A buddhizmuson belül a különböző irányzatok gyakran eltérően fogalmazzák meg a tudat lényegét és szerepét: vannak, akik fejleszteni, mások meghaladni vagy mások javára használni, megváltani, kiüríteni szeretnék, megint mások egyesülni vágynak, és vannak, akik szerint nem létezik más, csak a tudat, és az egész világ az ő illúziója. Könnyen lehet, hogy sosem lesz erre a kérdésre válasz, de nem is érdekes, mert minden válasz csak szó. Nekünk a tudattal van dolgunk, nem a szavakkal.

123. A tudat folyamatosan vibrál, új élményeket vár, izgalmat keres, és lényegében nem érdekli, hogy az élmény kellemes vagy kellemetlen, mert a változás élteti, és a kellemest sem viseli el sokáig. Minden érzethez, állapothoz hozzátapad, melyek rángatják, és közben egyáltalán nem ura érzékeinek. De az uralmat meg lehet megszerezni felette, hogy a szabad figyelem kialakulhasson. A vággyal ez a fő probléma, hogy mindig más felé hajt, sosem engedi az elmét nyugodni, és a valóságot megfigyelni. Önmagában a vágy természetes, nem üldözendő, de nem szabad az uralma alá kerülni, hiába ígér öröklétet. Az örök boldogság és az örök fájdalom lehetetlen. Maga az örök a lehetetlen.
124. A halmazok csak halmazok, a tudati körülmények pedig csak tudati körülmények. Ennyi, semmi különleges, sehol egy meghaladandó rabság, sehol egy elérendő misztikus cél. Nem hibáztál, ha a szamszárába merülsz, és nem vagy nagy, megvalósított szent, ha kiszabadulsz onnan. A szentségedhez ragaszkodni ugyanolyan, mint bármi máshoz. Ne vedd semmibe az életed és észleléseid, mert szerepük van, sem használni, sem ártani nem akarnak. Te csak láss helyesen, és kezeld a helyükön a dolgokat. Tartsd tisztán a tudatod.
125. Amit értesz, érzel vagy tapasztalsz, az mind a tudatodon belül van. Nem benned, hanem a tudatodban. Nagy különbség, ugyanis te is a tudatodon belül vagy! És a tudatod is a tudatodon belül van! Ezért amikor élőről vagy élettelenről véleményt formálsz, csak a saját meződön talált kövekből mintázol bálványokat magadnak, magadról.
126. A magabiztos én-tudat büszke és gőgös: én vagyok dühös, vágyódó, okos, érdekes, különleges, hozzáértő, művelt, furcsa, kivételes. A szerény én-tudat büszke és gőgös: én vagyok alázatos, kicsi, esetlen, butuska, kevés, műveletlen, csúnya. A kiegyensúlyozott én-tudat büszke és gőgös: én vagyok normális, jó emberismerő, kedves, kontrollált, egészséges, korrekt, kiszámítható, megbízható, segítőkész. A szent én-tudat büszke és gőgös: én vagyok beérkezett, megvilágosodott, középen lévő, ellobbant, buddha, mindentudó, mindent szolgáló, bölcs. Az én-tudat büszke és gőgös.
127. Mikor az én-tudat lobog bennem, élek és érzékelek. Eszek, vágyok, beszélek, kapcsolódok, gondolkodok, mozgok, tervezek, emlékezek. Mikor az én-tudat kikapcsol, alszok, eltompulok, nem érzékelek, ezért megijedek, hogy nem vagyok: és gyorsan eszek, vágyok, beszélek, kapcsolódok, gondolkodok, mozgok, tervezek, emlékezek, hogy legyek. Pedig tudom, hogy kikapcsolt én-tudattal is vagyok. Csak egy lépés lenne, mégis mekkora távolság!
128. Bármit teszel, személyiséged mindig magán fogja hordozni születési helyed, neveltetésed, nyelved, környezeted ismérveit. A személyiséged semmi más, csak érzékelés, viszonyulás-halmaz, nincs én-magod. Semmi más nem vagy, csak az öt halmazon átszűrődött érzékelésre adott válasz. Lelki és értelmi kifejlődésed helye formálta azt az alakzatot, amivé lettél. Állandóan változó forma, melynek közepén összesűrűsödött valami, ami „énnek” tűnik, mint egy spirál-galaxis közepén az anyag, de mulandó az is. Az észleléseid és ezek értelmezése, valamint az ezekre adott reakciód: ez vagy. Ahogyan a hagyma héjait lebontva nem találsz semmit, úgy a személyiséged rétege alatt sincs mag. De akkor mi az, ami viszonyul, hol kezdődött „éned” története? Sosem fogod megtudni. Ezért javaslom, hogy azzal foglalkozz, amit megismerhetsz, és az összes többi megfejthetetlen titkot vidáman dobd ki hátizsákodból, és figyelj a megismerhetőre. Leginkább arra, amivel még alig foglalkoztál: ami az orrod előtt van.
