A helyes erőfeszítés harmadik nagy törekvése:

A még létre nem jött üdvös állapotok létrehozása

Az eddigiekben a káros állapotok felmerülésének megelőzésével, és a már felmerültek elleni küzdelemmel foglalkoztunk. Eljött az ideje, hogy beszéljünk az ezekkel párhuzamosan végzett erőfeszítésekről, az üdvös állapotok előidézéséről és fenntartásáról.

Az üdvös állapotok felkeltésére irányuló tevékenységet a kifejlesztés igyekezetének hívjuk. Üdvös állapot sokféle lehet (pl. belátás, nyugalom, nagylelkűség), de a Buddha felmutatott hét kiemelt célt, melyeket a megvilágosodás hét tényezőjének nevezett, és így beszélt róluk: „Kifejleszti tehát a megvilágosodási tényezőket, melyek az elvonultságon, az elszakadáson és a megszüntetésen alapulnak, és megszabadulásban végződnek…” Közös jellemzőjük tehát, hogy megvilágosodáshoz vezethetnek, mivel maga a megvilágosodás ezek felismeréséből és gyakorlásából áll. Részt vesznek az Ösvényen való haladás előkészítésében, de a célban, a megvalósítás során is a gyakorlóval maradnak.

Kis kitérő: többször írtunk már ezeken a hasábokon is arról, hogy mi vezet a megvilágosodáshoz, és még remélhetőleg fogunk is. Ezek időnként egymást kiegészítő, máskor kizáró, megint máskor egymásnak ellentmondó felsorolások. Azt tanácsolom Kedves Olvasó, hogy ne ragaszkodj a szavakhoz, és főleg ne az értelmükhöz. A listák, megállapítások lényegét keresd meg, figyeld meg, mit okoz benned, keresd meg a Buddha szavainak a lelkét, és ne akarj dogmákat, tételeket gyártani belőlük. A buddhizmus annyira bölcs, hogy nem ragaszkodik a bölcsességhez, annyira paradox és abszurd, amennyire a világ is az nekünk, embereknek, és csak annyi marad meg belőle neked, amennyit átélsz, átérzel és megértesz belőle. Okos nagyvonalúsággal közelíts a felmérhetetlenhez, ne akard szavakká, logikává törni, megmérni, az ész uralma alá hajtani, hiszen felmérhetetlen.

Tehát a megvilágosodás, ami a teljes és tökéletes megértés, e hét összetevő egységben és összhangban történő működése. A hét összetevő a következő:

1. Éberség: Ez egyben a hetedik ösvénytag, ezért rövidesen részletesen is kifejtjük. Most csak annyit állapítunk meg általánosságban, hogy az éberség készíti elő a talajt a dolgok valós természetének belátásához, mert a bölcsesség fényével világítja meg őket. A jelenségeket a múlt és a jövő viszonylatából kiemeli, a mostban helyezi el, valamint megfosztja a tapasztalat tárgyait a rájuk rakódott ítéletektől, véleményektől és nézetektől. Pőre valóságukban mutatja fel őket úgy, ahogyan vannak.

2. Vizsgálat: A szubjektivitás kérge az éber figyelem hatására lehull, a jelenségek puszta létezőkként kerülnek a gyakorló elé, hogy az éber figyelemmel végre szabadon vizsgálhassa őket. Az éberség inkább befogadó, mentes a proaktivitástól, a vizsgálat azonban aktív tevékenység. Kutat, körbejár, felismeri az okokat és a következményeket, hogy felfedje a jelenségek alapvető szerkezetét.

3. Energia: A vizsgálat elvégzéséhez energiára van szükség. Három szakasza van: az elején lelkesedés ébred, mely elűzi a lankadtságot, tespedtséget, és érdeklődést ébreszt. Utána a vizsgálódó lendületre tesz szert, és belép a második fázisba, a kitartásba, és immár fáradhatatlanul gyakorol, el nem tántoríthatóan. Végül a harmadik fázisban az energia már külső forrás igénybevétele nélkül is fennmarad, eléri a legyőzhetetlenséget, és többé egyik akadály sem képes megállítani.

