, tapasztalás, a valósággal való, zsigerekig ható szembesülés szükséges ahhoz, hogy ezek bekövetkezhessenek. Sajnos a mennyekkel és a poklokkal való találkozás is kevés önmagában, mert ha az nem tökéletesen nyitott lélekkel történik, akkor csak hiú reményeket vagy félelmet és elzárkózást szül. A helyes felismeréshez szükséges a teljes tudati nyitottság, az „én” ellenállásának legyőzése. Ilyen értelemben is kijelenthető, hogy sem a vallási, a filozófiai, az erkölcsi vagy a tudományos aspektus nem elég, hanem mindezeknek egyszerre kell felmerülnie, a megismerés tárgyához, jelen esetben a valósághoz odafordulnia, hogy a katarzis megtörténhessen. Az elvont igazságok a lelket elvonják az igazságoktól. Lélek és megtisztított tudat nélkül nem születhet meg a belátás. Bár a vágy késztetése az út későbbi részén kerülendő, de a kezdeti odaforduláshoz és az Ösvényen való haladáshoz sokáig szükséges a megvalósítás vágya, a cél elérésének vágya, és ezt az emberben leginkább a vallásos érzések képesen előidézni. Ehhez végig szem előtt kell tartanunk, hogy a vallás nem dogma, nem szervezet, nem karrier, nem megtartó közösség elsősorban, hanem a legszemélyesebb ügyünk, lelkünk értelme, a legmagasabb szintű emberi tevékenység, végül az egyetlen dolog, amivel igazán érdemes foglalkozni.

A buddhista filozófiát, erkölcsöt, tudományt és vallást nincs értelme külön kezelni, elválasztani egymástól. Mikor egy egyik előkerül, felbukkan a többi is. Ha csak az egyikkel akarunk foglalkozni, sok mindenről lemaradunk, mintha egy kinccsel teli házból mindent kidobva csak egy gyöngyöt tartanánk meg.