129. Az egyetlen bölcs hozzáállás az „így van ez” felismerése. Beletörődő, lemondó és cinikus tanácsnak tűnik, de ez nem fatalizmus vagy kegyetlenség. Ez annak a megértése, hogy a dolgok nem az akaratunktól függően léteznek, és nem miattunk és értünk válnak valamilyenné. Hanem vannak, csak vannak. Az, hogy a tudatunk minőséget erőltetne rájuk, vajmi kevéssé érdekli őket.
130. A harc hol könnyíti, hol megnehezíti az életed. Az alkalmazkodás hol könnyíti, hol megnehezíti az életed. A harc és az alkalmazkodás elhagyása után végre éled az életed.
131. A létezés valósága, hogy semmilyen otthonra nem lelhetünk benne. A világi élet illúziója a birtoklás és az otthonkeresés. A szerzetesekre mondják, hogy „az otthontalanságba távoznak.” Mi, többiek, az otthontalanságban maradunk.
132. A tudatodat nem tudod akarattal tágassá tenni. A figyelemnek nem előfeltétele, hanem következménye a tágasság. Ha beengedsz mindent, ha teljesen nyitott maradsz, ha megszűnsz ítélkezni, akkor kialakul benne a reflektív képesség, és többé nem leszel kicsinyes. A szűk tudat kitágul, a sok dolog megtölti, majd feloldja határait, és Nagy Tudattá válik, ami végre alkalmas a tökéletes figyelemre.
133. „Melegem van”: ez egy észlelés. „Éhes vagyok”: ez egy észlelés. „Ez tetszik”: ez egy észlelés. „Milyen érdekes”: ez egy észlelés. „Én vagyok”: ez egy észlelés.
134. Minden a tudatban keletkezik, tehát ott is szűnik meg. Minden gondolat egyforma, mert jellegzetessége, hogy keletkezik és megszűnik. Tehát mindegy, hogy milyenek? Nem, mert más szempontból különböznek. A jó gondolat jó, a rossz gondolat rossz. Nem mindegy, mit gondolsz, mert mind hat rád és hat a világra. Azt mondom, hogy a jó és a rossz is a tudatban keletkezik és ott is szűnik meg, tehát amíg azonosítod magad velük, amíg ezek határozzák meg, hogyan bánsz a világgal és magaddal, amíg rángatni tudnak, addig nem mindegy, mi merül fel benned.
135. Nem kell a tudatodból kidobnod a szép és rút tárgyakat, hogy végre vizsgálhasd az ürességet. Reménytelen és balga dolog lenne már a próbálkozás is, és sok sérülést okoznál vele, ami karmát szül. Ismerd meg a tárgyakat, a teret, a tudatot, és az üresség kitárul előtted, mint egy lótusz. A térben mozognak az élők és az élettelenek, de nem árthatnak a térnek. A tudatodban mozognak a gondolatok és az érzelmek, de nem árthatnak a tudatnak, a tudat lényegének.
136. Hol vagy? A testedben? A lelkedben? Nem a tudat van a testben vagy a lélekben, hanem a tudatban van a test és a lélek. A test és a lélek a tudat érzékszervei. Ha nem az öt halmaz foglya vagy, ha nem azokban vagy, akkor az öt halmaz van benned – ez a halhatatlanság, vagy pontosabban – a halálnélküliség.
137. A csiga érzése a csigáé, a fa érzése a fáé, a tigris érzése a tigrisé, a te érzésed a tiéd, a többi emberé pedig az övék. Nincs átjárás köztük a szamszára világában. Ha az „én-ek” összeolvadnak, és értik, érzik egymást, az a nirvána, az az isten országa? Nem! Az még a szamszára, amiben a sok „én” összeolvadt, és érti, érzi egymást. A nirvána nem a szamszára nagyon fejlett változata.
138. Érzelmünk káprázat, értelmünk korlátozott, tapasztalatunk az öt halmazon átszűrve torzul; de csak ezek vannak nekünk, és a legnemesebb képességünk, hogy ezek használatával mégis eljuthatunk az igazságokig, a tudat megismeréséig.