4.Elragadtatás: Az energia fokozódásával, a jó tapasztalatok és a bölcsesség halmozódásával felragyog az elragadtatás, a tárgy, a valóság iránti gyönyörteli érdeklődés. A szenvedély fokozódik, a tudat izzik az örömtől, a valóság irányába kiépül a bizalom, és a gyakorló boldogságot érez, mert biztosan érzi, hogy jó úton halad. Ebben az érzésben viszont található még izgatottság, ami a nyughatatlansággal határos. Ha a gyakorló itt megreked, akkor az élmény kifárad, mulandóvá válik, ezért fontos, hogy a tapasztalatok megalapozzák a további fejlődést, és továbbléphessünk.

5.Rendíthetetlen nyugalom: Az elragadtatás nyugalommá érik, bár szelídebb formában továbbra is megmarad, csendes boldogságként létezik tovább, fegyelmezettebb, higgadtabb, használhatóbb lesz. Biztos alapokon álló, stabil bizonyossággá válik, a tudatot átitató örömmé.

6. Elmélyedés: A rendíthetetlen nyugalom alapján lehetséges megvalósítani az egyhegyű összeszedettséget. A koncentráció elmélyül, és a figyelem képes minden dolog és jelenség legmélyére hatolni. Nem marad előtte titok, nem rángatja többé semmilyen külső vagy belső erő, nem zökkenti ki semmilyen érzés, mert látja a létezés természetét.

7. Felülemelkedett egykedvűség: Az egykedvűség nem önös, lemondó vagy cinikus, a felülemelkedettség nem önelégült nem kívülálló. A felülemelkedett egykedvűség mentes az éntől, és tisztán lát. A koncentráció tökéletessé válása megteremti a végső és tökéletes létezési módot, a belső higgadtság és kiegyensúlyozottság állapotát. Ez a tökéletes közép: kiegyensúlyozottsága nem a szélek közötti mesteri egyensúlyozás, hanem a szélek feloldása, nem-létezésük felismerése, a mindenségbe való akadálymentes belehelyezkedés. Belátása annak, hogy csak a közép létezik, csak a közép rendelkezik „vansággal”. Míg ez az állapot nem áll fenn, egyensúlyozni kell: ha a tehetetlenség kerekedik felül, energiát kell gerjeszteni, ha az izgatottság, akkor a visszafogást kell alkalmazni, de a felülemelkedett egykedvűség tartós állapotában a tudat lazíthat, és végre valóban szabadon szemlélheti a valóságot. Nem kell többé az akadályokra, a görcsökre, félelmekre, vágyakra energiát pazarolnia, és végre valóban gyakorolhatja a tiszta elengedést. Nem kell a tudatát haladásra ösztönöznie, és nem kell korlátoznia sem, hanem az időtlen jelenben tartózkodhat. A tudatban minden kiegyensúlyozott, és a bölcs sugárzó semlegességgel szemléli a jelenségek játékát.

A helyes erőfeszítés negyedik nagy törekvése:

A már létrejött üdvös állapotok fenntartása

Amit már elértünk, amit már a megvilágosodás hét tényezőjéből elsajátítottunk, az erkölcsi, értelmi, gyakorlati fejlődésünk során használni vagyunk képesek, azt akaratunk segítségével tartsuk fenn, növesszük és érleljük, amíg teljesen tökélyre nem fejlődnek. Törekedjünk, ne lankadjunk, mert eredményeink elveszhetnek, figyelmünk szétszóródhat, méltatlanra pazarolódhat. Megszerzett képességeinket használni, nemes szemléletünket ápolni szükséges. Ezt hívjuk a fenntartás igyekezetének. Erőfeszítésünk ilyenkor arra irányul, hogy „szilárdan a tudatban tartsuk az ott felmerült, az elmélyedés szempontjából kedvező tárgyat”. A fáradozás eredményeképpen a hét megvilágosodási tényező megszilárdul, megerősödik, hogy végül a megszabadító megvalósításba torkolljon. Ez a helyes erőfeszítés tetőpontja, a cél, melyben a nagy munka eredményeképpen elérjük a beteljesedést.