Elértünk ennek a sorozatnak az utolsó részéhez (rövidesen egy másik, rövid sorozatba kezdünk). Ez a fejezet a szabadulást taglalja, ami a buddhizmus végső célja. A szabadulás a megvilágosodás, illetve az abból következő ellobbanás. A Magasztos megmutatta, hogy ez lehetséges, ezt egy ember elérheti, és ez a példa reményt adhat minden élőnek. Azonban arról is beszélt, hogy mindenki csak maga érheti el, mert sem a földön, sem az égben nincs, aki megváltana minket. De nem kell félni: az élet nem keletkezett, ezért nem is szűnik meg, csak folyik, áramlik, átalakul minduntalan, és amíg nem jövünk rá a szabadulás módjára, úgysem ereszt. Addig a legjobb, amit tehetünk, ha követjük a Buddha Tanítását.

181. A nemtudás a szenvedés gyökere, az emberi működés alapja: a dolgok valóságának nem ismerete, és az eszerint működtetett élet. Ez egy nem szabad állapot, javarészt sodródás, és mert a benne ragadt személy számára saját helyzete javarészt ismeretlen, ezért az ember a lehetőségét veszíti el, hogy szabaduljon. A nemtudás kötött állapotokba ragaszt, amiknek a dukkha az egyenes következménye. A benne tartózkodó fel sem ismeri, hogy mit jelent a szabadság. Nem ismeri fel, hogy döntéseinek szükségszerűen következményei vannak sorsára, ha pedig mégis felismeri, akkor döntéseit bűnnek vagy erénynek látja, amivel élhetetlenné és merevvé teszi még az egyébként barátságos szamszárát is, mely szamszára nem más, csak kötött állapotának neve és formája.
182. A szabadulás, a világfölötti bölcsesség elérése (lókuttara pannya) nem a halálban történik. Akár az élet folytatódik a halál után, akár valamiféle álom, a halál csak a helyzet és a képességek változása, nem a szemléleté. A körből nem léphet ki az, akiben a belátás és a függések káprázatából való felébredés nem született meg, és erre az életben nagyobb a lehetőség, mint a képesség-vesztett halálban. Nem várható, hogy a halál után végre megértjük a létezést vagy a helyünkre kerülünk, mert a válaszok megtalálására, a megvilágosodásra csak élve van lehetőségünk. Ne pazarold az idődet!
183. A transzcendens nem e világon túlit és kívülit jelent a teljes és végleges felébredés tükrében. Mindegy, hogy ennek a világnak vagy az ellentettjének a bűvöletében raboskodsz; mindegy, hogy ebben vagy bármelyik világban tart fogva a nemtudás. Téves felfogás, hogy e világ határain túl az ellobbanás magától megtörténik. Még istent sem lehet elfogadni és megtalálni a nemtudás állapotában, ezért a kegyelmet sem érti és élvezheti, aki nem szerzi meg a tiszta bölcsességet. A rabnak hiába tárod ki zárkája ajtaját, ha nem tud a rabságáról, és nem képes megkülönböztetni azt a szabadságtól.
184. A tudást nem érheted el. Nem lehetsz buddhává. De lehetsz tudás, és lehetsz buddha. Ha a tudást gyarapítani akarod, a nézetek erdejébe tévedsz, és a sűrűből egyre nehezebb lesz kitalálnod. Ha közted és a Buddha között út vezetne, az útnak minősége lenne; ha minősége lenne, tévedés lenne. Ha a Buddhát a jó oldalon találnád, akkor a Buddha romlékony lenne. Ha a Buddhát meg lehetne találni, elveszíthetnénk.
185. A lenti világokban a létezők megölik és megeszik egymást. A középső világokban a létezők már felismerik és megtűrik egymást. A felső világokban megbecsülik és szeretik egymást. Ám minden világ a körön belül lüktet, és egymásba átfolyva, összegabalyodva, a létezőkben folyton eltűnve és megjelenve feltételezik és kiegészítik egymást. A bölcs vígan szemléli játékukat.
