53. Figyelve, csendben, szelíden

A Buddha nem dob ki semmit. Ez a Magasztos egyik legszentebb, és a buddhizmus egyik legmeghatóbb tulajdonsága. Nem ítél rossznak, feleslegesnek, elhanyagolhatónak sem lényt, sem jelenséget, sem észlelést. Rácsodálkozik az öt halmaz ürességére, szedett-vedettségére, a valódi tapasztalatok megszerzésére való alkalmatlanságára, de kijelenti, hogy tapasztalataink az egyetlen értékeink, mert bármilyen tévesek, függők és káprázat-lényegűek, ők azok, akikkel a szamszára meghaladható. Használja tapasztalatait, és nem vonul ki az életből gyötörni a mit sem sejtő, semmiről sem tehető érzeteket. Velük látsz, velük érzel, általuk tudsz. Ha elveted tapasztalataid azok tökéletlensége miatt, olyan leszel, mint a gazda, aki eldobálta szerszámait, elhajtotta lovát, mert hibát talált bennük, és most képtelen megművelni a földjét.

A Buddha nem pazarol. A három minőséggel összenőtt érzéseket, a vágyat, a haragot és a tompaságot nem gyomlálja ki tudatából, nem veti őket a szemétdombra. Azt javasolja, hogy ha ezek felébrednek benned, ülj le, és szelíden figyeld meg őket. Fogadd őket tisztelettel, mint legbecsesebb vendégeidet, és vizsgáld őket az érzéseket megillető bánásmód szerint. A jót és a rosszat is kergeti, öleli és fojtja a dukkha, ezért a létezés összes megjelenési formáját megilleti a könyörület. A kidobott, megalázott jelenség ellened fordul, mert a harag harcot szül, az elutasítás pedig bosszút. De a Buddha türelmének nem ez az oka: ő a lények és jelenségek álarca mögött meglátta a dukkha által kínzott szenvedőt, és kegyelem ébredt szívében.

A Buddha nem ítél. Ráhagyja a folyamatokra önnön működésüket, nem avatkozik közbe. Így bánj az egóval te is, ne bántsd. Ha tagadod, rárontasz, akkor, mint a vert gyermek, dacol, magát okolja, torzul. Ha még ügyetlen, erőtlen, tudata ködös, nem várhatod, hogy megértse, mi a baj vele. Ő is fél, szenved, bizonytalan. Neveld fel, erősítsd meg, formáld okossá, egésszé, hogy aztán békével elengedhesd. Ha elég okos, elmegy magától, és te könnyű szívvel búcsúzol majd tőle. Így bánj mindennel: neveld, fogadd el, tiszteld meg. Hagyd rá a jelenségekre a belátást, és bölcsen kormányozhatod a tudatod által befogott világot. A Buddha a létezéssel való együttműködést tanítja, mert ha barátoddá teszed a jelenvalót, segíthettek egymáson.

A Buddha nem szégyenít meg. Nem alázza meg érzelmeit és gondolatait, nem utálja a testét, hanem társaivá fogadja őket. Mert az elhagyottak eldurvulnak, az elvesztegetettek rád támadnak, a megszégyenítettek elkeserednek. Az erőszak, még ha a rossz ellen irányul is, feltépi a létezés szövetét, és bezárja a nirvána kapuit. Amit kiszakítanak, annak a helyén seb keletkezik. Ezért a Buddha ugyanúgy beszél kicsinnyel és naggyal, és alkalmazkodik lehetőségeikhez. Tudja, hogy nincsenek bűnök, és ezért nincsenek bűnösök, csak okok és következményeik.

A Buddha nem éri be félmegoldásokkal, mégsem sürget. Nézz le önmagad kút-mélységébe, de a mélyben, a kút fenekén ne önmagad keresd. Ha önmagad mélyére nézve önmagad találod, akkor bármennyit is fejlődtél, legyen az ott talált önmagad bármilyen megújult, megtisztult, megszentelt állapotban, csak annyit értél el, mint a saját farkát kergető kutya. Amit ott bent találsz, az van, fogadd el, abból tudsz kiindulni. Ha félsz a választól, a kút alján csillogó vízben csak saját arcodat fogod meglátni.

A Buddha nem használja a világot, hanem hasznára van. Mély és magas összesimul, a csata elcsitul, a zaj elhal. Ha az ego nem ellenséged, el tudjátok engedni egymást, és a szamszára járhatja tovább a maga útját, nem kapaszkodik már beléd. Az elhagyott nem sérül, a meghaladott nincs megalázva, a látszat büszkesége nem csorbul. A megbecsült világ megbékél.

A Buddha figyel. A béke több, mint a nyugalom. A béke a rend meglátása a káoszban, a csend meghallása a zajban, az elveszettség fájdalmának érzékelése a gonoszságban: az egyetlen erő, ami úgy tapasztalja a dolgokat, ahogyan azok vannak.