Nagyszerű dolog érteni a világot, de vajon arra is készen állunk, hogy a felismerés fényében meghozzuk az evidens döntéseket?

53. Ha az illúzióvilágban egy jelenséget megszeretnek a lények, sokan odagyűlnek, elnevezik, formát adnak neki. A jelenség és a környezete összesűrűsödik, csomósodik, viszonyulási ponttá válik, mértékké igazul. Idővel érzelmek és történetek kapcsolódnak hozzá, értéket ad és teremt, eligazítja a tévelygőket. A lényekben rendszeresen vágy támad ilyen helyekre, ami érthető a ködben bolyongók szemszögéből. Ha egy csomópontra eleget áldoznak, óriási eszmék válhatnak belőle: isten, nemzet, család, vagyon, hatalom, szeretet, halál. Kevésbé vonzó csomópontok kisebb súllyal befolyásolják a valójában értéksemleges, üres világot. Aztán időnként egyes pontok veszítenek jelentőségükből, majd eltűnnek, és a lények újakat hoznak létre. A belőlük eredő késztetés miatt szükséges kijelölniük kisebb-nagyobb viszonyulási pontokat, hogy ne érezzék magukat elveszettnek, és értelmet lássanak a létezésbe.

54. A hamis viszonyulási pontok létrehozása probléma? Csak akkor, ha a cél a megszabadulás. De akkor sem a létezésük a probléma, hanem a hozzájuk való kötődés, mert a nemtudás kötésben függve meghaladhatatlan. De ha nem cél a megszabadulás, akkor hozzunk létre ilyen pontokat, mert még mindig inkább a hamis viszonyulások, mint a céltalan vergődés, az ellentétek, a háborúk és a félelem.

55. Időnként aztán ezek a köd-természetű viszonyítási pontok oly nagyra nőnek, hogy szentséggé válva társadalmi rendet, az egzisztencia minden pillanatát, a létezés összes momentumát átszövik, szabályozzák, és lehetőséget adnak a nemtelen vágyaknak és indulatoknak, hogy hatalomra jutva a maguk képére alakítsák az illúzióvilágot. Ekkor már rombolnak és ártanak, de ez nem a ködvilág természetéből adódik, nem a befogadó világ tehet róla, hanem a létrehozó lények. Nem tisztességes az illúzióvilágot hibáztatni ostobaságunkért és bűneinkért. Az illúzióvilág a kereteket és az élet lehetőségét teremti meg, csak hálával adózhatunk neki.

56. Az illúzióvilág tehát egy keret, amit lakói töltenek meg tartalommal. Mivel lakói is e világ részei, sőt egylényegűek vele, ezért saját magukat is ők töltik meg tartalommal. Így aztán a világ olyan lesz, amilyenné a szereplők alakítják. Velük együtt fejlődik, növekszik, bonyolódik, szépül vagy durvul. Amíg lakói fejletlenek, addig agresszív és öntudatlan, ha már fejlettek, akkor élhető, érthető és barátságos. Először mágikussá formálják, majd mitologikussá, aztán az észben hisznek, a szeretetben, de néha ölnek, üzletelnek, gyarapodnak, hitetlenek vagy vallásosak. Így alakul az egész világ egymástól és egymásból. Persze azért ennél bonyolultabb a helyzet. Az illúzióvilág keretei kötöttek, és a lakói csak e keretek között mozoghatnak. A látszatvilág bár üres, de nem képlékeny, nem végtelen, nem szabálymentes, hanem az anyag és a szellem aktuális, rá jellemző, okokból fejlődött következményei törvényeket határoznak meg. A lakók ezt ismerik fel isteni rendnek, szent előírásoknak, kerülendő bűnnek. Nem igaz tehát, hogy mi alakítjuk a világot, de sem igaz, hogy nem mi alakítjuk. Sosem fogunk erről a feszítő talányról többet tudni, pontosan az illúzióvilág és saját korlátaink miatt. Nem ismerhetjük meg sem a világot, sem a szerepünket. Az illúzióvilág nemtudás-alapú természete, kizárólag tévedésekből formálódott minősége miatt sajnos könnyen elképzelhető, hogy teljesen és végleg ismeretlen marad előttünk. Ez a helyzet, de ez nem baj: nem a látszatvilág megismerése a cél, hiszen aki megismerné, még mindig nem ismerne semmit. Ezért hívjuk illúziónak.

57. Minden világ, amiben a dolgok elválasztottak, szükségszerűen nézőpontok és külön igazságok darabjaira hull, és különbözőségek határozzák meg. Egyáltalán, meghatározottá válik, tehát merev, korlátozott, hamis lesz. Ha egy tökéletes világ nem törik külön dolgokká, egységességét nem veszíti el, az Egyben áll, akkor a keresők, bölcsek és misztikusok szerint szent és valódi. Pedig dehogyis. A nem-széttört világ szükségszerűen egy nézőpontot képvisel, egy minőség határozza meg, ezért meghatározottá válik, tehát merev, korlátozott, hamis. Ám ha egy világ éppen végre minőség-nélküli, akkor a legokosabb keresők, bölcsek és misztikusok szerint már igazán szent és valódi. Pedig dehogyis. A minőség-nélküli világ szükségszerűen nem képvisel nézőpontot, nem határozza meg minőség, ezért nem válik meghatározottá, tehát merev, korlátozott, hamis. Érted? Hiába menekülsz befelé vagy kifelé!

58. A világ egy világ, tehát hamis. És a nem-világ igazi? Nem, mivel a nem világ egy világ, tehát hamis. Az ellentét még sosem vált önjogon valósággá. De nem kell ennek a megértéséhez a misztikumhoz fordulnunk, mert az emberhez képest túl kicsinyben (kvantumok), és a túl nagyban (univerzum) is elvész a mértékünk, és döbbenten figyeljük őket a szűk, mesterséges középben álló otthonunkból.

59. A túlvilág, másvilág, a látszaton túli még bőven a körön belül maradt, csak annyira messzire helyeztük a ködvilágban, hogy a homályban már ne látszódjék. De hogyan is helyezhetnénk valamit a világunkon túlra! Sem az ember, sem az isten nem képes felülmúlni önmagát! Ha van univerzális törvény, hát ez az: minden csak a saját határáig terjedhet, és bármit elér, az már eleve a határain belül volt. Aki meg akarta haladni magát, azt most szomorúság és csalódottság töltheti el ezt hallva, de nincs rá oka. Csak el kell felejtenünk önmagunk és az illúzióvilág meghaladásának kínzó késztetését, ahogyan a többit is, és a dolgok elsimulnak. Ám fontos, hogy az így önmagunkban megingott bizalmunkat ne helyezzük át istenbe vagy hitbe, mert csak cseberből vederbe kerülünk.

60. Igen, drága Barátaim, nagyon fájó, ijesztő, és az én szívem is beléhasad, tiltakozik ellene a lelkem, lázadnak az érzéseim, és legszívesebben elhallgattatnám magamat, de ki kell mondanom: ha a magunkban való hitünket végre elengedtük, akkor ezt kell tennünk az istenbe vetett hitünkkel és minden reményünkkel is. A legkisebb remény, amit az útra csempésznél magadba rejtve, majd gigantikus súlyú teherként ránt vissza az illúziók világába.