186. A megvilágosodás: úgy látni a dolgokat, ahogyan azok vannak. A nem megvilágosodott lény kiúttalan világban él. Lehet akár boldog, akár szomorú, sikeres vagy elveszett, mindegy, mert ami körülveszi, szenvedésteli. Minden, még a boldogság is. Mindennek a természete szenvedés-alapú. Miért? Mert mulandó, mert látszat-énje van, mert csak függésben van neve és formája, mert neve közmegegyezésen alapul, és nem jelent semmit. Mert állandóan kitett a változásnak és az elmúlásnak, mely fölött nincs hatalma. Mert hatalmat szeretne a változás és az elmúlás felett, nem értve, hogy a nem-változás és a nem-elmúlás mozdulatlansága az igazi halál. Mert összetett, ezért én-tudata csak tákolmány. Mert nem szabad.
187. A legnagyobb igazságok nem célok. A tanítás nem cél, a buddha-állapot nem cél. A szentség nem cél. Ezek mind eszközök, használható, nemes eszközök.
188. A Buddha maga mondta: Tutaj vagyok, mi átvisz a folyón. Ha átértél, dobj el, ne vigyél tutajt tovább teherként, az erdőbe, a mezőre, a hegyekbe. Majd arról is beszélt, hogy a túlsó part is látszat, mert az innenső és a túlsó part egy és ugyanaz. Nem érted? Ne is akard megérteni. Érezni se. Fogadd el, mint a létezés összes paradoxonát, és bízd rá az ellentmondó dolgokra, hogy kioltsák egymást.
189. Embernek születtél, egy igen érzékeny testben, egy különösen érzékeny lélekkel. Ezt cserélnéd el a hétköznapokra? Ezt cserélnéd el mennyre vagy pokolra? Ezt cserélnéd el félelemre vagy reményre? Ezt cserélnéd el istenbe vetett hitre?
190. Az élet ilyen. Ebből tudsz kiindulni. Ha tetszik: ebben tudsz élni. Ha nem tetszik: ezt tudod meghaladni. Ha félsz, ettől félsz, ha szereted, ezt szereted. Ez elől futsz, vagy ehhez menekülsz. A szamszárában vagy, a szamszárához képest vagy, a szamszárához hasonlítasz és tőle különbözöl. A szamszára vagy. Tehát a szabadság az, ami… (a hiányzó részt neked kell kitöltened).
191. Ha megvilágosodásod attól függ, hogy meditációddal elérted-e a megfelelő eredményeket, akkor jó hírem van: kitartó munkával az „éned” fantasztikus megvilágosodás-élményeket élhet át. Evéssel és szeretkezéssel pedig ugyanez az „én” fantasztikus érzéki örömöket élhet át. Egy szent azt mondaná: inkább a megvilágosodás. Én azt mondom: ha így fogod fel, akkor mindegy.
192. Ha a megvilágosodás-élményhez, vagy az oda vezető úton elért eredményeidhez ragaszkodni kezdenél, akkor már inkább javaslom a hedonizmust, és a vad, érzéki örömöket. Mindkettő szimpla érzék-kielégítés, de az utóbbival kevesebb a gond.
193. Éppen rajongsz, a többi embernek és a Tanításnak akarod szentelni az életed, elvonulásban akarsz élni, a megvilágosodásra törekedni – most éppen így vagy. Aztán kiábrándulsz, úgy érzed, nem fejlődsz, csalódsz, mert nem haladsz, vagy neked nem tetszőt találsz a Tanban, a többi emberben – most éppen így vagy. Majd közönyt érzel, rendben vagy, de nem hajt semmi, elkönyveled, hogy az élet ennyi, a buddhizmus pedig csak egy filozófia – most éppen így vagy. Nem érdekes. A hangulatok változnak, te változol, minden változik. Nincs itt semmi látnivaló. Na jó, de a Tan örök? Dehogy, semmi sem örök. Az is változik, majd elmúlik, ne aggasszon. Csak nyitottan figyelj.
