A népi buddhizmusban a Buddha és Mára alakjai analógiát mutatnak Jézus és az ördög alakjaival. Persze a Magasztos nem istenfiú, Mára nem a sötétség angyala, de az egyszerű elképzelés szerint, ha az egyik a pozitív, akkor a másik a negatív oldal megtestesítője. Egy történet szerint a Buddha egyszer egy kis földet kért, ahol tanítványaival gyakorolhatják a meditációt. Mára beleegyezett, mert nem látott veszélyt a kérésben. Megkérdezte, mekkora területre van szükségük. A Buddha csak annyit kért, hogy egyik öltözékét a magasba dobhassa, és amekkora árnyékot vet, annyi föld elég lesz nekik. Mára ebbe is beleegyezett, gondolta, talán ha egy rét juthat így a békés csoportnak, a többi az ő birodalma marad. Megígérte, hogy arról a területről nem űzi ki őket. A Tathágata feldobta ruháját, ami az egekig szállt, ott kinyílt, és árnyéka az egész földet beborította. Így vált a föld mindkettőjüké: bárhová mész, megtalálhatod rajta a Buddhát és Márát is.

Egy másik történetben Mára meglátogatta a Buddhát, aki egy barlangban meditált. Ánanda, a Magasztos hű kísérője és tanítványa már messziről látta a közeledő Márát, és nem akarta beengedni, de a Buddha kérte, hogy kísérje be hozzá. Mára leült, és azonnal panaszkodni kezdett. Elege volt a feladatából, az emberek megkísértéséből, a gonoszkodásból, a háborúk szításából, az ellenségeskedések felkorbácsolásából, a kapzsiság kihasználásából. Fájt neki, hogy míg ő a világ egyik oldalát fenntartva fáradozik, ezt senki nem köszöni meg neki, sőt gyűlölik, és a vesztét kívánják. A Buddha felnevetett. Elmondta Márának, hogy buddhának lenni sem könnyű. Az emberek félreértik, a szobrait imádják, pénzt és hatalmat kérnek tőle imáikban, és ellene tesznek minden tanításának. Úgy imádják, mint az isteneket, és bármennyit is beszélt nekik, semmit sem változnak, de a nevét felhasználják, és olyan szavakat adnak a szájába, amiket sosem mondott. Ezután megfeddte Márát, és felszólította, hogy folytassa a munkáját, ne panaszkodjon. Örüljön életének és szép feladatának, amivel lehetővé teszi, hogy a világ harmóniája fennmaradjon, és ne torzuljon, majd pusztuljon el a létezés. A végén pedig békülékenyen megköszönte eddigi tetteit, és minden jót kívánva neki, elbocsátotta.

Mikor szenvedünk, forduljunk szembe az élménnyel, mosolyogjunk rá, ismerjük meg és öleljük át, hogy el ne keseredjen, el ne vaduljon, ne legyen szomorú és ne féljen, mert akkor feléget minket és a környezetünket. Mikor boldogok vagyunk, forduljunk szembe az élménnyel, mosolyogjunk rá, ismerjük meg és öleljük át, hogy el ne terebélyesedjen, el ne vaduljon, ne legyen önhitt és elbizakodott, mert akkor feléget minket és a környezetünket. Gyengéden bánjunk velük, legyünk mi az okosabbak. Találjuk meg a gyökerüket, és lássunk át az illúzión. De azért közben élvezzük is, igen, a boldogságot és a szenvedést is, mert mindkettő mi vagyunk, és mindkettő az élet természetes része. Egyik nélkül nincs a másik.

A földön sosem lesz csak a Buddha vagy csak Mára. Ahol az egyiket találod, biztosan ott a másik is. Ha az egyik végleg eltűnne, vele bukna a másik is, és ellobbanna a világ. De az ellobbanás, a Buddha végső célja nem az élet felszámolása, hanem az élet megértése, a boldogság és a szabadulás. Ezt kívánom minden kedves Olvasómnak a jövő évre.