gaté, gaté, páragaté, páraszamgaté
eljött, eljött, végigjött, túl-jött
(Szív szútra)

173 Az ember számára a megvalósult, a létrejött, kézzelfogható anyag, a fizikai lét, az energiák és a molekulák halmaza tűnik valóságnak. Érthető. Olyan, mintha az elmélet, a létező valóságok mögötti platóni idea csak az öntőkelyhe, eszmei megalapozása lenne az anyagnak, vagy még az sem, csak leíró fogalmak, szavak, metanyelv, ami arra szolgál, hogy az igazat, a fizikai formát névvel láthassuk el, és egymás között meg tudjuk határozni. Ez a látásmód a formát tekinti alapnak, ami létrehozza saját nevét. Kérdésként marad: honnan jön a forma, ha nincs mögötte lélek? Ám az ellenkezőjét is mondhatjuk, hogy a lélek a teremtő, az elgondoló, az ötlet, ami kitalálta, megálmodta és késztető erővel fűtötte fel a gondolatot, ami aztán anyaggá sűrűsödve mozgásnak indult. Ez a látásmód a nevet tekinti alapnak, ami létrehozza saját formáját. Kérdésként marad: honnan jön a lélek, ha nincs mögötte megvalósulás? Két elgondolás arról, hogy melyik szolgál, melyik alapja a másiknak. Mondhatjuk, hogy a lelket az anyag idézte meg, az adja a formáját, nélküle nem is lenne; de azt is mondhatjuk, hogy az anyagot pedig a lélek gondolta el és teremtette meg. A lélek szerepe szerint az életet hozza létre és tartja fönt, ami több, mint az anyag, hiszen figyel, reagál; az anyag pedig magát a létezést támasztja és működteti, valamint kereteit, a teret és az időt, ami több, mint a lélek, mert Van. De szintézist keresve a két hozzáállás között azt is mondhatjuk, hogy a kettő, az anyag és a szellem, a lélek és a megjelent kézzel-fogható egyszerre a létezés két arca, az érme két oldala, és nem lehet közöttük rangsort megállapítani. De ez valószínűleg nem így van: az egyik ok, a másik alap. De vajon melyik-melyik?

174. Talán az dönti el a kérdést, ha megvizsgáljuk a két oldal létezését, észlelhetőségét és elsőbbségét. Elsőbbség: a gondolat elsőbbsége nyilvánvalónak tűnik, mert mindig megelőzi a tettet, ami aztán módosítja az anyagot. A gondolat indítja el a cselekvést, még akkor is, ha az anyag működéséből meríti az inspirációt. Észlelhetőség: a lélek az anyag nélkül, a tudat a test érzékszervei nélkül nem észlelhető; az anyag a lélek nélkül, a kézzelfogható a figyelő tudat nélkül nem észlelhető; ebben egyformák. Létezés: a lélek létezik és él, mert tapasztalható és tapasztal; az anyag csak létezik, de nem él, mert tapasztalható, de nem tapasztal. Az anyag lélek nélkül is képes a folyamatos változásra és átalakulásra, de üres, értelmetlen és halott. Tehát a lelket tekinthetnénk alapnak és valóságnak, ha a felsőbbrendűséget csak annak tulajdonítanánk, ami él is.

175. Az emberek szeretik azt hinni, hogy az anyag és a szellem a létezés két egyenrangú megnyilvánulási formája, mert szeretik a kibékülő ellentéteket, a fehér-fekete, jó-rossz, jin-jang, könnyű-nehéz, isten-föld, újjászületés-újraszületés egymásba simuló szembenállását, mert biztonságot ad a tudat, hogy az életnek kerete van, két oldalról veszi körbe őket a bizonyosság, és ha az egyik elvész, még ott a másik. De a két oldalnak nincsenek emberi érzelmei, elviselik, ha alárendelődnek, sőt azt is, ha kiderül nem-létezésük.

176. Azért mégiscsak az a tapasztalat, hogy mindennek meginoghat a valósága, de az egyetlen bizonyosságunk a tapasztalatunk, a saját tudatunk, a bezárt, belülről kifelé tekintő figyelmünk, tehát a lélek. De ez a vélemény csak egy hiba, mert már megint kizárólag az emberből, az ember tapasztalatából és értelméből indul ki, ami az idők hajnalán és az egyénnek a születése előtt még nem volt sehol.

177. Soha nem tudhatjuk meg, hogy a két oldal együttműködik-e vagy harcol egymással, és azt sem, hogy odakint vagy bennünk zajlik-e ez a háború, ha egyáltalán zajlik. Talán nincs is válasz: talán nem a megfejtés miatt van minden és vagyunk mi is, hanem csak a figyelem és a tapasztalat létezett, melynek az ereje késztette élni a Vanságot.

178. Az ember tragédiája, hogy ha elengedi az „ént”, vagyis elengedi a Figyelőt, akkor megszűnik, és nem tud tovább figyelni; de amíg ragaszkodik a Figyelőhöz, addig biztosan nem képes figyelni.

Szerencsére az emberélet nem céltalan: a létezés nélkülöz mindenféle célt, ezért semmi nem lehet céltalan.

179. A szellem egy eszményt kívánt megvalósítani, és megszülte az anyagot. Az anyag egy eszményt kívánt megvalósítani, és megszülte a szellemet. Az ember két eszményt kívánt megvalósítani: önmagát és az általa álmodott világot, ezért megszülte az anyagot és a szellemet.

180. Aki eszményt szül, az gyermekét tisztának akarja látni; önmagát hagyhatja bemocskolódni, de teremtményét nem. Ezért az anyag tiszta, szakrális szellemet szült; a szellem tiszta, szakrális anyagot; az ember pedig szakrális dualitást, majd abból profán dualitást, majd profán létezést, társadalmakat, törvényeket, erkölcsöt, és most már hasztalan igyekszik ezeket szakrálissá vissza-nemesíteni. Az emberre rászakadt az ég, ami törvényszerű sorsa minden maga-emelte építménynek. Aki magát emeli, arra nemcsak az általa emelt építmények szakadnak rá, hanem végül önmaga is.

 181. 

Aki a gondolatból eszmét formáz, megmerevíti azt.
Aki az eszmétől tetteket vár, megalázza azt.
Aki a tettektől megoldást vár, elbutítja azt.
Aki a megoldástól örökkévalóságot vár, nem ért semmit.

182. Találj ki egy új eszmét, megunják, megutálják, elhasználják és tetteket követelnek. Cselekedj végre az eszméket hátrahagyva, megunják, megutálják, elhasználják és gondolatot követelnek. Ajánld fel a világosnak a fényt, nyugalomra és árnyra vágyik. Ajánld fel a sötétnek a megnyugvást, tűzre és éledésre vágyik. A dualitás nem tud semmit, a dualitás együgyű: csak működik, csak teremti, csak fenntartja, csak élteti a világot; csak minden jónak, erőnek, életnek és szeretetnek a forrása, ő csak a buddha, csak a krisztus, csak az isten, csak a tudat: nem tud többet, itt véget ér minden hatalma. Választ nem ad, mert nem ismeri, mert ő csak a buddha, csak a krisztus, csak az isten, csak a tudat. Harcos, menj tovább és még tovább!