194. Az elmélyülés, az üresség megtapasztalása, a dhjána-meditáció nem transz, nem különleges lelkiállapot. Sőt! A legtermészetesebb, legegyszerűbb, legmindennapibb állapotunk, az igazi természetünk. És mind közül a megvilágosodott állapot a legtermészetesebb és a legkevésbé izgalmas. A megvilágosodás nem fénylobbanás, nem harsonák és hallelujázó angyalok kórusa, hanem minden izgalom, mozgás és káprázat elcsendesedése.
195. A megvilágosodás eléréséhez alázat kell. Nem megalázkodás, hanem alázat, ami a teljes és tökéletes nyitottság.
196. Ha spirituális céljaid úgy akarod elérni, mint világi céljaid, veszíteni fogsz. De ez fájóbb lesz, mert istentől való elhagyatottságként éled meg, az elengedésüket pedig halálként. A nemes Ösvény a világi utaktól nem a burkolatában különbözik.
197. Fent vagy? Megvilágosodtál? Ügyes vagy, a te érdemed! Lent vagy? A pokolra kerültél? Ügyes vagy, a te érdemed! Mindegy már neked, hol vagy? Végre megértetted!
198. Belegabalyodtál a világi élet kényszereibe. Szabadulj! Belegabalyodtál a megvilágosodás kényszerébe. Szabadulj!
199. A megvilágosodás nem csoda, nem fényrobbanás, még csak nem is valami. Az Ösvény nem szikrázó, fényes út az ég felé. A buddhává válás nem valamivé válás, nem valamitől való megszabadulás. Nem „levés” és nem „nem-levés”. Ahogyan a Gyémánt-szútrában szerepel: „Nincs semmi, amire a Tathágata ráébredhetne a teljes és végleges, felülmúlhatatlan megvilágosodásban. … Egyáltalán semmi sincs ott, amit meg lehetne ismerni. Ezért hívják teljes és végleges, felülmúlhatatlan megvilágosodásnak. … Aki szerint a Tathágata a Dharmát tanítja, az félreért engem. … Mert nincs semmi, amire a Tathágata a teljes és végleges, felülmúlhatatlan megvilágosodásban ráébredhet. Amit a Tathágata felismert és tanított, sem nem igaz, sem nem hamis. Mert a Tathágata szerint minden semmi, ezért mindent buddhadharmának, buddhaságnak nevez. … A Tathágata nem tudott meg semmit a felülmúlhatatlan megvilágosodásról. Nincs semmi, amit a teljesen megszabadult és megvilágosult Buddha megtudhat a felülmúlhatatlan és végső megvilágosodásról. S hogy miért? Mert a Buddha nem más, mint a valóság alapvető természete.”
200. Amíg az Egyben, a Buddhában, az Istenben, a Dharmában bízol, addig léteznek számodra ezeknek az ellenkezői is. Ez duális gondolkodást eredményez, ami nem vezet sehová. Minél inkább ragaszkodsz valami egyetlen, szent célhoz, szellemhez, annál jobban távolodsz az igazságtól, és erősíted meg magadban az „énség” téves képzetét. Ezek mind csak kapaszkodók, de sokszor még annak is kevesek, mert csak szavak. Mind csak egy észlelés, az öt halmaz részei. Elnevezheted őket bárhogyan, vitatkozhatsz róluk, végül mind csak név és forma. Minél jobban kergeted a nem-kettősség képzetét, annál több darabra szakítod a világot. Paradoxon, de így működik. A szeretet észlelés, Isten észlelés, a Buddha észlelés. Mint Krisztus a kereszten, mikor felkiált: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?” Az egyetlen észlelés, amire az „én” számított, hirtelen szertefoszlott a tudatában.

Kívánom neked, hogy amikor az elkerülhetetlen, végső elmúlás közelít feléd, neked ne kelljen így rettegned. Kívánom, hogy addigra legyél felkészült. Barátom, ezt lehet, hogy még nem tudod elfogadni, de egyszer a legnemesebb hitedet is el kell engedned, majd végül az egyetlen, igazi kapaszkodódat, magadat is. Ennek a megértésétől függhet, hogy az elmúlás pillanatában az életnek tűnő halálba zuhansz, vagy a halálnak tűnő létezésbe lépsz.