A korábbiakban ígért új sorozat rövidesen elindul ezeken az oldalakon „Teher-nélkül” címmel.

Az „én”, vagy „kis-én”, azaz az összetákolt ego meghaladása után előálló állapot megnevezésére bevezethetjük egy olyan „én” fogalmát, ami a tiszta tudatosságot elérte. Legyen ez a „Teher-nélküli én”. Olyan ez, mint a tűzben elégett fahasáb, amely mielőtt hamuvá hullana, még egy darabig, már hamuként, de megőrzi az eredeti fadarab formáját a tűzben, csak már üresen és súlytalanul. Az a fa még képviseli az eredeti formát, de már a lényege nem az, már átalakult. Itt is van még, de már még sincs itt. Még meleget ad, mert parázslik, de már nem fa. A „Teher-nélküli én” még funkcionál, de már mentes az önös érdekektől. Mint egy buddha: eszik, alszik, beszél, neve és formája van, de már nem „én”.

A „Teher-nélküli én” önazonos, mert megszabadult a ragaszkodó „én” énazonos béklyóitól. Létezik is, meg nem is, mert létezése eloldódott a nézetek és fogalmak ragacsos kényszerétől. Önazonos, mert lényege nem következik a külső jelenségekkel való kapcsolatából. Önazonos és szabad, mert lényegét még belső törvények sem határozzák meg; ha a külső törvényektől szabad lenne, de a belsőktől nem, akkor csak a rejtőzködés mestere lenne, nem buddha.

A Buddha megvilágosodása után is a világban maradt, és tanított még negyven évig. Megvilágosodásával kilépett a karmikus világból, és bár élte tovább földi életét, mint mindannyian, de tetteinek, szavainak és a külső hatásoknak nem volt többé karmikus következménye rá nézve. Ez fontos: a felébredett lény nem alakul át egy éteri, lebegő fényjelenséggé, ember marad, él tovább, mit mi, de kiszabadult az okok és következmények láncolatából. Ám míg ő már mentes marad a szamszára rángatásától, addig kifelé hatást gyakorol, és az őt hallgatók karmáját módosítja.

A „Teher-nélküli én” a karmikus világban a tettei által hagy nyomot, melyek hatásai tovább élnek, és a szamszára elméket elhomályosító működése ellen dolgoznak, míg a dharmikus világban tökéletes, éber figyelmét addig nemesíti, míg olyan nem lesz lényege, mint az elégett, de még formáját őrző fahasábnak.

Aztán ez név és forma is széthull, és ekkor már nem én, ezért hívhatjuk innentől úgy: Teher-nélküli. Engedjük el az ént még tiszta formájában is, és foglalkozzunk a megszabadulttal. A következő sorozatban ezt igyekszünk körüljárni.